Jason Momoát egy újabb színésznővel hozták hírbe, akivel alig tudtak elszakadni egymástól az Oscar after partyján

2022. március 30.
Jason Momoa szerelmi élete egyre szövevényesebb.

Sokként érte a rajongókat, amikor januárt közepén Jason Momoa egy Instagram-posztban bejelentette, hogy különválnak útjaik a feleségével, Lisa Bonettel. A szakítás híre után azonnal beindultak a pletykák és az összeesküvés-elméletek, a netezők egy része meg volt róla győződve, hogy a színész a kollégája, Emilia Clarke miatt akar kilépni a házasságából. Néhány héttel a válás bejelentése után egy újabb nem várt fordulat jött: a bulvárlapokban olyan pletykák kezdtek terjedni, miszerint Momoa és Bonet meggondolták magukat, és adnak még egy esélyt a házasságuknak. Igaz ugyan, hogy a békülést egyik fél sem erősítette meg, a rajongók így is elhitték a hírt – és örültek neki.

jason-momoa

Ilyen szövevényes történésekkel jutottunk el e hét hétfőig, a 94. Oscar-gáláig. Az eseményen természetesen Jason Momoa is részt vett, ám Lisa  Bonet nélkül. Az egyedül megjelenő színészt látva az újságírók kaptak is az alkalmon, és rákérdeztek Mománál, hogy igazak-e a békülésről szóló pletykák, ő pedig egyszer és mindenkorra lezárta a találgatásokat. „Nem jöttünk újra össze. De attól még egy család vagyunk, hiszen van két gyönyörű gyerekünk” – szögezte le a színész, akinek a szavaiból arra lehet következtetni, hogy bár szó sincs békülésről, a gyerekek érdekében próbálnak jó viszonyban elválni a feleségével.

És akkor jöjjön végre a legújabb pletyka, ami az Oscar-gála után megrendezett Vanity Fair after partyn indult el. Bár Momoa egyedül érkezett az eseményre, az estét még véletlenül sem töltötte társaság nélkül. Több fotó is született róla és Kate Beckinsale-ről, amint az este folyamán egymás táraságát élvezték.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Momoa Magic ❤️❤️ (@momoa_magic_) által megosztott bejegyzés

Egy ponton Momoa még a zakóját is levette, és a színésznő vállára terítette, hogy így tartsa melegen a hűvös esti levegőn. Bár nincs információ arról, hogy a két színész között bármilyen romantikus kapcsolat lenne, a jelenlévők beszámolói szerint meglehetősen intim és flörtölős volt köztük a hangulat.

„Néhányszor átkarolta Kate-et, aki erre széles mosollyal válaszolt. Határozottan jól érezték magukat, és nagyon komfortosnak tűntek. Másokkal is beszélgettek, de mindig visszataláltak egymáshoz” – nyilatkozta egy szemtanú az E!News-nak.

Forrás: E!News Fotó: Getty Images

Olvass tovább!