Evés, ivás, mellrák: így befolyásolhatja az étrendünk a mellrák kockázatát

2022. október 17.
Számos betegség esetében bizonyították már tudományosan, hogy az étrendünk szoros összefüggésben van a probléma kialakulásával. A mellrák esetében is igaz: vannak olyan ételek és italok, melyek növelhetik a betegség esélyét. A szója azonban nem annyira rossz, mint amennyire gondolnánk.
  • A szójáról már kiderült, hogy nem növeli a mellrák kialakulásának kockázatát, sőt, vannak tanulmányok, melyek szerint kifejezetten csökkenti is.
  • Az alkohol és a túlsúly viszont jelentős mértékben megnöveli az emlőrák esélyét a nőknél.
  • Az sem mindegy, milyen módon készítjük el az ételeinket. A túlzott sütés is növelheti a mellrák esélyét.

Egyvalamit muszáj leszögezni már a legelején: nincs egyetlen olyan étel vagy ital, amivel önmagában megelőzhető lenne a mellrák kialakulása, ahogy olyan sincs, ami konkrétan kiváltaná a betegséget. „Ez a fajta kommunikáció csupán azt éri el, hogy a betegeket hibáztatják, megszégyenítik – mutatott rá dr. Eleonora Telinsky onkológus, a New Jersey-i Mount Sinai Kórház Rákközpontjának mellrák specialistája. –Inkább azt tartom fontos témának, ha arról beszélünk, mivel csökkenthető a kockázat.” Ahogy az onkológus is utalt rá, vannak tudományos bizonyítékok, melyek azt támasztják alá, hogy a mellrák kialakulásában gyakran szerepe van az életmódnak is. Általánosságban – ahogy a legtöbb betegség esetében – az látszik az emlőrák esetében is, hogy az egészséges étrend és kevés alkohol fogyasztása csökkenti a betegség kialakulásának esélyét.

Mit jelent az egészséges étrend a mellrák esetében?

„Az tisztán látszik a kutatási eredményekből, hogy a túlsúly növeli a mellrák kialakulásának esélyét – mondta Dr. Polly Niravath, a Houstoni Metodista Onkológiai Központ onkológusa. – Emellett én mindig azt tanácsolom, hogy az étrend legyen sovány fehérjében, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, a feldolgozott és sok finomított cukrot tartalmazó ételeket viszont kerüljük.”

mellrak-kockazat-etrend

A finomított, feldolgozott ételek növelhetik az elhízás, és így a mellrák kialakulásának esélyét

Dr. Teplinsky azt is hozzátette, hogy a mediterrán étrend – ami főleg növényi alapú táplálkozás – lassíthatja a ráksejtek növekedését, mivel sok antioxidánst, gyulladáscsökkentő és sejtosztódást gátló növényi hatóanyagot tartalmaz. „Csökkentheti a DNS károsodását is, ami a rák kialakulásának kockázatát mérsékli” – mondta az onkológus. 

„Az ösztrogén és inzulin megnövekedett termelése szintén összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával – mondta dr. Thomas Starck tápanyagkutató onkológus. – Ezért az olyan étrend, melyben az ételek hatással vannak ezen hormonok szintjének csökkenésére – mint például a mediterrán étrend –, segíthetnek a mellrák kialakulásának esélyét is csökkenteni.” Fogyasszunk minél több rostban, egészséges zsírsavakban (például olívaolajban, halban, olajos magvakban) gazdag ételt, gyümölcsöt, zöldséget, mivel ezek védő szerepet játszhatnak az ösztrogén és inzulin magas szintjével szemben, megelőzhetik a krónikus gyulladások kialakulását a szervezetben. 

Elhízás és mellrák

Már számos tudományos vizsgálat bebizonyította, hogy a mellrák kialakulása és a túlsúly között összefüggés van. „A változókorban gyarapodó testsúly egyenesen arányos a mellrák kockázatának emelkedésével – mutatott rá Michelle Holmes és Walter Willett rákkutató is 2004-es tanulmányában. – A rendelkezésünkre álló bizonyítékok szerint, ha sikerül elkerülnünk a hízást a negyvenes éveink után, azzal jelentősen csökkenthetjük a mellrák kialakulásának kockázatát is.”

Vannak jobb és kifejezetten veszélyes főzési módszerek?

Bár nincs egyetlen olyan étel, melyet össze lehetne kapcsolni a mellrák kialakulásával, a szakértők szerint igenis számít, hogyan készítünk el bizonyos ételeket. „Ha szenesre sül egy étel, rákkeltő lesz” – erősítette meg az onkológus is a közvélekedést. Az Amerikai Rákkutató Intézet vizsgálatai szerint a vörös hús, szárnyas vagy hal esetében, ha szenesre sül, olyan folyamatok játszódnak le benne, melynek hatására potenciálisan rákkeltő anyagok szabadulnak fel a magas sütési hőmérséklet hatására. 

A szakember szerin tehát kerüljük a túlsütött ételeket: marinálás után alacsony hőmérsékleten vagy indirekt módon hőkezeljük az ételeinket. Inkább tartson több ideig a főzés, de kerüljük a hirtelen sütést, aminél nagyobb a karcinogén – tehát rákkeltő – anyagok kialakulásának esélye.

A szójamítosz és a mellrák

Évtizedek óta tartja magát a szójával kapcsolatban az a hiedelem, hogy rákkeltő hatású lehet. A tudományos vizsgálatok során viszont az derült ki, hogy a szója nem növeli a mellrák kialakulásának kockázatát

„A félreértések egy része abból eredhet, hogy az állatok és az emberek szervezete másképp reagál a szójára – magyarázta az Amerikai Rák Szövetség onkológusa. – Voltak korábban olyan rágcsálókkal végzett kutatások, ahol a magas dózisban adott szójában található növényi hatóanyagok emelték a mellrák kialakulásának kockázatát a kísérleti alanyoknál. A rágcsálók azonban máshogy bontják le ezeket a szójában található vegyületeket, mint az ember.”

Az emberek esetében ezért más eredményeket kaptak a tudósok a kutatások során. „Az emberi tanulmányoknál az ösztrogénszintre nem volt hatással a szója, sőt, voltak olyan kutatások – különösen az ázsiai országokban végzett kutatásoknál, ahol sokkal magasabb a szójabevitel, mint a nyugati társadalmakban –, ahol az derült ki, hogy még csökkentette is az emlőrák esélyét a szója. Ez azért lehetséges, mert a növényi hatóanyagok blokkolták a természetes ösztrogént a véráramban. „A szóját már nem tekintjük kockázatos élelmiszernek mellrák esetén – jelentette ki dr. Starck. – Ezzel szemben kiemelhető, hogy rengeteg gyulladáscsökkentő és az anyagcserét javító anyagot tartalmaz, melyek semlegesítik az ösztrogén káros hatásait.”

Növeli az alkohol a mellrák esélyét?

A kutatásokból az derült ki, hogy a túl sok alkohol növeli az emlőrák kialakulásának kockázatát. Az alkoholos italok ugyanis megemelik az ösztrogén szintjét. Egy átfogó vizsgálatban összegezte az Amerikai Nemzeti Rák Intézet 118 különböző, az alkohol és a mellrák kapcsolatát vizsgáló tanulmány adatait. Ebből az rajzolódott ki, hogy a nem túl magas alkoholfogyasztás 1,23-szorosára növeli a mellrák kialakulásának kockázatát, míg a gyakori, nagy mennyiségű alkohol fogyasztása 1,6-szorosára növeli a betegség esélyét. Az onkológusok szerint célszerű legfeljebb heti három adag vagy annál is kevesebb alkoholt fogyasztani.

Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Images

Olvass tovább!