2021-ben a The New York Times az akkoriban világszerte eluralkodó közhangulatot egyetlen szóval definiálta: gyengülünk. Mégpedig rohamosan. Tavaly az Oxford Dictionary a goblinmódot választotta 2022-es év szavának, ami lényegében azt a hozzáállást írja le, amikor valaki öntörvényűen képes azt csinálni, amit szeretne: szégyenérzet nélkül mer lusta, kapzsi és ápolatlan lenni, miközben abszolút elutasítja az ezekhez kapcsolódó társadalmi normákat.
Ehhez képest nemrég a TikTokon egy új, szintén a társadalmunkra kimondottan jellemző kifejezés kezdett terjedni, mégpedig a stresslaxing. Ez a szó lényegében annyit jelent, hogy a pihenésre tett kísérlet komoly stresszt vált ki belőlünk és ahelyett, hogy megpróbálnánk megszüntetni a szorongató érzés forrását, inkább a saját nyugalmunkat lehetetlenítjük el, miközben csak tápláljuk a végeláthatatlan to-do listánk okozta szorongás-érzetet.
Nem haladunk se előre, se hátra
A stresslaxing társadalmi jelenség. Elég csak egy pillantást vetni arra, hányan kerestek rá a Google-n keresztül a stressz (4,3 milliárd) és a relax (1,5 milliárd) szavakra, vagy rágták át magukat a témával foglalkozó Reddit-fórumok sokaságán.
A stresszoldás egyre hátrébb kerül a fontossági sorrendben a mindennapjaink során, és még az is előfordulhat, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy teljesen kiszorul a modern világunkból. Ez a tendencia megnyilvánul a beszélgetéseinkben, amelyeknél teljesen kizoomolunk a témából, a filmnézésben, amikor elkalandozik a figyelmünk, vagy a munkánkban, amikor az első feladat elvégzése közben már a másodikon törjük a fejünket. Állandó küzdelmet generál bennünk, hogy produktívak maradjunk, de közben magunkra is szakítsunk időt, kicsit merjünk pihenni, átmozgatni a testünket, vagy éppen csak kifelé nézni a fejünkből.
A stresslaxing szó 2020 augusztusában kapott saját bejegyzést az Urban Dictionaryben, de a fogalom története valójában régebbre nyúlik vissza ennél: egészen az Amerikai Pszichológiai Társaság közel 40 évvel ezelőtti tanulmányáig, amely szerint az emberek 30-50%-a stresszessé válik, amikor megpróbál pihenni. Ingrid Pistono pszichológus szerint viszont a jelenség az utóbbi időben erősödött fel igazán. „A közösségi médiában az emberek olyan dolgokat ajánlanak egymásnak a produktivitás növelése érdekében, mint a hajnali öt órai ébredés, hogy eddzenek úgy, mint a profik, főzzenek úgy, mint egy szakács, vagy legyenek tökéletes szülők. Ennyi tennivaló és ilyen hatalmas nyomás mellett kinek van ideje a kikapcsolódásra gondolni?” – veti fel a kérdést a szakértő.
A televíziós szerkesztőként dolgozó Dorina számára a stresszoldás inkább lelki vívódás, ami miatt úgy érzi, még távolabb kerül a nyugalomtól, mert a pihenéssel töltött idő megakadályozza abban, hogy elvégezze a teendőit – pedig valójában azt lehetetleníti el, hogy arra koncentráljunk, ami igazán fontos. „Teljesen mindegy, kivel vagyok és mit csinálok, mert egyszerűen képtelen vagyok kitartóan figyelni arra, ami éppen történik. Gyakran percek sem kellenek ahhoz, hogy elkezdjek a saját feladataimon gondolkodni. Alig várom, hogy végre hazaérjek és folytathassam a munkát” – mondja. Pistono szerint ennek az az oka, hogy társadalmunk megjutalmazza a nagyfokú produktivitást, ugyanakkor a csapból is az folyik, hogy gyakoroljuk a mindfulnesst és próbáljunk meg minden pillanatot teljes szívből megélni. „Abban hiszünk, hogy a pihenés időpocsékolás, miközben csak időt akarunk megtakarítani” – magyarázza.
Ebbe nőttünk bele
A teljesítménykényszerből fakadó hustle culture (amikor a munkánk az életünk) mondhatni többgenerációs problémának számít. A gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a pörgésre szocializálódnak, ahogy például az újságíróként dolgozó Lénával is történt: „Már gyerekkorom óta nagyon elfoglalt ember vagyok. Ez anno különórákkal kezdődött, most pedig a munka, az egyetem, a nyelvtanulás és plusz magán projektek tengerében lavírozok, ezért szinte soha nincs olyan az életemben, hogy minden feladatomat befejezném és hátradőlhetnék. Ez a szabadidőmre is rányomja a bélyegét. Van néhány, évi 3-4 nap, amikor valóban teljesen ki tudok zökkenni a gondolataimból. Általában a hosszabb nyaralások vége felé szokott ez bekövetkezni, és utána mindig úgy érzem magam, mintha újjászületnék. Éppen ezért nagyon jól tudom, hogy sajnos nem sikerül heti, havi rendszerességgel kikapcsolódnom és feltöltődnöm, mert a szabadidőm nagy része azzal telik, hogy a feladataimon szorongok.”
Próbálunk navigálni a produktivitási igény, az e-mailek percenkénti ellenőrzése és a tehetetlenség között, amely arra ösztönöz minket, hogy kényszeresen pörgessük a telefonunkra letöltött alkalmazásokat, majd 20 másodpercnyi görgetés után újra bezárjuk őket. Nyughatatlanok vagyunk, állandó stimulációra vágyunk, legyen az üzenetváltás, valamilyen elfoglaltság vagy nyolc különböző online tanfolyam. Így a lelki feltöltődésünk háttérbe szorul, az otthonlétet pedig inkább büntetésként éljük meg, mintsem jutalomként, ami az egészségünk és a munkánk minőségének kárára mehet, akárcsak Léna esetében:
„Hétvégén vagy amikor szabadságon vagyok, nem befejezem, csak abbahagyom a feladataimat. De mivel lelkileg nagyon kötődöm a kötelességeimhez és kimondottan komolyan veszem őket, a szabadidőm nem a töltődésről szól: extra energia megy el azzal, hogy ilyenkor is a teendőimen gondolkozom. Sokszor előfordul, hogy hétvégéken vagy éppen álmomban, éjszaka fejben megoldok egy-egy elvégzendő feladatot, és aztán nem tudom eldönteni, hogy ez megtörtént-e valójában. Volt, hogy azért csúsztam ki a határidőből, mert meg voltam győződve arról, hogy már kész vagyok a feladattal, pedig csak elképzeltem, milyen lesz megoldani. Tudom, hogy ezzel a működéssel két végén égetem a gyertyát, a testem is ezt jelzi: refluxos vagyok és régóta vannak pánikrohamaim.”
Ez egy ördögi kör, aminek kizárólag magas fokú tudatossággal tehetünk pontot a végére – vagy inkább csak mérsékelhetjük. Dorina úgy küzd meg a démonaival, hogy időnként elvonulásokon vesz részt, ahol a részvevők nem vehetik kézbe a telefonjukat, az ott eltanult befelé figyelést pedig a hétköznapjaiban is egyre jobban tudja hasznosítani. Lénának az segít, hogy próbálja fix keretek közé szorítani a munkát: a kényelmes home office helyett bejár az irodába, 5 óra után tudatosan nem nézi az e-maileket, ha viszont mégis dolgozik este, a következő reggelre időzíti a levelezést, hogy legalább mások pihenését ne zavarja. Mivel a munkája szorosan kötődik a közösségimédia-felületekhez, a szabadidejében próbál offline programokat szervezni vagy kilépni a komfortzónájából, hogy a legtöbb érzékszervét lekösse az adott tevékenység.
„Sokat kísérletezek a konyhában, festeni és edzőterembe járok, a mobilomat pedig az öltözőben hagyom. A legextrémebb agy-átmosó tevékenységem a búvárkodás: ott aztán esélyem sincs elkalandozni, hiszen az életem múlhat rajta… Azon dolgozom, hogy hosszú távon lefaragjak a sokféle tevékenységből és kötelességből, ami nyomja a vállamat, hogy a pihenés is könnyebb legyen” – mondja.
Teresa Mingo pszichológus szerint a legnagyobb baj az, hogy elfelejtjük, hogyan kell unatkozni, és azt is, hogy a semmittevés mekkora erővel hat a gondolkodásra és elmélkedése. Ezáltal viszont saját magunkat fosztjuk meg az élményektől, a pihenéstől és attól, hogy jobban tudjunk kapcsolódni a világunkhoz.
Ingrid Pistono szerint a nyugalom kulcsa az lehet, hogy ne normalizáljuk a szabadidőnk hiányát és a valós sebességével próbáljunk átélni minden pillanatot. Igyekezzünk más – egy tudatosabb, jutalmazóbb – tempót felvenni, és olyan dolgokat bevezetni a napi rutinunkba, amik ebben segítenek minket. Az első lépést akár azzal is megtehetjük, hogy nem rohanunk az induló busz után, jobban odafigyelünk a beszélgetőpartnerünkre vagy átgondoljuk, hogy a folyamatos terhelés valóban értelmet ad-e az életünknek, még akkor is, ha gyerekkorunk óta ezt hitetik el velünk.
Forrás: El País, Fotó: Getty Images
