balett
Tradíció és innováció a Győri Balettben – interjú Velekei László balettigazgatóval
A fiatal balettnövendékeket, ifjú művészeket olyan mesterek tanítják, akik egykor maguk is növendékekként kezdték. A Győri Balett új balettigazgatóját elődje, Kiss János hasonló elképzelés szerint nevelte ki utódjának. Velekei Lászlóval beszélgettünk.
Amikor balettrúd helyett a széktámla is megteszi: táncművészek a karanténban
Könnyed ugrásokra és lendületes forgásokra most aligha van lehetőségük, de otthonukban is edzeniük kell a táncművészeknek, hogy formában maradjanak. Takács Zsófia és Bálint Adél, akik két különböző országban töltik a karantén hétköznapokat, nagyon várják, hogy újra közönség előtt táncolhassanak.
„Akkor sem állunk le, ha fáj” – különleges interjú és fotósorozat Felméry Lilivel és Balázsi Gergővel
A Magyar Nemzeti Balett művészeinek közreműködésével egy különleges fotósorozatban mutatja be a hajlékonyság titkát a Huawei. A márka új, hajlítható kijelzőjű csúcskészülékéhez, a Mate Xs-hez Felméry Lili és Balázsi Gergő balett-táncosok álltak modellt. Az alábbiakban a fotózás kapcsán készült interjút olvashatjátok.
Oláh Zoltán: „A balett jól tudja irányítani a belső erőket”
Nincs olyan klasszikus balett főszerep, amit ne táncolt volna el az Operaház színpadán. Közel húsz éves karrierje alatt kétszeres Étoile-díjas művészként, státuszában első magántáncosként mai napig aktív tagja a Magyar Nemzeti Balett együttesének.
Új generáció a balettben: “Nem érdekel, ha fáj.”
Nagy Gvendolin (13) és Szabó Zoárd (16) a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékei. Kilenc-tíz éves korukban eldöntötték, hogy balettművészek lesznek. Elhivatottságuk nem ismer határokat. Olyannyira nem, hogy képesek akár könyékig begipszelt kézzel is megfogni a balettrudat és gyakorolni. Nem a szüleikért, nem is a balettmestereikért. Hanem az álmaikért.
Popova Aleszja: „Most igazán szárnyalok!”
Az Operaház első magántáncosnője miközben főszerepeket táncol a színházban, balettmesternőként férjével együtt tanítják saját táncstúdiójukban az ifjú növendékeket, és két kislány boldog édesanyja. De hogyan érte el mindezt? Erről is beszélgettünk a Kossuth-díjas művésznővel.