Nem történt semmi – performatív előadás az emberi kapcsolatokról az Eötvös 10-ben A táncelőadás az emberi kapcsolatok törékenységét, a sérelmeken való felülemelkedés és a megbocsájtás lehetőségét vizsgálja Egyed Bea táncművész előadásában.
Anyacsak1 – színházi fesztivál a szülővé válásról Egyhetes fesztivált szervez a Jurányi Ház, a Manna Produkció és a Radnóti Színház a gyermekvállalásról vagy a nem vállalásról, tabuk nélkül.
Mesekönyvszerzőként debütál Nagy Ervin A Central Kiadói Csoport, az Animus és a Central Könyvek mellett új brandet vezet be: a Lampion Könyveket, ami a kisgyerekekhez és a tinédzserekhez szól.
Új számmal jelentkezett az egyik legizgalmasabb magyar csajbrigád, a HolyChicks Új dögös zenéjük, a "Most nézheted" egy igazi punkos pörgős löket a tavasznak és az egyre pezsgő koncertszezonnak.
A skandináv módszer működik az iskolai zaklatás ellen „Az iskola minden egyes felnőtt dolgozójának alapvető bullyinggal kapcsolatos tréningre van szüksége, a büfében dolgozóktól a buszsofőrökön át a pedagógusig."
„Elengedtem, hogy túl komolyan vegyem magam” – megjelent Ohnody második nagylemeze Ohnody a szakma és a közönség által is elismert debütáló lemeze óta rengeteget változott. Ennek lenyomata jelenik meg a Sietünk meghalni című második albumán.
Björk, a gonosz boszorkány fekete könnyeket hullat a mozivásznon Ahogy közeleg a bemutatója, egyre több dolog derül ki a 10. században játszódó véres viking eposzról, Az Északi című filmről, ami az idei év nagy mozis szenzációjának ígérkezik.
Heti kultkedvenc: vámpírból denevérré vált Robert Pattinson A Batman egy cseppet sem sablonos szuperhősfilm, ami a világban zajló események árnyékában – esküszöm, hogy – sokkal többet ad, mint gondolnánk.
Csaknem 150 jelentkező közül választották ki Roxie Hartot a Chicago alkotói Megtartotta castingját Roxie Hart, a Chicago egyik női főszerepére a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Kossuth elfeledett húga és a többiek – 3 magyar nő, aki világtörténelmet írt Cseppet sem túlzás úttörőnek nevezni ezeket a magyar nőket, akik bátorságukkal és kitartásukkal megmutatták a világnak – és nem mellesleg a többi nőnek –, hogy nem csak a férfiak írhatnak történelmet.
Csak akkor lehetsz jobb, ha jobban odafigyelsz a másikra – interjú a Szent Efrém Férfikarral Idén ünnepli 20. születésnapját hazánk egyik legkülönlegesebb vokális formációja, a Szent Efrém Férfikar. A művészeti vezetővel, Bubnó Lőrinccel beszélgettünk.
Podcast: Bovaryné az Operában. Nyitás előtt! Bovaryné nyitás előtt bemehetett a budapesti Operába. Az öt évig tartó felújítás után, március 12-én nyílik újra az épület.
Mi már láttuk: Kenneth Branagh új filmjét, a Belfastot A Belfast egy gyermek naplója, egy memoár, egy vallomás. Egy óda Kenneth Branagh szülőföldjéhez, amitől hirtelen és álnokul szakította el őt az élet.
Kortárs magyar dráma ősbemutatójára készül az Orlai Produkció Maros András friss darabja, a Redőny egyszerre vicces, szórakoztató, megrázó és elgondolkodtató. A rendező Ujj Mészáros Károly, a főszereplő László Lili.
Heti kultkedvenc: A Tinder-csaló, a tündérmesére vágyó nők rémálma Ezen a héten újságíró kollégánk, Sütő Emese Franciska meséli el, melyik filmet érdemes minden aktívan Tinderező, emellett a naiv kategóriába eső nőnek megnéznie.
Idén is támogassuk a magyar kultúrát! A járvány a kulturális életnek sem kedvezett, a művészek mégis mindig igyekeztek kreatívan elhozni otthonunkba a színházat, koncerteket és kiállításokat. Most rajtunk a sor, támogassuk idén is a magyar kultúrát (nem csak) ezen a napon.