Demi Moore igazi stílusikon: ezek a színésznő legjobb retró szettjei

2024. április 09.
Demi Moore már hosszú évek óta valóságos divatikonnak számít. Ezúttal a színésznő legjobb retró szettjeiből készítettünk összeállítást.
Demi Moore igazi stílusikon: ezek a színésznő legjobb retro szettjei
  • Demi Moore egy igazi divatikon.
  • Demi Moore az 1989-es Oscar-gálára maga készítette el a ruháját.
  • Mutatjuk Demi Moore legjobb retró szettjeit.

Demi Moore azóta a világ figyelmének középpontjában áll, amióta eljátszotta áttörő szerepét az 1985-ös klasszikusban, a Szent Elmo tüzében. Ezután a kilencvenes években olyan alkotásokban nyújtott nagyszerű alakításokat, mint a Ghost, az Egy becsületbeli ügy, vagy a Tisztességtelen ajánlat, és az évtized közepére az egyik legjobban fizetett színésznővé avanzsált. Moore azonban nemcsak a színészi képességeiről ismert, hanem azokról a szintén reflektorfénybe kerülő kapcsolatairól is, amikor Bruce Willisszel, majd Ashton Kutcherrel alkotott egy párt, és persze arról is, hogy mindig kifogástalanul néz ki a vörös szőnyegen és a magánéletben egyaránt.

A 80-as évek óta Demi Moore az egyik legnagyobb divatikonnak számít. Egészen pontosan azóta, hogy az 1989-es Oscar-gálára maga készítette el a ruháját. Azóta a tervezést a profikra bízza, stílusát a miniruhákban, a férfiruhák ihlette összeállításokban és a lenyűgöző sziluettekben találta meg. Már hatvanegy éves, de úgy tűnik, az elmúlt években sem vesztette el kalandvágyát, és talán többet kísérletezik a ruhákkal, mint korábban bármikor. Nem is csoda, hogy évtizedek óta állandó vendég a divathetek első sorában. Egyértelmű, hogy Demi Moore nem követi, hanem diktálja a divatot! Mutatjuk kedvenc retró lookjainkat a színésznőtől.

Demi Moore legjobb retró szettjei:

1. Demi Moore az 1989-es Oscar-gálán

1989-ben Demi Moore valami olyat csinált, amit kevesen mernek meglépni Hollywood legnívósabb eseményén. Az akkori férjével, Bruce Willissel az oldalán egy ruha-body hibridben lépett a vörös szőnyegre, amit valójában egy kerékpáros rövidnadrágból, fűzőből és fémes virágmintás anyagból készített – méghozzá ő maga. Akkoriban persze kigúnyolták az újságok, de az elmúlt harminc évben szerencsére rengeteget változott a divat, és ma már tudjuk, hogy Demi ruhája egészen zseniális volt.

Demi Moore az 1989-es Oscar-gálán

2. Demi Moore az 1991-es Golden Globe-díj-átadón

Ahogy cikkünkben már korábban említettük, Demi Moore imádja a maszkulin stílusú outfiteket. Az 1991-es Golden Globe-gálára összeöltözött Bruce Willisszel: mindketten fekete-fehér öltönyszettet választottak a díjátadó vörös szőnyegére.

Demi Moore az 1991-es Golden Globe-díj-átadón

3. Demi Moore a Die Hard – Az élet mindig drága premierjén

Demi Moore a Die Hard – Az élet mindig drága 1995-ös premierjére egy nagyon elegáns, fekete kabátruhában jelent meg Bruce Willis oldalán. A Die Hard-filmsorozat harmadik részének bemutatóján a színésznő még hosszú loknikat viselt, de két évvel később már kopaszra borotválta a fejét a G.I. Jane forgatása miatt.

Demi Moore a Die Hard – Az élet mindig drága premierjén

4. Demi Moore az 1997-es Golden Globe-on

Demi Moore az 1997-es Golden Globe-gálára egy különleges, ezüst színű virágos ruhát viselt, ami gyönyörűen csillogott a sok vaku fényében. A színésznőt a Ha a falak beszélni tudnának című filmben nyújtott alakításáért jelölték díjra az eseményen.

Demi Moore az 1997-es Golden Globe-on

5. Demi Moore az 1998-as Vanity Fair Oscar-partyn

Demi Moore egy angyali göndör frizurával jelent meg az 1998-as Vanity Fair Oscar-partyn. A színésznő egy testhezálló, elől kivágott, fekete ruhát viselt, és egy fekete szőrmestólába burkolózott a vörös szőnyeges eseményen.

Demi Moore az 1998-as Vanity Fair Oscar-partyn

Forrás: W Magazine, Fotó: Getty Images