A Dűne első részének megjelenése után szinte az egész világ „Dűne lázban” égett, ami nem csoda, hiszen már az első film utolsó perce óta alig várjuk a folytatást! A filmre szerencsére már nem kell sokat várni, ugyanis kevesebb mint egy hét múlva, pontosabban február 28-án vetítik a mozikban. Ugyan a film még nem került a vászonra, de a szereplők azonnal ellopták a reflektorfényt a második részt népszerűsítő sajtókörúttal. Zendaya már számtalanszor bebizonyította, hogy a divatvilág egyik koronázatlan királynője, hiszen eddig is tarolt a Dűne által inspirált szettjeivel, de a futurisztikus, és egyben szexi ruhájával vélhetően minden képzeletet felülmúlt, ugyanis a színésznő fotói ellepték a közösségi médiát. Zendaya merész vörös szőnyeges ruhái már nem egyszer repítették a lapok címlapjaira, társával, Timothée Chalamettel karöltve. Ugyan a két főszereplő extravagáns megjelenése minden alkalommal borítékolt, de vajon mi a helyzet a többi szereplővel? Most elhoztunk egy összefoglalót az öt legszembetűnőbb és legvagányabb stílusról, amelyeket a Dűne szereplői büszkén viseltek a sajtókörút alatt.
1. Zendaya és Timothée Chalamet egyenruhája
Habár továbbra is imádjuk a színésznő Mugler couture robotruháját és Timothée Bottega Venata szettjét, a páros belopta magát a szívünkbe ezzel az összeállítással. A két főszereplő nemrég Dél-Koreában, pontosabban Szöulban vette a lábáról a közönséget ezekkel az összepasszoló overallokkal. A sajtótájékoztató helyszíne miatt Zendaya és Timothée egy dél-koreai tervező bőr overalljaira esett a választásuk. Annak ellenére, hogy ugyanazt viselték, láthatóan mindketten a saját stílusukra szabták a viselését. Míg a színésznő egy halvány lazac darabban jelent meg, addig Timothée egy púderkék szettben pózolt mellette. Kétségtelen, hogy a páros nagyon komolyan vette megjelenését a sajtókörúton. A színész inkább a dizájnerdarabokra támaszkodott, míg Zendaya szórakoztató formákkal borzolta a kedélyeket.
![Zendaya-timothee-dune | Marie Claire Zendaya és Timothée Chalamet](https://marieclaire.hu/uploads/2024/02/GettyImages-2029374647-1.jpg)
Zendaya és Timothée Chalamet
2. Anna Taylor-Joy Dior ruhában
Anya Taylor-Joy színésznő egy elegáns fehér Dior Couture együttesben lepte meg a londoni rajongókat azzal, hogy részt vett a világpremieren, hiszen ezzel együttesen azt is megerősítette, hogy viszontláthatjuk a filmben. A Dior 27 éves globális nagykövete egy redős selyemruhára terített köpenyt viselt.
![Anna-taylor-joy-dune | Marie Claire Anna Taylor-Joy Dior ruhája a Dűne sajtókörútján](https://marieclaire.hu/uploads/2024/02/GettyImages-2013936550-scaled.jpg)
Anna Taylor-Joy Dior ruhája a Dűne sajtókörútján
3. Florence Pugh Maticevskiben
Florence Pugh egy elegáns Maticevski fekete overallban lépett ki a kamerák elé. A Rebecca Corbin-Murray által öltöztetett színésznő lenyűgözően nézett ki a márka 2023-as ősz előtti kollekciójában. Visszafogott eleganciájával belopta magát London szívébe.
![florence-pugh-dune | Marie Claire Florence Pugh Maticevskiben](https://marieclaire.hu/uploads/2024/02/GettyImages-2010710808-1.jpg)
Florence Pugh Maticevskiben
4. Austin Butler egy Gucci szettben
Austin Butler letisztult vonalvezetésű és stílusos megjelenést választott a londoni világpremierre. A színész a Gucci 2024-es őszi/téli kollekciójából egy extra hosszú kabáttal ellátott öltönyt viselt.
![austin-butler-gucci | Marie Claire Austin Butler Gucci-szettben](https://marieclaire.hu/uploads/2024/02/GettyImages-2013923653-scaled.jpg)
Austin Butler Gucci szettben
5. Timothée Chalamet Bottega Venetában
Timothée Chalamet a londoni fotózáson egy egyedi Bottega Veneta gyapjúpulóverben pózolt és nyűgözte le a közönséget. A színész a luxusmárka Fish Scale Wool Pulóverét viselte.
![timothee-chalamet-dune | Marie Claire Timothée Chalamet Bottega Venetában](https://marieclaire.hu/uploads/2024/02/GettyImages-2010713987-1.jpg)
Timothée Chalamet Bottega Venetában
Forrás: The Hollywood Reporter Fotó: Getty Images