10 egynapos villámfogadalom, amitől jobb lesz az életed

2023. január 16.
A szakemberek nem feltétlenül tartják hasznosnak az újévi fogadalmakat, sőt, sok esetben kifejezetten károsnak ítélik. Ám ha valóban szeretnénk valamit tenni az életünkkel, hogy kimozduljon egy olyan pontról, ahol úgy érezzük, megrekedtünk, tegyünk inkább apróbb és gyorsabban kivitelezhető fogadalmakat. Az év bármely napjára.
  • A fogadalmak nem csak az újév napjára szólhatnak. 
  • Ha apróbb, gyorsabban végrehajtható fogadalmakat teszünk és nem nagy és látványos dolgokban gondolkodunk, sokkal valószínűbb, hogy sikerrel járunk.
  • Azért is jó, ha inkább több, de apróbb dolgot fogadunk meg, mert ezeket nagyobb eséllyel tartjuk be, így a sikerélmény jó hatással lehet az önbizalmunkra.

Könnyű elszállni a nagy gesztusokkal, hosszú távra tett, teljes fordulatot jelentő fogadalmakkal. Minden nap főzök magamra, meditálok, hetente ötször sportolok – ezeket a fogadalmakat azonban jó eséllyel nem tartjuk be, és rövid időn belül a feledés homályába merülnek. Ha viszont olyan apró, gyorsan teljesíthető fogadalmakat teszünk – nemcsak újévkor, hanem az év bármely napján , amiket akár 24 óra alatt véghez vihetünk, nemcsak a hétköznapjainkra, de az egész életünkre és lelkiállapotunkra jó hatással lehet a sikerélmény. Mutatunk tíz olyan fogadalmat, amit akár egy nap alatt véghez vihetünk. Akár mind a tízet egy nap alatt is.

Nem kell, hogy az év első napján tegyünk fogadalmat, sőt, a fogadalmaknak nem kell nagyon nagyratörőnek sem lenniük

Nem kell, hogy az év első napján tegyünk fogadalmat, sőt, a fogadalmaknak nem kell nagyon nagyra törőnek sem lenniük

1. fogadalom: bejelentkezem szűrővizsgálatokra

Százszor eszünkbe jutott, mégis halogatjuk a rendes éves szűrővizsgálatokat. Hogy ez ne így legyen, jelöljünk ki egy napot a héten, amikor 15 percet arra szánunk, hogy végigtelefonáljuk a fogorvostól a laborvizsgálatig mindegyik orvost, és nemcsak saját magunknak, de a családtagjainknak is kérünk időpontot.

2. fogadalom: lomtalanítjuk a közösségi oldalainkat

Kövessünk ki mindenkit az Instagramon, Facebookon, TikTokon, aki már nem érdekel vagy rossz üzenetet közvetít.

3. fogadalom: tartunk egy kidobós napot

Nézzük át a fiókokat otthon, a hűtőt, gyógyszeresszekrényt, és dobjunk ki mindent, ami lejárt. Ha valamilyen sürgősségi gyógyszert pótolni kell, tegyük meg.

4. fogadalom: elajándékozzuk a felesleges könyveket, ruhákat

Általában addig halmozzuk a feleslegessé vált, ám még használható könyveket, ruhákat, míg kinyomják a szekrény oldalát. Szánjuk rá magunkat – és egy napunkat –, váljunk meg végre azoktól a dolgainktól, amiket más még használni tud.

5. fogadalom: készítünk egy vidám listát

Nem kell minden fogadalomnak halálosan komolynak lennie. Készítsünk egy szórakoztató, vidám tevékenységekkel teli listát, és gyakran nézzünk is rá, válasszunk róla valamit, amikor rossz a kedvünk.

6. fogadalom: megtisztítjuk a kamránkat

Az egészséges életmódot sokkal könnyebb úgy betartani, ha egészséges dolgok vannak a kamránkban.

7. fogadalom: 15 perces időket tervezünk be konkrét dolgokra

Legyen szó takarításról vagy csak a papírjaink rendszerezéséről, ha van egy biztos 15 perces időtartam, amikor tudjuk, hogy csak ezzel kell foglalkoznunk, sokkal nagyobb valószínűséggel tesszük tényleg ezt.

8. fogadalom: tablót készítünk a céljainkról

Ha a céljainkat látjuk is magunk előtt képeken, idézetekkel, sokkal nagyobb eséllyel maradunk az odavezető úton.

9. fogadalom: több időt töltünk a családdal és a barátokkal

Ha tudatosabban szeretnénk több időt tölteni a szeretteinkkel, szánjunk erre rendszeresen bizonyos időt, és olyan dolgokat tegyünk, amiknek mindannyiunk számára van jelentősége.

10. fogadalom: beírjuk a fontos emlékeztetőket a naptárunkba

Könnyű elfeledkezni az időpontokról a hétköznapok feladatai között. Ezért jelöljünk ki olyan időpontot a héten, amikor leülünk, és minden olyat feljegyzünk a naptárunkba – legyen az online vagy offline –, amire muszáj emlékeznünk.

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Getty Images