Feltörekvők: Posta Renáta – Amit ma meg(t)ehetsz, ne halaszd holnapra! Paleo hedonista. Blogját naponta több százan olvassák, harmadik könyve néhány napja került a boltokba. Sugárzó nő, kiegyensúlyozottság lengi körül. A helyén van, de hosszú út vezetett idáig.
Ónodi Eszter: Ebben a filmben a zene a plusz Swing, dívaság, ének, zene, tánc, szerelem és humor. Ma mutatják be a Swing című filmet a mozikban. Az egyik dívát, Ónodi Eszter kérdeztük.
Interjú Balaton Anitával, az Év Ügynökségének igazgatójával Harmadik alkalommal nyerte el a Kreatív Prizma Év Ügynöksége díját a Café PR. A szakmai kitüntetés kapcsán Balaton Anitával, a Café PR ügyvezető igazgatójával beszélgetettünk.
Ducsai Judit: Hiszek abban, hogy a termék megtalálja a gazdáját Közvetlen, jó kapcsolatot ápol a vásárlóival, szívesen beszélget hosszabban is egy-egy általa életre hívott táskáról. Ducsai Judit minőségben és precizitásban magasra tette a mércét.
Horányi Juli: Ha valamiben hiszel, nem adhatod fel Aki figyelemmel kísérte az idei X-Faktor válogatásait, biztosan fel tudja idézni, amikor Horányi Juli először lépett a színpadra, és jelbeszéddel kiegészítve elénekelt egy dalt.
Hajdu Szabolcs és családja – werkfotók Decemberi lapszámunkban a Hajdu családdal készítettünk interjút. Az egész napos fotózás pillanatait mutatjuk most meg.
Gáspár Kata: Jó érzés belebújni Carolin szerepébe A Kötélen a Niagara felett című színdarab főszerepét alakító Gáspár Katával beszélgettünk szerepeiről, a Nemzeti Színházban eltöltött évekről és az Itt és Most Társulat improvizatív estjeiről.
Józan László: A közönség előtt dől el minden A Vígszínház fiatal tehetsége 24 évesen megkapta a Junior Prima díjat, július óta pedig Az Őrült Nők Ketrecében nyújtott alakításáért rajong a közönség.
Mohai Tamás: Mindig vállalni kell a szerepeinket Mohai Tamást rendszeresen láthatjuk a Thália színpadán, nagyjátékfilmes főszerepben azonban most debütál, Török Ferenc új filmjében.
Gera Marina: Nem szeretem, ha be akarnak határolni Pálfi György Szabadesés című filmjében felbukkanó gyönyörű színésznővel, Gera Marinával beszélgettünk a szabadúszásról, egy önálló társulat alapításáról és a filmezésről.
Molnár Emese: Éneklés közben át tudok lépni önmagamon A JaMese zenekar Csak a napba című albumát szeptember 18-án mutatja be az Opus Jazz Clubban. Molnár Emese az éneklés élményéről, a dalok születéséről, és a jammelésről mesélt nekünk.
Koszi Janka: Senki sem angyal A The Acoustic Loops zenekar énekesnője aggasztó problémára hívja fel a figyelmünket legújabb, Baby című videoklipükben.
Petrik Andrea: Szeretem, ha ki vagyok használva Nem csak a színházi világ tartja számon az egyik legtehetségesebb fiatal színésznőként, a filmvásznon is egyre többször láthatjuk. Petrik Andrea mesélt a számára fontos ügyekről, nagyon őszintén.
Civil aktivistaként Izraelben A Gázai-övezet felett gomolygó füst és az izraeli városokban szűnni nem akaró szirénák hátteréről Balog Orsolya, egy jeruzsálemi civil szervezet egykori munkatársa mesélt nekünk.
Czukor Balázs: Keresem a helyem a világban Czukor Balázs rendez, zenél és filmes főszerepet is játszik, a színpadra azonban már nem igen vágyik vissza. Tervekről, vágyakról és bizonytalanságokról beszélgettünk vele.