Sztárpárok, akik egy közös forgatáson szerettek egymásba

2021. szeptember 12. |

Nincs mit tenni, van, hogy a színészeket is utoléri a munkahelyi szerelem, és épp egy forgatáson találja el őket Ámor nyila. Ezekkel a párokkal pontosan ez történt.

A hírességek szívét nem mindig a filmbeli partnerük dobogtatja meg – bár erre is akad példa szép számmal –, megesik az is, hogy a stábtagok között találnak rá az igazira. Akár hiszed, akár nem, egészen hosszú életű kapcsolatok is szövődtek a közös munka gyümölcseként.

Reese Whiterspoon és Jim Toth

A színésznő a Creative Artists Agency ügyfele, ahol férje, Jim Toth színészügynökként dolgozik, mégsem itt botlottak először egymásba: egy parti igen kínos jelenete hozta össze őket, amikor egy ittas vendég, aki Jim barátja volt, rátámadt Reesere, a férfi pedig a segítségére sietett. „Kérlek, bocsáss meg a barátomnak, most van túl egy szakításon – emlékezett vissza Jim szavaira Reese Whiterspoon, majd így folytatta. – Annyira jó ember és tökéletes barát, bármire képes lett volna azért, hogy kihúzza a barátját a csávából.” Az egykori Doktor Szöszi és Jim házasságkötésére 2011-ben került sor, kisfiuk a Tennessee nevet kapta.

Reese Whiterspoon és Jim Toth

Natalie Portman és Benjamin Millepied

A színésznő, aki Nina szerepét játszotta 2010-ben a Fekete hattyú című filmben, nem is sejtette, hogy  leendő férjével hozta össze a sors a forgatáson. A koreográfusként dolgozó Benjamin és Natalie megismerkedésük után nem sokkal kezdett el randizni egymással, az esküvőjüket pedig 2012-ben tartották, és két gyereket nevelnek. Amikor 2017-ben Natalie-t megkérdezték, hogy mit tart fontosabbnak: az alakításáért járó Oscar-díjat vagy a nagy találkozást a férjével, ő határozottan ez utóbbit választotta..

Natalie Portman és Benjamin Millepied

Julia Roberts és Daniel Moder

A sztárpár 2000-ben szeretett egymásba, méghozzá A mexikói című film forgatásán. Julia Brad Pitt oldalán játszotta a főszerepet, Daniel pedig az operatőr asszisztenseként volt jelen a forgatáson. „Őszintén mondom, hogy a mai napig ő számomra a legkedvesebb emberi lény. Mindennél és mindenkinél jobban érdekel az ő mondanivalója vagy meglátása egy-egy dologgal kapcsolatban” – nyilatkozta a színésznő a férjéről 2018-ban. Az együtt töltött évek alatt 3 gyerek szüleivé váltak: Hazel és Phinnaeus ikrek, és már 16 évesek, Henry pedig a maga 14 évével a legkisebb fiú a családban.

Julia Roberts Danny Moder

Gwyneth Paltrow és Brad Falchuk

Falchuk a Glee című amerikai tévéműsor egyik alkotója volt, szövegíróként és producerként is dolgozott a forgatásokon. Feleségét, az Oscar-díjas Gwynethet, aki Ben Affleckkel is randizott, 2010-ben ismerte meg, amikor vendégszereplőként ugrott be az egyik kollégája helyett. Randizni csak 2014-ben kezdtek, az esküvőjüket pedig 2018-ban tartották. Falchuk Netflix-sorozatainak köszönhetően ismét együtt dolgoztak, amiről a színésznő így nyilatkozott: „A forgatásokon mindig azt kell csinálnom, amit a férjem kér tőlem, hiszen az ő munkája az, hogy leírja, mit szeretne látni tőlem.”

Gwyneth Paltrow és Brad Falchuk

Michelle Pfeiffer és David E. Kelley

A világhírű produkciók (mint amilyen az Ally McBeal, a Boston Legal – Jogi játszmák, Doogie Howser, MD, Hatalmas kis hazugságok, The Undoing, Big Sky vagy a Kilenc idegen) készítésével foglalkozó Kelley és Michelle Pfeiffer csaknem három évtizede szeretik egymást. 1993-ban találkoztak egy vakrandin, a következő évben pedig kimondták a boldogító igent, és két gyerekük is született. „Nem ismerek a férjemnél tisztességesebb embert, amiért nagyon felnézek rá. Csodás a humora és nagyon intelligens, közben pedig nagyon aranyos is, ám mindez semmit nem érne, ha nem tudnám őt tisztelni” – nyilatkozta a rendkívül családcentrikus Michelle még 2012-ben.

Michelle Pfeiffer és David E. Kelley

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok