Néhány éve a pszichológia még azon az állásponton volt, hogy a testvérsorban betöltött pozíció (és az, hogy egyáltalán van-e testvérünk) jelentős mértékben meghatározza a személyiségünket. Ma már tudjuk, hogy a személyiségünk ennél jóval bonyolultabb, a testvérsor kérdése azonban egy más szempontból újra kiemelt téma lett: a gyereknevelés szemszögéből került újra felszínre. A testvérsorban elfoglalt pozíció valóban hozhat magával egy sajátos szerepet, a szülőnek pedig érdemes tudatosan viszonyulnia ehhez, amikor az egyes gyerekekkel kommunikál. Így elkerülhet például olyan mondatokat is, amikkel akaratlanul is sérülést okozhat a gyerekeknek. Most a „legidősebb lány szindróma” kapcsán talán legtöbbet tárgyalt legidősebb gyerekekkel foglalkozunk.
Ezeket ne mondd a legidősebb gyereknek
Mary Anne Little klinikai pszichológus a PureWow-nak árult el négy olyan mondatot, amit ne mondjunk a legidősebb gyereknek. Fontos leszögezni, hogy ezek nyilvánvalóan nem rosszindulatú, nyíltan bántó szándékú mondatok, de ha kicsit mélyebben mögéjük nézünk, talán meglátjuk, miért és hogyan okozhatnak sérülést a legidősebb gyerekeknek.
1. „Nagyfiú” és „nagylány”
Gyakran emeljük ki a legidősebb gyerekeket azzal, hogy rájuk osztjuk a mindentudó, mindig jól viselkedő nagy testvér szerepét. A probléma, hogy ezzel gyakran túlságosan sok elvárást tolunk a legidősebb gyerekekre, miközben talán mi magunk sem vesszük észre, hogy „nagysága” csak viszonylagos testvéréhez képest, de valójában még mindig egy kisgyerekről van szó. Ha olyasmiket mondunk egy gyereknek, hogy „te már nagylány vagy, kösd be magad a cipődet, amíg segítek az öcsédnek”, vagy „viselkedj úgy, mint egy nagyfiú és ne hisztizz”, azzal gyakran magabiztosságukat és önértékelésüket ássuk alá, hiszen úgy érezhetik, nem tudnak megfelelni a „nagy testvér” szerepének, és nem tudják megélni saját belső „kisgyermeki” érzelmeiket.
2. „Mutass jó példát!”
Hasonlóan a példamutatás nyomásával is azt sugalljuk, hogy a legnagyobb testvértől jóval többet várunk el, sőt, szinte azt szeretnénk, ha ő is kivenné a részét a kisebb gyerek neveléséből. Ezáltal tévesen felelőssé tesszük őt a testvére viselkedéséért, például mikor azt mondjuk: „Ne dobálj, mert a kicsi eltanulja tőled!” Ha azt várjuk a legidősebb gyerektől, hogy viselkedésével ne csak nekünk próbáljon megfelelni, de a testvére sorsát is kézbe vegye vele, azzal szinte parentifikáljuk őt, holott olyan szerepet húzunk rá, ami sem életkorilag, sem a családban betöltött pozíciója alapján nem megfelelő számára.
3. „Te vagy a legjobb!”
Teljesen érthető, ha büszkék vagyunk a gyerekünkre és szeretnénk megdicsérni őt bizonyos helyzetekben. A probléma, hogy az elsőszülöttek általában nagyobb figyelmet és látványosabb reakciókat kapnak és teljesítményük is jobban reflektorfénybe kerül – ez pedig megint csak okozhat szorongást a gyerekeknek. Szülőként mindössze annyi a dolgunk, hogy figyeljünk rá, hogy a legidősebb gyerek ne azonosítsa magát a teljesítményével, biztosítsuk felőle, hogy mindig szeretjük és büszkék vagyunk rá, függetlenül attól, hogy nyert-e az úszóversenyen vagy övé lett-e a legszebb rajz a csoportban.
4. „Vigyázz a testvéredre!”
Ha az idősebb testvérre bízzuk a kisebbet, azzal megint csak a parentifikáció hibájába eshetünk. Ráadásul amellett, hogy olyan felelősséggel terheljük a gyereket, ami nem felel meg életkorának, még a testvérek közötti viszonyt is alááshatjuk. Ilyenkor a legidősebb gyerek gyakran feladatnak, koloncnak érzi kisebb testvérét – ahelyett, hogy a saját, gyermeki szintjükön közelítenének egymáshoz, kialakítunk köztük egy alá- fölérendeltségi viszonyt, amiben az idősebb gyerekre a „szülő”, a kisebbre pedig a „gyerek” szerepét osztottuk. Természetesen teljesen rendben van, ha a nagyobb gyerek besegít a kicsi körül, de próbáljunk figyelni rá, hogy ez ne kötelesség legyen, hanem valami, amiben ő is szívesen részt vesz.
Forrás: PureWow Fotó: Getty Images
