Te is utálod, ha megbarnul az alma? Így előzd meg egyszerűen!

2022. március 13.
Amint egy szelet alma érintkezik a levegővel, elindul a versenyfutás az idővel és a barnulással. Rögtön 5 olyan módszert is mutatunk, mellyel megelőzhető, hogy elszíneződjenek az almaszeletek.

Valószínűleg minden anyuka hallotta már, amikor a játszótéren elővette a dobozba aprított gyümölcsöt, hogy én ezt már nem eszem meg, barna, fúj! De nem csak a gyerekek kedvét veheti el az almaevéstől a barnás szín, sok felnőtt sem szeret már ilyenkor beleharapni az almába, pedig valószínűleg mindenki tudja, hogy az elszíneződésnek semmi köze sincs a frissességhez. 

Amint a gyümölcs húsa érintkezik a levegővel, megindul a barnulás. Ennek oka, hogy az oxigén aktivál egy speciális enzimet, amit polifenol-oxidáznak neveznek. Ez kémiai láncreakciót indít be, aminek eredményeként barna színű festékanyagok jelennek meg a gyümölcsön. Általában 5-15 percünk van, mielőtt elkezdődne, ez attól függ, milyen fajta az almánk. Az oxidálódott alma nem romlott, a barnaságnak semmi köze a frissességhez, bár kétségtelenül nem olyan étvágygerjesztő látvány, mint a világos, ress gyümölcshús. Ám egy gyümölcssalátában vagy süteményen mégsem lehet egészben az alma, sőt azt sem garantálhatjuk, hogy 5-15 percen belül elfogy, de a tízórais dobozba tett felaprított gyümölcsnél is jól jöhetnek azok a trükkök, melyekkel megelőzhető a barnulás beindulása az almaszeleteken. 

alma-barnulas-megelozes

1. Citromlé

A tudomány jelen állása szerint ez a leghatékonyabb módja az alma állagmegóvásának. A citrom nagy mennyiségű citromsavat tartalmaz, ami teljesen hatástalanítja a barnulást okozó enzimet az almában. A legalaposabban úgy tudjuk alkalmazni a citromlevet, ha a felszeletelt almát egy zacskóba tesszük, ráöntünk 2-3 evőkanál citromlevet almánként, és jól összerázzuk, hogy bevonja a szeletek teljes felületét.

Hagyjuk legalább 5 percig ázni a citromlében, vagy akár az alma felhasználásáig is. Ez órákkal késleltetheti a barnulást, ugyanakkor picit savanykásabbá teszi az alma ízét, amiért nem feltétlenül rajong mindenki. Ezt úgy küszöbölhetjük ki, ha az almát nem tisztán citromlébe, hanem 100 milliliter citromlé és 1 liter víz keverékébe áztatjuk a felszeletelt gyümölcsöt.

Ha egyáltalán nem szeretjük a citrom ízét, naranccsal vagy ananászlével is próbálkozhatunk, mivel ezeknek is magas a citromsavtartalma és hasonló hatást érhetünk el velük.

2. Sós víz

A só természetes tartósítószer, ami meggátolja, hogy az oxigén elérje az almaszeletek felszínét. ⅓ evőkanál sót keverjünk el 250 millilter vízzel, majd ebbe áztassuk 8-10 percig a felszeletelt gyümölcsöt. Ezután akár egy napig is tárolhatjuk légmentesen záródó edényben vagy zacskóban a hűtőszekrényben. Mielőtt fogyasztanánk, gyorsan öblítsük át folyó víz alatt, hogy a sómaradványokat lemossuk az almáról, így az ízt sem befolyásolja a barnulást megelőző akciónk.

3. Mézes víz

A méz is természetes tartósítószer, mivel olyan elemeket tartalmaz, melyek a barnulást okozó enzimeket kioltják. Hogy miért jó a mézet használni az alma elszíneződése ellen? Mert nem módosít különösebben az alma ízén. Ugyanakkor van egyetlen hátulütője is: jelentősen megemelheti a gyümölcs cukormennyiségét, attól függően, mennyi méz marad az almaszelet felszínén. 

1-2 evőkanál mézet célszerű 250 milliliter szobahőmérsékletű vízben elkeverni, majd ebbe meríteni a felszeletelt almát, és 1-5 percig benne hagyni, mielőtt hideg vízzel leöblítenénk. Hűtőben akár még másnap is friss marad egy légmentesen záródó zacskóban. 

4. Citrusos üdítő

A citromléhez hasonlóan a citrusos üdítőitalok is tartalmaznak citromsavat, bár nem annyit, mint a tiszta citromlé. Ám ha nincs kéznél citromlé, van viszont szénsavas üdítőnk, akár ezt is kipróbálhatjuk. 3-6 percre áztassuk az almát az üdítőbe, majd mossuk le folyó vízzel. Néhány órát nyerhetünk még szobahőmérsékleten is, mielőtt megbarnulna a gyümölcsünk.

5. Tiszta víz

Ha sürget az idő és nincs kéznél egyik felsorolt dolog sem, valamennyit az is segíthet, ha tiszta vízzel lemossuk az almaszeleteket, ezzel késleltethetjük az oxidálódás beindulását. 

A fagyasztás nem segít?

Csak akkor érdemes a fagyasztóba tenni a felszeletelt almát, ha süteményekbe vagy turmixba szeretnénk felhasználni, mivel a fagyasztás jelentősen ront a gyümölcs állagán, magyarul nem lesz már roppanós utána. Ám mielőtt a mélyhűtőbe tennénk is érdemes a citromleves vízbe áztatni a meghámozott, felszeletelt almát, amit egy sütőlapra szétrakva fagyasszunk le, csak utána tegyünk zacskóba. Így megakadályozhatjuk, hogy összefagyjanak a darabok. A fagyasztóban a helyesen eltett gyümölcs akár egy évig is fogyasztható marad.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!