Riporter
Tanévhosszabbítással, fizetésmegvonással és kirúgással fenyítették a sztrájkoló tanárokat
Hosszú és állhatatos sztrájkot tudnak maguk mögött a pedagógusok, követeléseik azonban látszólag tapodtat sem kerültek közelebb a megvalósításhoz. A kudarcon túl ráadásul sokaknak anyagi veszteségekkel és az intézményen belül felbolydult viszonyokkal is szembe kell nézniük.
Bulyovszky Gabriella: „40 felett döntöttem el, hogy modell leszek”
Mindig szép volt, de ő ezt sosem látta. Mindig is küzdött, de ő ezt sosem becsülte. 40 évesen békélt meg önmagával, túl egy rosszindulatú daganat gyanúján és egy megrázó hajtraumán. Bulyovszky Gabriella 40 felett döntött úgy, hogy belevág abba, amire mindig is vágyott: modell lesz.
Egyetemi oktatás azoknak, akik nem jártak egyetemre
Hétfő esténként a Bejárható Terek a téma, míg csütörtökönként a zenéről és régészetről folyik a diskurzus a Közép-európai Egyetem (CEU) ingyenes Socrates Programjának keretén belül, ahova olyan felnőttek jelentkezését várják, akik korábban különböző nehézségek miatt nem tudtak egyetemre járni.