Nem hizlal az éjszakai nassolás

2020. november 11.
Jó hír az éjféli lakomák kedvelőinek. Egy friss kutatás eredményei szerint ugyanis nem előfeltétele a fogyásnak, hogy korán vacsorázzunk.

Bár nem több ezres mintán végezték a Johns Hopkins Egyetem kutatói vizsgálatukat, így is erős bizonyítékokat találtak arra, hogy nem számít a fogyókúra szempontjából, mikor vacsorázunk. Egészen addig, míg összességében nem fogyasztunk több kalóriányi ételt a szükségesnél vagy előírtnál.

ejszaka-nassolas-nem-hizlal-kaloria-fogyas

A kutatók 41 túlsúlyos felnőttet vizsgáltak 12 héten át. A résztvevők fele a napi kalóriamennyiség nagy részét délután egy körül fogyasztotta, míg a többiek délután öt körül. Minden résztvevő ugyanazokat az egészséges, előre elkészített ételeket ette a tanulmány ideje alatt. 

A tanulmány végére minden résztvevő fogyott, és csökkent a vérnyomásuk, függetlenül attól, mikor ettek. Ez arra utal, hogy nem jár különösebb előnyökkel, ha korábban fogyasztjuk el a táplálékunk jelentős részét. Ez meglepte a kutatás vezetőjét, dr. Nisa Maruthur epidemiológus professzort is. „Mindig azt gondoltuk, hogy a szigorú időpontokhoz kötött étrendet folytatók többet fogynak. Ám nem ez történt. Nem volt különbség a fogyásban azok között, akik korábban vagy később ették a kalóriák nagy részét. Emellett a vérnyomásra sem gyakorolt semmilyen hatást.”

A gyorskaja a probléma

Az éjszakai nassolással és evéssel egyetlen probléma lehet. Sokkal nagyobb eséllyel nyúlunk a junk foodhoz, finomított élelmiszerekhez, édességekhez vagy alkoholhoz a napnak ebben a szakában, ami egyben azt is jelenti, hogy sokkal több kalóriát viszünk be szervezetünkbe a szükségesnél. Ezzel ördögi körbe kerülhetünk, hiszen az alkoholfogyasztás önmagában is hajlamosít az egészségtelen ételek előnyben részesítésére.

Olvastad már?

Ugyanakkor a Johns Hopkins Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint nem kell lelkiismeret-furdalásunknak lennie, ha mégis kinyitjuk éjfélkor a hűtőt, ha tartózkodunk az egészségtelen, felesleges kalóriákat tartalmazó ételektől. A fogyás szempontjából ugyanis inkább a bevitt energia mennyisége a fontos, nem az étkezés időpontja. 

Az egész testnek jobb

„Régóta gondolkodtunk azon, milyen hatása van az étkezés időpontjának arra, hogy a test hogyan használja fel és tárolja a bevitt energiát. A legtöbb ilyen irányú tanulmányban nem kontrollálták korábban a kalória mennyiségét, így nem volt egyértelmű, hogy a korábban étkezők vajon kevesebb kalóriatartalmú ételt fogyasztottak-e. A jelen tanulmányunkban csupán az étkezés ideje volt eltérő, az étel mennyisége mindenkinél megegyezett” – magyarázta a kutatás vezetője. 

A tudósok továbbvizsgálják a kapott adatokat, hogy arról is megfelelő képet alkothassanak, vajon az étkezés időpontja hogyan hat, hat-e egyáltalán a vércukorszintre, inzulintermelésre és a hormonháztartásunkra.

Olvass tovább!

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash