8 jel, ami arra figyelmeztet, hogy nem iszol eleget

2022. augusztus 16.
Annak, hogy nem iszol eleget, a szépséged és az egészséged is „megissza a levét”! Mutatjuk, miből tudhatod, hogy kevesebb folyadékot viszel be a kelleténél, és megtudhatod azt is, mennyi folyadékra lenne szükséged valójában!

A kérdésre, hogy mennyi vizet tartalmaz a testünk, nem lehet egyetlen konkrét számmal válaszolni, ugyanis egyszerre több és folyamatosan változó tényező befolyásolja ezt. Ebből is látszik, hogy nemcsak az számít, mennyi folyadékot veszünk magunkhoz: lényeges a nemünk, az életkorunk, a fizikai aktivitásunk, de a külső hőmérséklet is sokat nyom a latban a szervezet hidratáltságának tekintetében. 

8 jel, ami arra figyelmeztet, hogy nem iszol eleget

Azt, hogy a víz kiemelten fontos ahhoz, hogy a testi funkcióink egészségesen működjenek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy folyadékbevitel nélkül hamarabb bekövetkezik a halál, mintha az evéssel hagynánk fel. Egyes becslések szerint élelem nélkül akár 50 napig is életben maradhatunk (bár nyilván nem lennénk csúcsformában!), ivás nélkül viszont maximum 3 napig áll ellen a szervezet.

Ahhoz, hogy a szervezetünk kellően hidratált legyen, nemcsak ivással járulhatunk hozzá: az elfogyasztott ételek is tartalmaznak több-kevesebb mértékű vizet, a legnagyobb vízkoncentrációt a friss zöldségekben, gyümölcsökben és a tejben találhatjuk, a legalacsonyabbat pedig az olyan száraz élelmiszerekben, mint a kekszek, a pékáruk, az olajos magvak és az aszalt gyümölcsök.

A folyadékbevitel mellett a folyadékveszteség mértéke sem elhanyagolható: a legtöbb víz a vizelet- és székletürítéssel távozik a testünkből, de a kilégzés és az izzadás során is jelentős mennyiségű folyadéktól szabadulunk meg. Ha nem iszunk eleget, nagyon megnehezítjük a vesék dolgát, kellő folyadék nélkül ugyanis lassabban kezdenek dolgozni, ami vízvisszatartást eredményez és a szervezetben lévő salakanyagok távozásának is gátat szab.

Jelek, hogy a test vízért kiált:

  1. Gyakori fejfájás
  2. Fáradékonyság, kimerültség már a reggeli órákban
  3. Koncentrációs zavarok
  4. Kellemetlen lehelet
  5. Székrekedés
  6. Sötét színű és kisebb mennyiségű vizelet
  7. Száraz, érdes tapintású, fakó arcbőr
  8. Narancsbőr

8 jel, ami arra figyelmeztet, hogy nem iszol eleget

Többféle ajánlás közül választhatunk

Egy korábbi ajánlás szerint általánosságban elmondható, hogy legalább 1,5 liter vizet mindenkinek meg kell innia, ennél azonban többre lenne szükség, ez amolyan szükséges minimum érték. A legjobb az lenne, ha a felnőtt nők minden nap magukhoz vennének legalább 2 liter folyadékot, a felnőtt férfiak pedig nem állnának meg addig, míg meg nem innák a napi 2,5 liter vizet. 

Egy leegyszerűsített ajánlás szerint a kevésbé aktív életet élő felnőttek számára naponta legalább 9 pohár vizet kellene fogyasztania, a közepesen aktívaknak 10-11 pohár folyadék ajánlott, míg azok, akik komoly fizikai munkát végeznek vagy izzasztó edzéseken vesznek részt, 14 pohárnál nem adhatnák alább. 

Ha nem riadunk vissza a számolgatástól, egy egyszerű képlettel a testsúlyunk alapján is készíthetünk kalkulációt a számunkra ideális folyadékmennyiségről: ehhez testsúlykilónként 30 ml vizet kell számolnunk, így megkapjuk, hogy minimum hány milliliter vizet kellene innunk. 

Ami biztos, a mostanában tomboló hőségben mindannyiunknak érdemes a megszokottnál jóval többet inni, még akkor is, ha ez nehezünkre esik. Néhány praktikus tippel rávehetjük magunkat a nagyobb folyadékbevitelre!

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?