Riporter
Hétköznapi hősök: Tápai Mónika, a Hulladékkommandó társalapítója és elnöke
Munkájában is környezetvédelemmel foglalkozik, szabadidejében – a százhalombattai Hulladékkommandó társalapítója és elnökeként – pedig járőrözik, hulladékot illegálisan lerakók ellen küzd, programokat szervez, pályázatokat ír – és ahol tud, közösséget épít és segít. Munkásságát és csapatával végzett elkötelezett tevékenységét számos, az elmúlt években elnyert környezetvédelmi díj fémjelzi. Tápai Mónikával beszélgettünk.
A TikToknak is van komoly oldala
Zenére tátogással kezdődött, táncos kihívásokkal folytatódott, az önkéntes karantén alatt azonban számos más témával telítődött a TikTok nevű alkalmazás, amelyet már tavaly is többen töltöttek le a telefonjukra, mint a Facebookot. A kiskamaszok platformját elárasztotta minden korosztály, és kiderült: a vicces, cuki, szexi, polgárpukkasztó tartalmak mellett még az ismeretterjesztésnek és a komoly vallomásoknak is jut itt hely.
Az éttermek jövője: „Ez most nem a Szent Jakab-kagyló és a wagyu marha ideje”
Interjúsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan változhatnak meg életünk legfontosabb területei a járvány hatására a gasztronómiától a közlekedésig, és hogy milyen változások válhatnak hosszú távon is életünk részéve. Az első részben Szauer Judit gasztronómiai PR-szakemberrel beszélgetünk a fine dining jövőjéről és az ételrendelés virágkoráról.
Akit nem lehetett megvenni: Shirley Chisholm, az első fekete nő az amerikai kongresszusban
A hatvanas években lett az első fekete női képviselő az amerikai kongresszusban, de törekvéseinek a hatása ma is érződik: ő készítette elő az utat azoknak a politikusoknak, akikről a rendszer addig úgy tartotta, hogy nem politikusnak valók. A Mrs. America című sorozat betekintést enged az ő küzdelmébe is.
Bántalmazás a neten: most kezdődik a főszezon
Júniusban tartják világszerte az online bántalmazás elleni napot, Magyarországon azonban egy új kampány miatt az egész hónap a cyberbullyinggal szembeni fellépésről szól majd. Az időzítés igen aktuális: bár a karanténhelyzet idehaza a végéhez közelít, szakértők szerint az online bántalmazási „járvány” csak most éri el a tetőzést.