„Semmit nem bántam még annyira, mint hogy beadtam a válókeresetet”

2022. december 27.
Eddig is sokakkal megesett, és minden bizonnyal ezután is sokakkal meg fog esni, hogy megbánja, hogy véget vetett a házasságának. Erről persze nem mindenki beszél szívesen, 5 érintett viszont kivételt tett.

Azt hihetné az ember, hogy egy zátonyra futott kapcsolat után mindkét félnek megkönnyebbülést hoz az életébe, ha pont kerül a házasság végére, idővel azonban gyakran kiderül, hogy mégis jobb lett volna küzdeni a párkapcsolat megmentéséért. Íme öt kendőzetlenül őszinte vallomás, ami neked is megváltoztathatja a válásról alkotott véleményedet.

„Hiába éltem házasságban, elképesztően magányosnak éreztem magam, és ezért a férjemet hibáztattam. Most már tudom, hogy nem ő tehetett róla, és beláttam, hogy sokkal többet kellett volna tennem a kapcsolatunk megmentéséért. Randizgattam pár emberrel a válásunk óta, de senki nem ér a volt férjem nyomába, ezért most még magányosabb vagyok, mint korábban” – írja a házasságát visszasíró Anna.

Válás aláírása

„Már-már nyílt titok volt, hogy a férjem rendszeresen megcsal, aztán mégis mindig nálam köt ki. A sokadik alkalommal megelégeltem és kiadtam az útját, úgy voltam vele, hogy nem csinálhatja ezt a végtelenségig. Túlvagyunk a váláson, ő többször megpróbált visszajönni, de kitartottam a döntésem mellett. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes, mert ami azt illeti, cseppet sem érzem magam jobban a bőrömben, mióta különváltunk” – meséli Betti.

A nőnek otthon a helye?

„Nem én, hanem az unokatesóm exneje az, aki nagyon megbánta, hogy beadta a válókeresetet. Amíg házasok voltak, nem dolgozott, mert a férje szerint a nőknek otthon van a helye. Így még egy rendes ügyvédre sem futotta neki, az unokatesóm viszont egy menő válóperes jogászt is meg tudott fizetni, így az övé lett a ház, az összes autójuk és a gyerekek felügyeleti jogát is kibulizta. A volt feleségének nem jutott semmi, és egy rendes állást sem talál, hiszen 20 éve nem volt munkahelye” – meséli egy pórul járt exfeleségről Péter.

„Én csaltam meg a férjemet, amiért rémesen éreztem magam. Rontotta a helyzetet, hogy ő a történtek ellenére is meg akarta menteni a házasságunkat és elnézte a botlásomat. Egyszerűen képtelen voltam mellette maradni, utáltam magam azért, amit tettem. Később kiderült, hogy komoly depresszióval küzdöttem, valószínűleg a megcsalás is egyfajta segélykiáltás volt a részemről. Soha semmit nem bántam még ennyire, és soha semmiért nem haragudtam még így magamra” – vallja be őszintén Judit.

Esküvői fotó széttépve

„Egy kedves idős bácsi mesélte el, mennyire bánja, hogy annak idején elvált az első feleségétől, amikor a kislányuk még csak 8 éves volt. Később újraházasodott és született egy imádni való kisfia, mégis azt mondja, ha visszaforgathatná az idő kerekét, inkább kitartana az első felesége mellett. Imádja a második nejét és az azóta nagyra nőtt fiát, soha nem tudja magát túltenni azon, mekkora fájdalmat okozott a kislányának a válással” – zárja a sort egy más kárán tanuló kommentelő.

Forrás: Buzzfeed Fotó: Getty Images

Ezt olvastad már?