Ha a kutyánk naponta négyszer kakil, és legyen mondjuk 13 éves, akkor könnyedén kiszámítható, hányszor kellett az apró műanyag zacskóba ügyeskednünk a végtermékét. Ez nagyjából 18 ezer zacskónyi kutyakakit jelent az évek alatt. (Jó esetben zacskót, ám a legtöbb gazdival biztosan előfordul, hogy pont nem marad már nála elég tasak a séta utolsó, váratlan akciójára, így papír zsebkendővel, falevelekkel, bevásárláskor kapott blokkokkal vagy éppen FFP2-es maszkokkal kellett megoldania a vészhelyzetet. Ez utóbbi elég hatékony egyébként erre a célra is.)
Természetesen felszedjük a kutyakakit. Mindenki felszedi, akit ismerünk. Bárki, akit megkérdezünk, felszedi. Mégis mindenhol hever egy-egy kósza adag kutyagumi a belvárosban. Több is, mint valaha, köszönhetően annak, hogy a koronavírus-járvány alatt minden korábbinál több kutyát fogadtak örökbe.
A szociológusok csak a társadalmi nihilizmus egyezményes megnyilvánulásaként tekintenek a kutyaszarproblémára, ami tudományos szempontból természetes az egzisztenciális krízis azon fokán, melyben élünk. Ha viszont prózaibb oldalról nézzük, nagyban hozzájárultak a járvány miatti lezárások alatt kihaltabb utcák, hogy felelőtlenebbé váltak a kutyatartók, illetve a sok új, még tapasztalatlan gazdi rájött, hogy a kutyatartásnak vannak nem túl kellemes oldalai is, melyekkel inkább nem kívánnak foglalkozni.
Ha a szűkebb környezetünk közösségi oldalakon létrehozott csoportjait nézzük, a leggyakrabban visszatérő és passzív-agresszív kommenteket generáló témája sem más, mint a kutyakaki. Egy 2017-es brit felmérés szerint a felnőttek 47 százaléka szerint az otthagyott kutyaürülék az egyik legbosszantóbb dolog, amit a nyilvános helyeken, köztereken tapasztalnak. Rosszabb, mint a szemetelés, légszennyezés, dugók és dohányzás.
A kutyakaki minden országban ugyanúgy nagy indulatokat kiváltó kérdés. Egy hollandiai, Rotterdamban élő nő például elmesélt egy történetet, mely szerint a környéket elárasztó otthagyott kutyagumit a helyiek postán elküldték a feltételezett tettesnek.
Tényleg olyan rossz a kutyakaki?
Borzalmas dolog belelépni, a kutyakakival való érintkezés pedig egy olyan fertőzést – toxokariázist – okozhat, ami vaksággal és görcsökkel jár. Másrészt viszont a kutyaszar nem annyira rossz, mint a műanyaghulladék, ami hat emberöltő alatt sem bomlik le teljesen. A legfrissebb kutatások szerint, melyben a népszerű kutyasétáltatási útvonalakat vizsgálták a belga természetvédelmi területeken, nem ennyire egyszerű a helyzet. A kutyaürülék magas nitrogén- és foszfortartalma felboríthatja a természet kényes egyensúlyát, olyan növények – főként gyomok – növekedését segíti, melyek kiszorítják a kevésbé igénytelen fajtákat, amiknek alacsony nitrogénszintű környezetre lenne szükségük a túléléshez. „Ezzel csökkenhet a biodiverzitás és az ökoszisztéma fajgazdagsága” – mondta dr. Pieter De Frenne, a Genti Egyetem biológusa, a kutatás vezetője.
Mit tehetünk?
A kérdést már a 19. században is feltették. Londonban például külön munkások voltak, akik a kutyakakit gyűjtötték, majd eladták a cserzőműhelyeknek aprópénzért. Napjainkban talán a tajpeji kutyakakilottó hasonlítható ehhez, hiszen szintén hasznot húznak a kutyagumiból: 2011-ben minden résztvevő kapott egy tombolajegyet minden egyes leszállított kutyaürüléket tartalmazó zsákért, amivel megnyerhették a fődíjat, egy aranyrudat.
A 21. századi kapitalista Londonban a dolgok prózaibban mennek. „Egy Love Clean Streets nevű applikáció segítségével a londoniak jelenthetik, ha kutyaürüléket láttak, így a köztisztaságért felelős önkormányzati dolgozók felszedhetik. Emellett ingyen adunk biológiailag lebomló gyűjtőzacskót és rózsaszín aszfaltfesték sprayt, amivel a polgárok figyelmeztető jelet fújhatnak fel a járdákra, hogy könnyebben meglássák az utcaseprők, akik folyamatosan dolgoznak, hol van ezzel kapcsolatos feladatuk. Emellett ez jól látható jelzés a kutyatulajdonosoknak is, hogy feladatuk van a kutyájuk után tájékoztatott a londoni Camden városrész önkormányzata. – Ha valakit viszont rajtakapnak, hogy nem szedi fel a kutyája után az ürüléket, akár 100 fontos pénzbüntetést is kaphat.”
Kreatív és innovatív megoldások
Ha már összeszedték, a kutyaürülék újrahasznosítására számos kreatív ötlet született a történelem során.
Ott volt például a kutyakakival működtetett utcai lámpa, vagy a drón, ami a levegőből kiszúrja és felszedi az otthagyott kakit.
Ezek a mai napig váltak valósággá.
Az 1980-as években Párizsban motocrottes-okat állítottak szolgálatba – motorbicikli és porszívó ötvözése –, hogy így oldják meg gyorsan és hatékonyan az egyre súlyosabb problémát. A költségek és a nagyon gyenge hatékonyság miatt bukott meg az innováció, illetve a nemi sztereotípiákon. „Amikor egy motorost látunk bukósisakban és bőrruhában, az nagyon férfias. A kutyakaki felszedése viszont hagyományosan inkább női feladat – magyarázta Yves Contassot, a zöld politikai párt szóvivője. – A motorosoknál erős belső ellentét feszült: egy Rambo vagyok a motoromon, és valami olyat kellene csinálnom, ami egy kissé megalázó.”
És mi lenne, ha azonosítani lehetne, ki a kutyakaki gazdája? Ezt is megcsinálták már. Az Amerikai Egyesült Államokban már regisztrálják a kutyák DNS-ét is. Így ha vesznek mintát az utcán hagyott kutyaürülékből, könnyedén megtalálhatják az alkotóját. Ezt nemcsak Amerikában, hanem Angliában és Szingapúrban is alkalmazzák, illetve bizonyos városokban Írországban is. „70-80 százalékkal csökkenti az utcán hagyott kutyaürülék mennyiségét, ha van ilyen adatbázis és utánkövetés” – mutatott rá dr. Roger Southam állatorvos. Az egyetlen probléma az ilyen DNS-alapú azonosítással: ki fizeti a számlát?
A megfelelő állag és mennyiség
Ha nem kakil annyit a kutya, a felszedendő (és ottmaradó) végtermék is kevesebb. Louise Glazebrook kutya viselkedéskutató és étrendszakértő szerint „a jól etetett kutyák – különösen ha nyers étrenden vannak a kutyák –, általában jobb minőségű végterméket produkálnak”. Milyen a jó kutyakaki? „Szilárd, kicsi, gyorsan elmeszesedik és nagyon könnyű felvenni” – folytatta Glazebrook. Ha a kutyánk széklete nem ilyen, hanem inkább krémes állagú, gond van az étrendjével. A konzervet és szárazeledelt fogyasztó kutyáknál lehet gyakoribb az ilyen gond. „Ha nem figyelünk arra, mit adunk enni a kutyánknak, sokkal nagyobb problémát okozhat az, ami távozik a kutyánkból.”
Miért hagyja ott valaki?
Az is segíthet kezelni az otthagyott kutyakaki problémáját, ha sikerül megfejtenünk, miért tesz valaki ilyet. Dr. Mattias Gross környezet szociológus a németországi kutyasétáltatókat tanulmányozza. Ő három csoportba osztotta a gazdik kutyagumihoz való hozzáállását: hagyományos, nem felszedő és felelős. Gross hozzátette, hogy a modellként használt városban jól látható, feltűnő helyekre raknak ki élénk színű és dekoratív zacskókat a kutyaürüléknek.
A kutatók megfigyelése szerint az okostelefonoknak nagy szerepe van abban, hogy az emberek nem szedik fel a kutyakakit,
„Ha roppant komolysággal telefonálunk, könnyebb úgy tennünk, mintha közben a kutyánk nem csinált volna semmit.”
Általánosságban Gross azt feltételezi, hogy a kutyakaki otthagyása a szabadságról és a lázadásról szól, ami hiányzik korunk civilizált társadalmából. „Talán annak szabadsága, hogy a szabadban végezhették a dolgukat, amit elvett az embertől a civilizáció, viszi rá arra, hogy a legjobb barátjának végtermékével gyakorolja ezt.” Ha a kutyaürülék gondok megoldása valójában az emberi ürülékről szól, az viszont már egy olyan probléma, ahol a gyógymód rosszabb, mint maga a betegség.
Forrás: The Guardian Fotó: Unsplash
