„Annyiszor ért már megalázó baleset menstruáció alatt! De miért kellene szégyellnem magam?!”

2022. augusztus 12. |

„Minden jól ment, míg egy pár meg nem hívott a teljesen fehér nappalijába… Ami ott történt, maga a valóra vált rémálom.” A 31 éves nő elmesélte, hogyan kötött békét a menstruációjával és szabadult meg a szégyenérzettől, ami egy teljesen természetes testi jelenség miatt az egész társadalmunkban rányomja a bélyegét a nők életére.

Volt olyan, amikor egy megbeszélésre mentem, ahol főleg férfiak voltak. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Nem tudták lesöpörni az érveimet, megcáfoltam az állításaikat bizonyos pontokon, és még azt is sikerült elérnem, hogy megkérdőjelezzék a saját előítéleteiket. A világ tetején éreztem magam, ott álltam a többi jelölttel együtt, és akkor a krémszínű széken, amin ültem, ott volt a hatalmas vérfolt

Azonnal szertefoszlottak a győzelmeim, végigfutott a szégyen az ereimben. Minden óvintézkedést megtettem, hogy történhetett meg mégis?! Próbáltam elfedni, de késő volt. Az egész tárgyaló látta. Villámgyorsan távoztam sűrűn elnézést kérve, de a sokk maradt. Teljesen megalázottnak éreztem magam, sírtam a testem teljesen természetes működése miatt. 

Még napokkal később azt elemeztem, én, aki alapvetően nem foglalkozik ilyen dolgokkal, miért ütött szíven ennyire egy ilyen eset. Ekkor jöttem rá, hogy ez a szégyen egész életemben velem volt. 

menstruacio-ver-szegyen

A pubertásról nem igazán beszéltünk nyíltan otthon, így amikor elkezdődött, nem is voltam rá felkészülve. Úgy emlékszem, mintha a melleim egyik napról a másikra nőttek volna meg valamikor általános iskolás koromban. Az osztálytársaim arról sugdolóztak, hogy kitömtem a melltartóm. Teljesen kikeltem magamból a gyanúsítgatások miatt, letéptem magamról a pulcsit és megmutattam nekik, hogy valódiak, akár szeretem, akár nem. (Mondanom sem kell, nem szerettem.)

Teljesen elszigetelődve éreztem magam. Amikor megjött a menstruációm, csak még jobban erősödött ez az érzés. Az első vérzésem szörnyű volt. Emlékszem, felébredtem, és a fürdőszobába mentem, amikor észrevettem egy barnás csíkot a bugyimon. Hallottam a felvilágosító órán, hogy ez a menstruáció, de teljesen felkészületlenül ért. Szégyelltem elmondani a szüleimnek, így egyedül próbáltam dűlőre jutni vele. Tudtam, hogy muszáj iskolába mennem, így kitömtem a bugyimat papírzsebkendővel és vattával. Nagyon viszketett, kényelmetlen volt és kidörzsölte a bőröm. Amikor mentem be az ajtón, egy lány rám nézett, és azt mondta az anyukájának: „Ez a lány büdös.” Halálra dermedtem, de nem mehettem haza, így próbáltam egész nap láthatatlanná válni. 

A titkom napokkal később lepleződött le, amikor anyukám megtalálta a véres fehérneműmet a szennyestartóban. Titokban azt reméltem, hogy megölel, és azt mondja, hogy minden rendben lesz, ehelyett kérdőre vont, miért nem mondtam el neki. Ez fájt és még jobban szégyenkeztem. Ezután betétet adott és tanácsokat a menstruációval kapcsolatban, de ekkorra már véget is ért az első menstruációm. 

Ahogy idősebb lettem, már jobban tudtam kezelni a havi vérzésem. A ciklusom szerencsére alapvetően nem volt sosem fájdalmas, így a stratégiám az volt, hogy amennyire csak lehet, próbáltam tudomást sem venni róla, ám a témával kapcsolatos zsigeri ellenérzéseim szemernyit sem javultak. Hogy ki se kelljen mondanom azt a szót, hogy menstruáció, a barátaimmal különböző álneveket találtunk ki a havi vérzésre, a teljes klisé nagynénitől a Mikulásig.

Egyáltalán nem voltam tudatában annak, hogy ezzel is erősítem magamban azt az érzést, hogy a menstruáció tabu. 

A tévében soha nem volt egyetlen reklámban sem piros a mensturációs vér a betéten, kék zselé volt. Az iskolában a felvilágosítás külön volt a fiúknak és lányoknak, mintha a fiúknak tudni sem kellene a női anatómia működését. Aztán az évek alatt gyakran hallhattam azt a frázist, hogy „biztosan menstruál”, arra utalva, hogy a nők hisztisek, amikor megjön a havi vérzésük.

A neveltetésem miatt én is része voltam a rendszernek. Amikor a barátnőimnek és nekem betétet kellett cserélni, a blézerünk vagy nadrágunk zsebébe rejtve csempésztük ki a mosdóba. Amikor betétet kellett vennem, mindig az önkiszolgáló pénztárhoz mentem, hiába volt hosszabb a sor, nehogy a pénztáros meglássa, mit vettem. Minden olyan negatív dolgot megvalósítottam, amit csak társadalmi előítéletként a menstruációval kapcsolatban említenek. Szégyelltem a ciklusomat. 

Amikor randizni kezdtem és szexuálisan aktív lettem, elkerülhetetlenné vált, hogy beszélni kelljen a menstruációról. De nagyon sok időbe telt, mire annyira biztonságban éreztem magam a párkapcsolatomban, hogy képes legyek erre. Idővel könnyebb lett, és rájöttem, hogy vannak olyan férfiak, akik nyitottak arra, hogy többet tudjanak, ugyanakkor sokan választják azt, hogy továbbra sem akarnak hallani erről. Mindezektől függetlenül én viszont büszke voltam magamra, hogy képes voltam előhozni a témát, és hiszem, hogy sokat javult a menstruációval kapcsolatos szégyenérzetem. 

Majd megtörtént: életem legtraumatikusabb élménye a menstruációval. 

19 éves voltam és nyári munkán dolgoztam egy jótékonysági szervezetnél, amely pénzt gyűjtött, amikor váratlanul és nagyon erősen megjött a menstruációm. A semmi közepén voltam, a legközelebbi nyilvános vécé egy iskolában volt valahol a környéken. Megkértem egy lányt, aki velem volt, hogy nézze meg, átütött-e a vér a ruhámon. Kiderült, hogy igen, foltos volt, és senkinél a csoportból nem volt egy betét vagy tampon. Tökéletes rémálom. 

Úgy döntöttem, szerencsét próbálok az iskolában. Nagyon kínosnak éreztem, hogy egy férfi biztonsági őrnek kellett elmagyaráznom a problémámat, és még így sem engedte, hogy használja a mosdót. Pánikba estem, könyörögtem, hogy kísérjen el a mosdóba és vissza, de így sem engedte. Egy kis rész ott, akkor meghalt bennem. 

Hiperventilláltam, felhívtam a csapatvezetőnket, és elmagyaráztam a megalázó helyzetemet. Szerencsére megértő volt. A legközelebbi kocsmába hajtott velem, de sajnos nem volt semmilyen betét ott sem. De legalább, amennyire csak tudtam, kimostam a vért hideg vízzel a ruhámból, és a pulcsimat kötöttem a derekamra, hogy eltakarjam. Ez volt az első munkám, és elszántan meg akartam csinálni a napi kvótát, nem akartam az egész napot elfecsérelni, ezért úgy döntöttem, tovább dolgozom. Most már tudom, hogy rosszul döntöttem.

Az volt a dolgunk, hogy bekopogjunk és elmondjuk az embereknek, miért gyűjtünk. A menstruációm ellenére meglepően jól ment minden egészen addig, míg egy pár be nem hívott a teljesen fehér nappalijába. Hellyel kínáltak, amit nem akartam elfogadni, de addig erősködtek, míg nem éreztem magam roppant kínosan, így a földre ültem. Mikor a mondókám végére értem és felkeltem, volt egy olyan érzésem, hogy foltot hagytam, de képtelen voltam még egy személynek – főleg nem két idegennek – elmondani a helyzetet, így anélkül távoztam, hogy visszanéztem volna. A lelki szemeim előtt láttam csak, hogy felfedezik a foltot a fehér szőnyegen. 

Az ilyen helyzetek sokkal gyakrabban megtörténnek azokkal a nőkkel, akik menstruálnak, mint gondolnánk, de a havi vérzést övező stigma miatt erről sem beszélünk, inkább csendben szégyenkezünk. A csend azonban még több kárt okoz, még traumatikusabbá teheti a lányból nővé érés folyamatát. Ha nem beszélünk róla, a menstruációt övező stigma és szégyen sosem múlik el.

Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Az ovuláció 4 meglepő jele ciklus

Az ovuláció 4 meglepő jele