Bomba lábfejeket szeretnél nyárra? Ezekre figyelj!

2019. május 17.
Gyakran dugdossuk, pedig ha minden rendben van a lábfejünkkel, nyári szettünk fontos esztétikai kiegészítője tud lenni. Ha viszont elhanyagoljuk, könnyen komoly kellemetlenségek forrása lehet.


Egész nap szolgál minket, mégsem fordítunk rá elég figyelmet. A lábfejünk, amit oly gyakran elhanyagolunk, az év jó részében cipőbe bújtatunk, sok betegség és kellemetlenség forrása lehet – nézzük meg, melyek ezek.

Gomba, tyúkszem, bütyök: a legáltalánosabb kórképek

Sokféle lábprobléma létezik. Ezek kötődhetnek a körmököz (például a gombásodás), az izmokhoz (íngyulladás), a bőrhöz (tyúkszem, bőrkeményedés, ekcéma) vagy az ízületekhez (bütyök, kalapácsujj).

A köröm betegségei sokfélék és elég elterjedtek. A legismertebbek közülük a benőtt köröm és a körömgomba. Utóbbi akkor jelenik meg, ha nem, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan sokat foglalkozunk a láb higiénéjével – igen, ezt is el lehet túlozni! Általában pirosság, viszketés és bőrhámlás a jellemző tünetek.
A láb bőrének gombásodását okozhatják a rosszul szellőző cipők is. Ilyenkor általában a lábujjak között illetve alatt szaporodnak el az egészen apró mikrogombák, és ezek okoznak a bőrön fertőzést.

Másik nagyon gyakori probléma a tyúkszem. Ez leginkább a nőket érinti, közöttük is azokat, akik gyakran hordanak magas sarkú cipőt. Ilyenkor a lábbeli és a bőr folyamatos dörzsölődésének vagy a talpon található bőrkeményedésből következő statikai problémának köszönhetően egy ponton megvastagszik a bőr. A tyúkszem eltávolításához a legjobb, ha felkersünk egy szakembert, aki tanácsot is tud adni arra nézvést, hogy az esetleges statikai problémánkat hogyan küszöböljük ki, illetve hogy ehhez szükséges-e, és ha igen akkor milyen talpbetét vagy egyéb eszköz.

Nem, nem normális, ha fáj a lábunk

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a lábfájás alapvetően nem normális jelenség, hiába nem tulajdonítunk neki jelentőséget vagy fogjuk rá mondjuk egy hosszú, fárasztó napra. Minden fájdalom jelzés: jelezhet ízületi gyulladást vagy íngyulladást is akár. Semmiféle fájdalmat vagy elváltozást nem szabad elhanyagolni.
Ne féljünk orvoshoz menni, egyáltalán nem biztos, hogy beavatkozásra lesz szükségünk. Mivel egy lábfejműtét megváltoztathatja az ember statikáját, csak a legvégső esetben alkalmazzák. Problémától függően olykor megoldást jelenthet a súlyvesztés, a magas sarkú cipők elhagyása, a masszázs vagy egy éjszakai eszköz viselése. Olykor a talpbetét is megoldás lehet a fájdalomra illetve a helytelen testtartásra.

A cipő helyes megválasztása

Ha az ember jól érzi magát a cipőjében, az a boldogsághoz vezető első lépés. Főleg a lábfejünk számára. De vajon az edzőcipőn kívül ez más cipőben is megtörténhet? Nos, nincs olyan cipő, ami tiltólistán lenne, de az fontos, hogy egyiket se hordjuk folyamatosan, minden nap. Az ideális az lenne, ha 4-5 pár cipőt váltogatnánk, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor legalább a kettőre törekedjünk, az is sokkal jobb, mintha mindig ugyanazt hordanánk. Ha mindig ugyanabban a cipőben van a lábunk, akkor ugyanis az izzadság kikezdi a cipő anyagát, a sarok pedig elkopik és fájni fog a térdünk.

Óvatosan a flip-floppal és a strandpapucsokkal. Ezeknek a teljesen lapos talpa ugyanis nem veszi figyelembe a női test természetes görbületeit, amelyeknek mindig ajánlott egy kis sarokemelés, akár csak 3 cm is.

Cipőválasztásnál a divat szempontjain túl mindig figyeljünk oda, hogy a lábujjaink kényelmesen mozogjanak, hogy a cipő talpa belül puha legyen és elég vastag, és a cipőfűzők is jó minőségű anyagból legyenek. Részesítsük előnyben a bőrt, ami elég rugalmas ahhoz, hogy a lábfejünk kényelmesen tudjon mozogni benne.

Figyeljünk oda a higiéniára, az ápolásra és a hidratálásra minden nap

A fájdalom és a bőr megbetegedései ellen fontos, hogy otthon is megfelelően ápoljuk a lábunkat. A legfontosabb rituálénk ebben a zuhanyzás. A lábunkat minden nap meg kell mosnunk, és jobb, ha zuhanyozunk, mint ha hosszasan fürdőznénk. A lábfürdőnek öt percnél nem szabad tovább tartania, és mindig langyos vagy hideg vízzel tegyük, ne túl meleggel. Figyeljünk arra, hogy a zuhany végeztével gondosan szárogassuk meg a lábunkat, a lábujjak közét és a körmöket sem elfeledve. Ha nedvesen hagyjuk, akkor jelenhet meg a benőtt köröm, a gomba és az ekcéma.
Ami a lábkörmök formáját illeti, mindig szögletesre vágjuk őket. Ha túl élesek lennének a sarkok, és így akadályoznák a cipő viselését, akkor a köröm sarkait reszelővel kicsit lekerekíthetjük. Szakértők azt javasolják, hogy heti egyszer találjunk időt arra is, hogy lecsiszoljuk a sarkunk bőrét. Ha lehet, minden este vigyünk fel a lábfejünkre és a sarkunkra hidratáló krémet, amit jó hosszan masszírozzunk a bőrbe, csak arra vigyázzunk, hogy a lábujjak közét hagyjuk ki, ahol eleve mindig kicsit nedves a bőr.

Podológia, az elfelejtett tudomány

Bár például a mindennapos fogmosás és a szájhigiéné körülbelül ötven éve teljesen meggyökeresedett a társadalmunkban, ugyanez nem mondható el a lábápolásról, pedig ugyanilyen fontos lenne ez is. Erre persze egyszerű a magyarázat: a fogak látszanak, a lábfejünket viszont az év nagy részében cipőbe rejtve tartjuk. Pedig jó lenne, ha évente legalább egyszer mindenki felkeresne egy podológust, azaz a lábfej egészségével foglalkozó orvost. Nemcsak a lábunk, hanem az egész testünk meghálálná.

Forrás

Fotó: Unsplash