Till Attila: „Minden szer, amit azért használsz, hogy igazán jól érezd magad, az gyanús” Till Attilával, az És mi van Tomival? rendezőjével beszélgettünk többek között az alkoholizmusról, generációs különbségekről és felelősségvállalásról. Interjú.
Sikeres üzletasszonyként hajnalban állt sorba vodkáért – a nőket is érinti az alkoholbetegség Melinda sikeres üzletasszonyként már reggel vodkával és narancslével a kosarában állt sorba – de korántsem ő az egyetlen, aki nőként alkoholproblémákkal küzd.
„A függőség egy halálos betegség, ha nem kezdünk vele semmit“ – interjú Bőhm Andrea addiktológiai konzultánssal Bőhm Andrea saját függőségéből felépülve lett tapasztalati segítő, majd addiktológiai konzultáns, mostantól pedig a Marie Claire szerzője is.
Egyszerűbb leitatni és nyugtatóval tömni az anyákat, mint foglalkozni a problémáikkal A férfiakra szabott szenvedélybeteg-ellátás eleve nem kínál megfelelő segítséget a nőknek, de az anyák esetében még súlyosabbak az egészségügy hiányosságai.
Tom Holland kitálalt: a függősége súlyosabb, mint gondoltuk A fiatal színész egy podcastban mesélt érzékletesen az alkohollal való problémás viszonyáról és arról, hogyan döntött végül a józanság mellett.
Jennifer Lopez nyilvánosan alázta meg Ben Afflecket – legalábbis az internet szerint Jennifer Lopez rajongói nem értékelték az énekesnő legutóbbi megmozdulását.
Tóth Andi őszintén vallott alkoholproblémáiról Tóth Andi először a Sztárban sztár-szereplése után került mélyre, ekkor nyúlt az alkoholhoz. Segítséget a Dancing with the Stars és Andrei Mangra nyújtott neki.
„Azért iszom, mert a férjem szerint józanul unalmas vagyok” Egy harmincas éveiben járó osztotta meg dilemmáját: tudja, hogy problémája van az alkohollal, de a férjét sem akarja elveszíteni. Mit tegyen?
Anthony Hopkins újévi üzenete a kedvencünk A 84 éves Sir Anthony Hopkins karácsonyi cuki videója után most komoly újévi üzenetet osztott meg Instagram-oldalán.
Lindsay Lohan visszatért a vörös szőnyegre – férjét is megmutatta A színésznő sokáig botrányairól és függőségeiről volt igazán híres, most azonban romantikus karácsonyi filmmel tért vissza – a vörös szőnyeges bemutatóra pedig újdonsült férjét is elvitte.
Tom Felton őszintén mesélt alkoholproblémáiról és a rehabon töltött időről Tom Felton tíz évig játszotta Draco Malfoyt a Harry Potter-filmekben, és bár valójában az egész sorozat alatt mindösszesen 31 percet volt képernyőn, így is sokak kedvencévé vált.
Ami a csillogás mögött van: Hayden Panettiere a legsikeresebb korszakában a poklot járta meg Ma ünnepli 33. születésnapját Hayden Panettiere, aki megtörte a csendet, és először beszélt nyilvánosan a korábbi önpusztító életéről.
Selma Blair: „Nem éltem volna túl a gyermekkorom alkoholizmus nélkül” A színésznő 7 évesen rúgott be először.
A pandémiának köszönhetem, hogy nem iszom. Megmentette az életemet 2021 a legtöbb ember számára nem volt egy túl jó esztendő, az én életemben azonban ez volt az első olyan naptári év, amit józanul töltöttem. Történet egy nőről, aki a halál torkából húzta vissza magát.
Ben Affleck: „Ha Jennifer Garner férje maradok, még mindig innék” Ben Affleck úgy érezte, csapdában van a Jennifer Garnerrel való házasságában.
Jennifer Lopez új klipje miatt aggódnak a rajongók Ben Affleckért Jennifer Lopez legújabb klipjében néhányszor meghúzza a tequilásüveget, miközben párjáról mindenki tudja, milyen keményen harcol az alkoholizmussal.