Britney Spearst ismét szabadon gyalázza a média

Britney Spearst ismét szabadon gyalázza a média – Tényleg nem tanultunk semmit a múltból?

2023. január 25.
A paparazzók továbbra is követik Britney Spears minden lépését, az okostelefonoknak köszönhetően pedig most már a hétköznapi emberek is beszálltak az énekesnő zaklatásába.

Több mint egy éve már, hogy Britney Spears kiszabadult a 13 évig tartó gondnoksága alól, és apja felügyeletétől, illetve szabályaitól függetlenül élheti az életét. Britney szabadulása eleinte egyöntetű örömet váltott ki a rajongóiból, ám ahogy múltak a hónapok, az internet népét egyre jobban aggasztani kezdte az énekesnő mentális állapota.

Tény, hogy Britney közösségimédia-jelenléte hagy némi kívánnivalót maga után: a énekesnő rendszeresen posztol az Instagram-oldalára régi, korábban már többször is kirakott videókat és képeket; az utóbbi időben rákapott a meztelen fotók készítésére; folyamatosan deaiktiválja, majd újraaktiválja profilját; ráadásul a róla készült fotókon, illetve videókon sokszor kifejezetten zavartnak tűnik. A kissé kaotikus Instagram-profilja miatt 2022 év végére ismét felerősödtek azokat az összeesküvés-elméletek, amelyek évek óta körbe lengik az énekesnőt.

Vajon Britney bajban van?  Továbbra is fogva tartják? A férje, Sam Asghari kontrollálja az életét úgy, ahogyan korábban az apja tette?

– tettek fel ilyen és hasonló kérdéseket a netezők.

December végén aztán Britney eloszlatta az aggodalmak egy részét, és megerősítette, hogy él és virul Mexikóban. Majd kapva az alkalmon – a változatosság kedvéért – posztolt néhány 18 karikás zuhanyzós videót a nyaralásáról.

#FreeBritney tüntetés a kaliforniai bíróság előtt az énekesnő gondokságának tárgyalása napján

#FreeBritney tüntetés a kaliforniai bíróság előtt az énekesnő gondnokságának tárgyalása napján

Britney ismét szabad préda lett

Hiába tehát a szabadulás, Britney mentális állapota továbbra is nyugtalanítja a rajongókat. Az aggodalmat pedig csak fokozta a TMZ nevű bulvárlap múlt heti, rendkívül ízléstelen beszámolója az énekesnőről. Történt, hogy Britney és férje, Sam múlt héten elmentek vacsorázni egy Los Angeles-i étterembe, ám az este nem úgy sült el, ahogy a pár várta. A TMZ cikke szerint Britney-nek vacsora közben volt egy „bizarr összeomlása”, „mániákusnak” tűnt, és „összefüggéstelenül” beszélt – miközben emberek tömegei bámulták és zaklatták.

Ahogy a TMZ írta:

„Britney számára a vacsora kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. A vendégek elővették a mobiltelefonjaikat, és elkezdték videózni az énekesnőt. Britney ezen felhúzta magát, és a dolgok gyorsan elfajultak. A szemtanúk szerint Britney mániákusan viselkedett, kiabált és össze-vissza halandzsázott – nem egy másik nyelven, csak felismerhetetlenül beszélt. Állítólag Sam feldúlt lett, hirtelen felállt és kiviharzott az étteremből.”

Tény, hogy a „halandzsa” beszéd valóban kicsit aggasztóan hangzik. De emlékezzünk csak vissza, mikor és hol láthattuk korábban Britney-t hasonlóan kiborulni? Ó, igen, amikor leborotválta a fejét, és egy esernyővel rátámadott egy lesifotós autójára, mert annyira kikészült a paparazzók zaklatásától, a bulvárlapok szenzációhajász címlapjaitól, illetve a minden lépését aprólékosan szétcincáló cikkektől.

Ezek és más hasonló eseteket vezettek végül Britney gondnokság alá helyezéséhez. Akkoriban nyíltan lehetett Britney-t alázni, és röhögni a szerencsétlenségén, senki – sem a média, sem a cikkeken szórakozó emberek – nem gondolkoztak el rajta, vajon mi is okozhatta Britney mentális összeomlását. 

Nem tanultunk a múltból

Több mint 10 évnek kellett eltelnie, hogy a társadalom és a média némi önvizsgálatot gyakoroljon. A 2021-ben bemutatott Hulu-dokumentumfilm volt az első, ami kendőzetlenül a nézők arcába tolta a valóságot: összeszorult gyomorral nézhettük végig, hogyan is bánt a nyilvánosság, illetve gyakorlatilag az egész társadalom Britney Spearsszel. Két évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a film felnyitotta végre az emberek szemét, és megértették, hogy az énekesnő 2000-es évek végén tanúsított bizarr viselkedése egy nagyrészt érthető reakció volt az őt ért zaklatásáradatra. Szembe kellett néznünk a ténnyel, hogy Britney-t igenis mi taszítottuk a mélybe, miattunk – és persze a kegyetlen apja – miatt töltött 13 évet gondnokság alatt.

És hogy mit tanultunk mindebből? Úgy tűnik, semmit. A most már szabad Britney-nek, ha kimeri tenni a lábát egy nyilvános helyre, ugyanúgy meg kell küzdenie az idegenek zaklatásával.

Az énekesnő még egy normális vacsorát sem költhet el a férjével: a paparazzók továbbra is követik minden lépését, az okostelefonoknak köszönhetően pedig most már a hétköznapi emberek is beszálltak a zaklatásába. Nem vagyok pszichológus, de ismerve a múltját és az átélt traumákat, Britney éttermes kifakadása – vagy ahogy a bulvárlap írta, összeomlása – ismét csak egy teljesen érthető reakciónak tűnik.

Lehet, hogy soha nem lesz már a régi

britney-spears-instagram

Britney Spears és férje, Sam Asghari

Britney szabadulásával a rajongókban felcsillant a remény, hogy annyi év után végre visszakaphatják imádott sztárjukat, és sokan abban is bíztak, hogy kis idő elteltével az énekesnő ugyanúgy ontani fogja magából a toplistás dalokat. De hiába telt el lassan másfél év a gondnokság megszüntetése óta, eddig nem úgy tűnik, mintha Britney vissza szeretne térni a rivaldafénybe.

Valahol érthető, ha a rajongók egy része csalódott az új, szabad Britney-ben. Nem ezt várták, nem tudják hová tenni a közösségi médiában látott vagy az étteremben tanúsított viselkedését. Még összeesküvés-elméletek is gyártanak, mondván, hogy akit látunk az Insta-képeken az valójában nem Britney – vagy ha mégis ő, akkor valaki kényszeríti erre. Úgy tűnik, a valóság beismerése túlságosan fájdalmas lenne a számukra – sokkal könnyebb helyette agyament konteókat kitalálni.

Britney 13 évet élt le úgy az életéből, hogy nem ő irányította azt. Nem dönthetett még a legalapvetőbb dolgokról sem. Minden mozdulatát kontrollálták, miközben folyamatosan gyógyszerekkel tömték. Mi el sem tudjuk valószínűleg képzelni, mennyire traumatizáló lehetett mindezt átélni a bulvármédia zaklatásáról egyébként is kikészült énekesnőnek.

Lehet, hogy a gondnokság megszüntetésével Britney szabad ember lett, de az elmúlt hosszú éveket, valamint azoknak a hatását nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni. Britney nagyon mélyen traumatizálódott, és igen, benne van a pakliban, hogy már soha nem lesz a régi. Ahelyett, hogy nevetünk, gúnyolódunk az Instagram-posztjain, vagy azt hangoztatjuk, hogy valaki biztosan átvette a helyét, miért nem próbálunk meg most az egyszer empátiával és megértéssel fordulni felé? 

Mindenki érti, mire utalt a TMZ azzal a szalagcímmel, amely szerint Britney „mániákusan” viselkedett az étteremben: arra, hogy az énekesnő őrült. Hogy segítségre van szüksége. Hogy szüksége van valakire, aki újra kezébe veszi az élete irányítását. De még ha Britney-nek valóban szüksége is lenne valamilyen pszichiátriai segítségre, vajon a paparazzók, a telefonjukat az arcába toló bámészkodók vagy a szenzációhajhász cikkek segítenek neki bármiben is? Biztosan nem.

Fotó: Getty Images