A tökéletesség mítosza
Mi az, hogy tökéletesség? Ezen egy kicsit el kellene gondolkoznunk. Van-e olyan, hogy tökéletesség? Ha belegondolunk, a tökéletesség valójában egy fikció a fejünkben, egy elképzelés. Semmi más, mint egy gondolati konstrukció, ami folyamatosan változik. Minden kultúrában mást értünk tökéletes anya, tökéletes feleség, vagy tökéletes kapcsolat alatt – ráadásul ezek a fogalmak nemcsak kultúránként változnak, hanem még a saját életünkben is. Hol ezt gondoljuk tökéletesnek, hol azt. Ahogy mi magunk alakulunk, változunk, a tökéletesség fikciója is újra és újra megváltozik a fejünkben.
Piczkó Katalin
A tökéletességre való törekvésnek nagyon jó példája lehet, amikor a nők elkezdenek plasztikáztatni. Van, aki szinte függővé válik – mindig talál valamit magán, amit meg lehetne változtatni, amit „tökéletesebbé” lehetne tenni. De miközben hajszolják ezt a külső elvárások szülte vágyat, belül soha nem fogják megélni a tökéletességet. Lehet, hogy egy-egy plasztikai beavatkozás okoz ugyan pillanatnyi örömöt, de mivel az anyagi világ állandóan változik, átalakul, bomlik, egy bizonyos hónap vagy év után újra meg fog jelenni a testükön valami, ami nem „tökéletes”, és amin ismét változtatni szeretnének. Ha valaki nagyon az anyagi világban keresi ezt a fajta tökéletességet, az soha nem lesz boldog, soha nem lesz elégedett magával – vagy csak nagyon rövid ideig. Hosszú távon ezeknek a tökéletességeknek a hajszolása nem hoz boldogságot. Már csak azért sem, mert a tökéletesség elérhetetlen. Csak egy pillanatnyi fikció a fejünkben.
Tökéletesség helyett önazonosság
A humanisztikus pszichológia úgy fogalmazza meg, hogy legyél minél inkább az a saját magad, aki éppen ebben a pillanatban vagy. Tehát ne jobb legyél, hanem minél inkább te magad legyél. Minél inkább azzá váljál, aki igazán vagy. Hogyha valamire törekedni szeretnénk, én azt gondolom, hogy nem a tökéletességre jó törekedni, hanem arra, hogy minél inkább megtaláljuk az autentikus belső részünket. Minél közelebb kerüljünk ahhoz, akik valójában vagyunk. Mindannyiunkban él egy szabad gyermeki állapot, amit az évek során a szocializáció, a nevelés a háttérbe szorít.
Amikor gyerekek vagyunk, megpróbálunk a bennünket körülvevő felnőttek, a szüleink, a tanáraink elvárásainak megfelelni, és olyanná válni, amilyennek ők szeretnének látni bennünket. A szülők a nevelés során általában nem arra törekszenek, hogy a gyerekük minél autentikusabbá tudjon válni, minél inkább önmaga tudjon lenni, hanem arra, hogy megpróbálják a saját elképzelt, ideális képüket rávetíteni a gyerekre. A szülők beleprojektálják a saját vágyaikat a gyerekeikbe, és próbálják arra az útra terelni őket, ami szerintük jó, ami szerintük tökéletes. A gyerekek néha fellázadnak ugyan ez ellen, de mégiscsak igyekeznek a szüleik elvárásának megfelelni, aminek eredményeképp szépen lassan elveszítik a saját, autentikus énjüket. A bennünk levő szabad gyermeki állapotot a sok „kell”, a sok megfelelés megöli, kiírtja. Minél több álarc van rajtunk, minél több megfelelés rakódott ránk, annál kevésbé tudunk kreatívak lenni. Annál inkább az lesz számunkra a fontos, hogy a másiknak mi a jó, hogy mások, hogy a világ számára megfeleljünk, és annál kevésbé támaszkodunk arra, ami saját magunkból igazi forrásként, kreativitásként előtör. Önfejlesztéssel, önismerettel azonban sikerülhet visszatérni az eredeti szabad gyermeki állapothoz. Ha lehámozzuk magunkról a megfelelés rétegeit újra megtalálhatjuk azt az ént, aki úgy jó, ahogy van.
A tökéletesség valójában a tökéletlenség. Úgy vagyunk tökéletesek, hogy nem vagyunk tökéletesek.
Változni ér!
Megújult a marieclaire.hu, amelynek kapcsán elindítottuk Változni ér! kampányunkat. Amellett, hogy a témát több cikkben körüljárjuk, és egy játékkal is készülünk nektek, négy olyan hírességet kérdeztünk a változásról, akikkel az elmúlt években már beszélgettünk. Keresd a Változni ér! logóval ellátott cikkeket a megújult marieclaire.hu-n a következő hetekben vagy a nyitóoldalon a Változni ér! címkét!
Fotó: Getty Images
