Hű társ apokalipszis idején (is)
Magányosan rójuk az utcákat Macival, és a már-már apokaliptikus légkör csendjét csak néhány üresen futó villamos zörgése töri meg. 2020 novemberét írjuk, és a szigorú korlátozások miatt csak a kutyások vannak olyan kiváltságos helyzetben, hogy este nyolc után még a lakóhelyük közelében kóborolhatnak. Maci már tizenhat éve a társam, és most kifejezetten hálás vagyok neki, amiért lehetővé teszi számomra, hogy a számítógép előtt töltött hosszas ücsörgéseimet esténként sétával válthatom fel. Hálás vagyok a rendszeres testmozgásért, a kiszámítható rutinért, amelyet az ellátása, a gondozása kíván, és azért, ahogy békésen szuszog az ölemben az online óráim alatt, és hagyja, hogy simogassam, oldva ezzel a bennem felgyülemlő szorongást és feszültséget. Hosszú hónapokon át, amikor a társas találkozásaim nagyjából nullára csökkentek, ő biztosította számomra az egyetlen társaságot, illetve általa sikerült némi társas interakciót csempészni a napjaimba – ha néha összefutottunk egy-egy gazdival (akiket a maszkviselés miatt leginkább a kutyáikról tudtam beazonosítani).
Szorongás elleni négylábú
Egy évvel később, 2021 decemberében azután egy kutatás frissen publikált eredményei épp arról számoltak be, amit én is tapasztaltam. Nagyjából ezerötszáz amerikai ebtulajdonos, illetve kutyával nem rendelkező résztvevő bevonásával készítették, és a kutyások sokkal több társas interakcióról és alacsonyabb szintű depresszióról számoltak be a világjárvány idején, mint azok, akiknek nem volt kutyusuk. A pandémia okozta elbocsátások, a kényszerű home office, a járványügyi intézkedések teljesen felborították a megszokott, mindennapi életünket, és nemcsak a fizikai, de a mentális egészségünk is megszenvedte az elmúlt éveket. Kutatások szerint a megnövekedett szorongás, a magány és az izoláció, a lecsökkent fizikai aktivitás sok embernél krónikus stressz és depresszió kialakulásához vezetett. A Plos One online akadémiai folyóiratban megjelent kutatás szerint egy négylábú társ jelenléte ebben a nehéz időszakban (is) pozitív hatással bírt a gazdik mentális egészségére. A kis kedvenceik által nyújtott társaság, érzelmi stabilitás és feltétlen szeretet sokakat átsegített a stresszes hónapokon.
„Nálunk a sorrend úgy alakult, hogy kutya, baba, pandémia – meséli Czeglédi Anna. – A hároméves cocker spánielünk, Beni még 2018 novemberében került hozzánk, és szerencsés helyzetben volt(am), mert be tudtam hordani magammal a munkahelyemre, sosem volt egyedül. Aztán 2020 januárjában megszületett a kislányunk, Blanka, így már négyfősre bővült a családunk. És aztán beütött a koronavírus-járvány. A férjem home office-ban dolgozott, így Beni számára minden nap olyan lett, mintha hétvége lenne: folyton otthon vagyunk, mindenki mindenkivel játszik, ráadásul a férjemnek reggel több ideje maradt arra, hogy hosszabb sétára induljon a kutyával. Kialakult egy új, mindannyiunknak egészségesebb rutin. Beni társasága megkönnyítette, hogy a sétáinkon szóba elegyedjek a többi kutyással és babással. Sokkal többet mentünk kirándulni is – a kutyával együtt –, nem csak hétvégeken, mint azelőtt.”
Szerző: Balázs Laura Fotó: Getty Images
A cikk folytatását megtalálod a friss Marie Claire-ben!
