Kultúra
Magyar látványtervező dolgozott a kaliforniai zenekar klipjén!
A Hello Forever februárban jelentette meg debüt albumát, ami október 2-án CD-n és vinylen is testet ölt majd, két vadonatúj track kíséretében. A magyar közönség számára azonban még izgalmasabb lehet a csapat új klipes dala, aminek videóján egy magyar-amerikai látványtervező, Réka Vivien Szabó dolgozott.
Mini koncerteket rendeznek Budapest közterein
Az ősz első öt szombatján számos különböző helyszínen tartanak ingyenes minikoncerteket a Voices of Budapest formációi, amelyek egy része kizárólag ezekre az alkalmakra áll össze. Az eseményeket műfajilag is a sokszínűség jellemzi, hiszen például a Madách téren klezmer zene, a Szépművészetinél híres operadarabok, míg a Várkert Bazárban sanzonok hangzanak majd el.
Magyarországon is élőben nézhetjük vasárnap éjjel az MTV VMA gálát
Az MTV VMA két újdonsült sztárfellépővel bővítette az eddig is nagy nevekből álló fellépőlistáját. Ariana Grande, Lady Gaga, BTS és a The Weeknd produkciója mellett a 2000-es évek közkedvelt zenekara, a The Black Eyed Peas és a világszerte ismert popkirálynő, Miley Cyrus is dalra fakad majd.
„Tágítsd ki a teret? Ez én vagyok!” – interjú fotópályázatunk nyertesével és közönségdíjasával, Csákvári Péterrel
Csákvári Péter miniatűr világa nemcsak a zsűrit, de a közönséget is rabul ejtette, így rendhagyó módon nemcsak az első díjat, hanem a közönségdíjat is elnyerte az idei fotópályázatunkon, amelynek a hívómondata a Tágítsd ki a teret! volt.
Pura Poesia #26 – Gárdos Péter: „Az olvasással élhetek egy másik életben”
A Pura Poesia új évada – a koronavírus okozta kényszerszünet után – Gárdos Péter íróval, Balázs Béla-díjas filmrendezővel indult, akinek nevéhez olyan érzékeny, sikeres alkotások kapcsolódnak, mint az Uramisten, a Szamárköhögés, a Hajnali láz, a Hét mocskos nap, vagy a Királyi játék.
A legzseniálisabb erotikus posztok az Instagramról
Legfrissebb lapszámunkban többek között az Instagram erotikus posztokat megosztó művészeiről is olvashattok. Ehhez kapcsolódóan most egy mini-interjú következik szexuálterapeuta szakértőnkkel, de megismerhetitek 3 kedvenc erotikus profilunkat is a fotómegosztó oldalról.