5 mobilapplikáció a jobb alvásért Ha gondjaid vannak az elalvással, és már a legunalmasabb könyved sem segíthet, fordulj nyugodtan a mobilodhoz! Összegyűjtöttünk öt applikációt, ami segíthet az elalvásban!
Harap, mesél és lazul a ZUP Új lemezzel jelentkezik a hazai pop-rockzene új hullámának egyik legígéretesebb zenekara, a ZUP. Még slágeresebb és még vagányabb az új album, a Huszonvalahányban.
Újra itt a nyár buliközpontja A Balaton fővárosát a nyári partik központjává varázsolja idén is az ország legnagyobb fehérhomokos bulistrandja, a Borsodi Beach Club Siófokon.
Ez egy olyan vezető szerep, amit nem sok nő vállal szívesen – interjú Szabó Mónika karmesterrel Szabó Mónika karmester. Habár alapvetően ez egy férfias szakma, ő nem riad vissza attól, hogy estéről-estére összefogjon és irányítson egy-egy zenekart.
Beri Áron: „Az álmom, hogy segíthessek a tehetséges és hátrányos helyzetű gyerekeken” Május 3-án lesz a Snétberger Központ évzáró koncertje, ahol hátrányos helyzetű diákok lépnek fel vendégművészek társaságában. A nagy nap előtt a központ egyik tehetséges növendékével beszélgettünk.
Itt az első magyar közösségi klip a mïus-tól Rajongók által forgatott klip, Balcony TV fellépés, koncert a Gozsdu Manó Klubban... Mind a mïus háza tájáról.
Bruce Anthony Marshall: egy amerikai music sommelier Magyarországon Ahogy a megfelelő étel mellé a hozzá illő bor, úgy kívánkozik hozzá a megfelelő zene is. Bruce Anthony Marshall music sommelier – aki nyolc éve él Magyarországon – éppen erről gondoskodik.
A Pharrell-jelenség háttere Pharrell világkörüli hódítóútjának csúcsára a Happy című slágerrel ért, ezt mind tudjuk. Ezt azonban két évtizednyi sikeres zenei karrier előzte meg... Mi a titka a boldogság nagykövetének?
Módszerek, amivel boldoggá tehetjük az irodai munkát Állítsd minden érzékszervedet a sikeres munka szolgálatába! Ezekkel az egyszerű praktikákkal nem csak hatékonyabbá, de kellemesebbé is teheted a munkával töltött órákat.
Tavaszi Fesztivál Győrben Március 15-én kezdetét veszi Győrben a két hétig tartó Győri Tavaszi Fesztivál: színházi előadások, koncertek és számos gyerekprogram közt válogathatunk.
Szerdai híres pasi: The rockabilly boys, vagyis a Mystery Gang Zene, jóga és menő séró - így telik a Mystery Gang egy napja.
Klasszikus tánc és egy kis rock A Brit-szigetek széles körben elismert vezető koreográfusa Michael Clark és társulata - London, Velence és Berlin után – figyelemre méltó, nagysikerű előadásával Budapestre, a Trafóba érkezik.
Pharell Williams, az imádnivaló zenegyáros Pár napos az a bejelentés, miszerint Pharell Williams „zene zseni” és a G-Star Raw cég összefogott egy közös, igencsak jótékony projekt érdekében.
Megérkezett Paolo Nutini új dala Paolo Nutinit, ha addig esetleg nem is, de legkésőbb 2012-ben, a Szigeten adott koncertjét hallgatva a szívünkbe zártuk. Öt év hallgatás után, itt az új dal, az új lemez.