Ezért tesz boldogabbá, ha kézzel mosogatsz

2021. október 31.
Érzed te is a növekvő boldogságot, ahogy fogynak az edények a mosogatóból? Ez mind a mindfulnessnek köszönhető.

A mindfulness definíciója szerint a figyelem állapota, amikor ítélkezéstől mentesen vagyunk jelen a pillanatban. Bármit, így a mosogatást is végezhetjük mindful módon. Ehhez csak teljesen ott kell lennünk egész valónkkal az adott cselekvésben: érzékelni a víz melegét a bőrünkön, a mosogatószer illatát az orrunkkal és az edények tapintását a kezünkkel. A mindfulness egyfajta meditáció önmagában is, ám a mindennapi tevékenységeinket is a gyakorlás részévé tehetjük.

mosogatas-mindfulness-boldogsag

A Floridai Állami Egyetem kutatói jutottak arra a következtetésre vizsgálatukban, hogy a mindfulness mosogatásnak terápiás hatása van, javítja a közérzetet, növeli a boldogságérzetet, ugyanakkor csökkenti a szorongást és idegességet.

51 egyetemistát vontak be vizsgálati alanyként a kutatásba. A résztvevők felének egy 230 szavas ismertetőt adtak, mely a mosogatás szenzoros tulajdonságaira koncentrált. A többi résztvevőnek egy hasonló hosszúságú szöveget adtak a mosogatás helyes technikájáról. A kutatási alanyoknak hangosan fel kellett olvasniuk a kapott szöveget, majd 19 tiszta edényt kellett elmosniuk. Az derült ki, hogy a mindfulness mosogatás során az emberek a mindfulness állapotába kerültek, ötleteik támadtak, növekedett a kreativitásuk, csökkent a stressz-szintjük, míg a kontrollcsoportnál nem tapasztaltak ilyen változásokat.

A mosogatás nem az egyetlen olyan tevékenység, amivel gyakorolhatjuk a mindfulnesst. Bármilyen házimunka alkalmas erre: a mosás, porszívózás, a lehullott falevelek gereblyézése és a gyümölcsszedés is jó lehetőség a lelassulásra és a jelenben létezés gyakorlására. A mindfulness ugyanis nem arról szól, hogy hol vagyunk vagy mit csinálunk. A lényeg az, hogyan csináljuk és hogyan gondolkodunk róla.

Forrás: Your Tango Fotó: Unsplash

Olvass tovább!