Riporter
Gumiszoba: „Férfiak tömegei ítélkeznek, összezárnak, és mentegetik a társukat”
A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester néhány nappal ezelőtt feljelentést tett, mert állítása szerint két kollégája megerőszakolta őt az egyik közös műszakjuk után. Az ügy a teljes magyar médiát bejárta, és igencsak megosztotta a közvéleményt. Most Murinai Angéla, a Gumiszoba blog alapítója mondja el a véleményét.
Váradi Eszter, az Így gyógyulok én blog szerzője: „A mellem azonosult a daganattal”
Két évvel ezelőtt, egy augusztusi reggel úgy kelt fel, hogy tudta: rákos. Nem sokkal később, azt is megtudta, hogy hat hónapja van hátra... És akkor elkezdett igazán élni. Váradi Eszter, a Felhők alatt című könyv írója meséli el történetét.
„Bízunk benne, hogy ezek a buborékok egyszer majd összeérnek” – kötéssel hozza össze az embereket a TASZ
Hogyan lehet kézimunkával közösséget építeni, velünk maradt-e a szocializmusban működtetett atomizáció, és egyáltalán lehetséges-e összehozni nagyon különböző társadalmi rétegeket? Ilyen kérdésekről beszélgettünk Kapronczay Stefániával, a TASZ ügyvezető igazgatójával és Katona Évivel, az Éviköt alkotójával új kampányuk kapcsán.