Régen minden jobb volt? A tornaóra biztos nem!

2021. október 23.
A tornaóra volt a rémálmod az iskolában? Utálod az edzőtermet és az aerobicórát? Csak szólunk, hogy régen minden sokkal rosszabb volt.

Nevezhetjük kifejezetten szadistának, szexistának vagy éppen egyszerűen bizarrnak azt, ahogy az elmúlt évszázadokban zajlott a testnevelés. Hálásak lehetünk, hogy nem abban a korban kell élnünk, amikor az alábbi hét, tornával kapcsolatos tény nemcsak az emberek rémálmaiban létezett, hanem maga a valóság volt.

tornaora-szenvedes-tortenelem

Extrém módon űzték a kidobóst

A gyerekek egyik kedvenc játéka a kidobós, amit egy kifejezetten puha, kissé lapos gumilabdával űznek. Nem volt ez mindig így, nem véletlenül nevezték gyilkos labdának is a játékot úgy száz évvel ezelőtt. 1922-ben írta le egy iskoláknak ajánlott tanmenet a kidobósnak azt a fajtáját például, amikor az egyik csapat körben áll, a másik csapat tagjai pedig a kör közepén gyülekeznek. Ezután a külső körön álló játékosok elkezdik dobni a belül elhelyezkedő csapatot – medicinlabdákkal. Igen, azokkal a bőrborítású, nehéz, többkilós labdákkal. Természetesen később a két csapat helyet cserélt, hogy kiderüljön, melyik csapat végez hamarabb a másikkal. 

A tornaóra kifejezetten szexista volt

Miért pont a tornaórán ne lett volna jelen a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés, mely a lányokat sújtotta? Ha egyáltalán engedték a lányoknak a sportot, azt számos szigorú megszorítással tehették csak. Egy 1856-os testmozgásról szóló könyvben (Physiology and Calisthenics for Students and Families) azt tanították például a lányoknak, hogyan hajoljanak meg szüleik előtt, miután együtt tornázott a család, illetve hogyan tegyék a kezüket helyesen egy fiú behajlított karjára, ha felkínálja. Igazán egészséges torna.

Arról nem is beszélve, hogy a lányoknak általában tetőtől talpig mindent elfedő ruházatban szabadott csak tornázniuk.

Kötelező táncok

A tánc kötelező része volt a tornaórának szinte mindenhol, amivel alapvetően nincs is semmi baj, sőt, kifejezetten jót tesz a mozgáskoordinációnak, fejleszti a ritmusérzéket és közösségépítő ereje van. Ám Amerikában például az, hogy kötelező volt a négyszögben, egymással szembe rendeződött párok által táncolt úgynevezett szögletes táncok gyakorlása, a rasszizmusban és anitszemitizmusban gyökerezett. Henry Ford, akiről köztudomású volt, hogy rasszista és erősen antiszemita nézeteket vall, aggódott a jazz-zene ördögi hatásai miatt, mivel szerinte ez a zene a szex és az alkohol felé csábítja az embereket és romba dönti Amerikát. Úgy vélte, hogy a szögletes alakzatban járt táncok menthetik meg a nemzetet, ezért kampányolt azért, hogy az iskolai tanmenetbe kötelező elemként kerüljenek bele. 1928-ra az amerikai iskolák közel felében tanították a tradicionális táncok valamilyen formáját, és egészen a nyolcvanas évekig így is maradt. 

A gyerekeknek állniuk kellett az elnöki fitnesztesztet

Ami nekünk a Cooper-teszt volt testnevelés órán, az lett az amerikai diákoknak az elnöki fitneszteszt. Az 1950-es években Dwight D. Eisenhower elnök aggódott, mivel úgy látta, hogy a diákok fizikuma egyre satnyul. Ezt az aggodalmat osztotta később John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson elnök is. Utóbbi volt az, aki végül 1965-ben bevezette az elnöki fitneszdíjprogramot, mintegy összefoglalva mindhárom elnök korábbi munkáját. Ez a teszt egy gyengébb katonai tréningnek felelt meg nagyjából. Obama elnök később a tesztet a fiatalok elnöki fitneszprogramjára változtatta, melyben húzódzkodás, felülés és hosszútávfutás szerepel, emellett terpeszülés és lábérintés a rugalmasság felmérésére. 

A tesztnek abban a részében azonban nem történt érdemi változás, hogy mindezt továbbra is úgy mérik fel, hogy mindenki végignézheti a másik gyermek küzdelmét önmagával és a feladatokkal.

A kötélmászás diadalmenete és bukása

Mindenkinek a szeme előtt ott van, ahogy a hosszú kötelek lógnak a tornaterem plafonjáról. Amerikában a legtöbb helyen már kivették az iskolai tantervből egy 2013-as javaslat hatására. Azzal indokolták, hogy alacsony a diákok részvételi hajlandósága a feladatban, veszélyes, egyáltalán nem motiváló, a kötél megégeti a kezet és a lábat, megalázó lehet a figyelem, ami a mászó gyerekre irányul, miközben az osztály többi része csak ül és nézi, ahogy valaki próbál felérni a tetejére. 

tornaora-szenvedes-tortenelem

A tornaóra, ami felért egy crossfit edzéssel

1960-ban egy kaliforniai iskolában vezettek be olyan tornaprogramot, ami durvább volt, mint a felvételi a tengerészgyalogság akadémiájára. A La Sierra Gimnázium tantervében a gyerekeknek olyan program szerepelt tornaórán, mely magas intenzitású sorozatot tartalmazott fekvőtámaszból, húzódzkodásból és akadályfutásból. Az alapszinten a diákoknak a többi gyakorlat mellett hat húzódzkodást kellett elvégeznie. A tengerészgyalogságnál csak három húzódzkodás a követelmény. 

Ahogy a hatvanas években egyre erősebb lett a hippimozgalom hatása, úgy vált ez a tornaórai tanterv egyre elfogadhatatlanabbá, a diákok elkezdték egyszerűen bojkottálni a tornaórákat és tüntettek ellene. 

A nagy testalkatbotrány

Az egyik legzavarbaejtőbb fejezete a testnevelésnek és testkultúrának Amerikában az 1950-es és 1960-as években íródott. Az ország elit egyetemei ekkoriban teljesen a testalkat bűvöletében éltek. A Harvard és a Yale, valamint más sztáregyetemek elsőéves diákjaitól egész alakos fotókat kértek. Nem hagyományos, egyszerű képeket, hanem meztelen fotókat, kiemelve különböző testrészeket. Ha úgy találták, hogy a diáknak nem megfelelő a testalkata és testtartása, korrekciós tréningre küldték.

És ezt még tudták fokozni. Kiderült, hogy a fotókkal a fő cél egy áltudományos tanulmányhoz végzett kutatás volt, mely azt vizsgálta, milyen kapcsolatban van a testtípus a személyiséggel. 1995-ben a The New York Times leplezte le az egyetemek bevett gyakorlatát, beszámoltak arról is, hogy többek között Hillary Clinton, Meryl Streep és George W. Bush elnök is azok között volt, akiknek kellett képeket küldeniük magukról egyetemüknek. A legtöbb fotót azóta megsemmisítették természetesen, ám az internet korában azért időnként fel-fel bukkan még néhány a világhálón.

Forrás: Mental Floss Fotó: Fortepan/Romák Éva, Bauer Sándor

Olvass tovább!