Milyen bort kínáljunk ázsiai fogások mellé?
Tudjuk, azt mondani, hogy ázsiai konyha, legalább akkora általánosítás, mint ha azt mondanánk, európai. Kétségtelen ugyanakkor, hogy sok, számunkra itthon elérhető keleti fogást az intenzív, fűszeres ízek, a sós ételekben is jelen lévő édesség és a pikánstól a csípősig ívelő érzet különböztet meg leginkább kontinentális fogásainktól.
Pura Poesia #28 – Rúzsa Magdi: „Megtanultam hallgatni”
A Pura Poesia irodalmi beszélgetések sorába legutóbb Rúzsa Magdi, hazánk egyik legnépszerűbb, Máté Péter-díjas énekesnője, dalszövegírója érkezett vendégségbe, aki Juhász Anna kérdésére már a beszélgetés elején az elmúlt időszak szabálytalan, megváltozott világára reflektált.
„Az itt tanulók a 21. századi ember javát fogják szolgálni” – interjú a nagykovácsi ökotudatos Kisiskola pedagógiai vezetőjével
A gyerekek számára a természet a természetes közeg. Már egészen kicsi korban is elbűvöli őket egy levél mozgása vagy a fények játéka, majd később órákra szóló örömteli elfoglaltság egy darab fával rajzolni a földre, homokból építeni vagy éppen növényekből koszorút fonni.
Óriási a felháborodás Khloé Kardashian új szépségnagyköveti státusza miatt
Kiverte a biztosítékot a „valódi nőket” megcélzó Ipsy szépségmárka rajongóinál az új celebnagykövet. A meglepetés beautycsomagokat kínáló amerikai brand rajongói tömegesen ígérik előfizetésük visszamondását, amiért az Ipsy olyan személyt választott arcául, aki a plasztikai sebészeti beavatkozásairól és a végletekig photoshopolt fotóiról híres.
Megszületett Kollányi Zsuzsi kisfia, és vele egy időben egy új dal is
Gyermek címmel jelent meg Magyarország egyik legkedveltebb énekesnőjének vadonatúj száma. Kollányi Zsuzsi most tényleg a szívig hatol, hiszen az elképesztően bájos hangzásvilág és az énekesnő lágy vokálja egy igazán szerethető szerzeményben teljesedik ki.
A legszuperebb házi arcpakolások szokatlan alapanyagokból
Habár a méz és a zabpehely is remek alapanyagok lehetnek egy kis otthoni szépüléshez, most néhány különleges, természetes összetevőt mutatunk be szépségbloggerünk, Peonilla segítségével, amelyekkel pillanatok alatt csodás, üde bőrt varázsolhatsz magadnak.