„Minden hónapban eljön néhány nap, amikor olyan bénító szomorúság tör rám, hogy a lakást sem vagyok képes elhagyni. Pánikrohamok gyötörnek, reménytelennek és kilátástalannak érzem az életemet, nem ritkán öngyilkossági gondolatok kísértenek. Az egész az elmúlt néhány évben kezdődött, épp ezért már számos különböző tényezőt azonosítottam az állapotom okaként: munkahelyi problémák, családi gondok, szerelmi csalódások, egészségügyi zavarok, fogamzásgátló tabletták, undok főbérlők” – kezdi Olivia Petter az Independent oldalán megjelent vallomását.
Végül tavaly, egy véletlen folytán bukkant rá a PMDD, vagyis premenstruációs diszfóriás zavar (premenstrual dysphoric disorder) diagnózisára, ami végre magyarázatot kínált furcsa tüneteire. A premenstruációs diszfóriás zavar tulajdonképpen a PMS (premenstruációs szindróma) súlyosabb változata, ami gyakran pusztító mentális tünetekben nyilvánul meg. A 100-ból körülbelül 2-8 nőt érintő hormonális eredetű hangulatzavar számos viselkedéses és érzelemszabályozási problémát okozhat – bizonyos szempontból olyasmiket, amiket a nők egy része a PMS során is tapasztal, azonban sokkal intenzívebb formában. A premenstruációs diszfóriás zavar tünetei közé tartozhat az extrém fáradtság, a feledékenység, az ingerlékenység, a szorongás, a depresszió és az agresszív késztetések.
De nemcsak a tünetek, a hosszú távú következmények is súlyosak lehetnek: egy kutatás szerint a kezeletlen PMDD három minőségi évet vehet el a nők életéből, egy másik, 2021-es tanulmányban pedig azt találták, hogy a premenstruációs diszfóriás zavar hétszeresére növeli az öngyilkossági kísérletek kockázatát. Mindezek ellenére a mai napig nagyon keveset tudunk erről a problémáról – és így persze a kezeléséről is.
„A teljes bénultság és a hisztérikus zokogás között” – ilyen az élet premenstruációs diszfóriás zavarral
A PMDD csak 2013-ban került be a mentális betegségeket listázó Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorder (DSM-5) kézikönyvébe, és még később, 2019-ben vették fel az International Classification of Diseases kötetébe, amivel végre legitim orvosi diagnózissá válhatott. Mindez nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy nem is olyan régen – 2002-ben – még több klinikus is nyíltan megkérdőjelezte a PMDD létezését, és pláne nem meglepő, ha megnézzük az orvostudomány történetét végigkísérő szisztematikus szexizmust.
Ma is előfordul, hogy még a PMS-t is csupán „női hisztinek” titulálják – nem nehéz elképzelni, hogyan reagálnak az orvosok és mit mond a szélesebb társadalom egy még súlyosabb problémára. A PMDD diagnosztizálása épp ezért átlagosan 12 évbe is beletelik – ez részben a zavar viszonylagos újszerűsége miatt van, részben azért, mert a tünetek meglehetősen szerteágazóak lehetnek, ami nagyban megnehezíti a premenstruációs diszfóriás zavar felismerését. Narendra Pisal, a London Gynaecology nőgyógyásza szerint az érintetteknek is relatíve sok idő, mire összekapcsolják a tüneteket a menstruációs ciklussal, ráadásul a menstruáció előtti időszakban az eleve meglévő pszichiátriai problémák is súlyosbodhatnak, ami szintén megnehezítheti a diagnózis felállítását.
A 25 éves Hannah például már tizenévesen, első menstruációja után is azzal kereste fel házi orvosát, hogy extrém szédülést és rosszullétet érez menstruációja előtt. Az orvos ugyan elmondta neki, hogy valószínűleg hormonális eredetű problémáról lehet szó, de Hannah nem kapott diagnózist , noha az évek múlásával egyre súlyosabbak lettek a tünetei: depresszió és szorongás kínozta, és olyan súlyos fáradtság tört rá, hogy napi 12 órákat aludt, de még így sem érezte magát kipihentnek. Húszéves volt, amikor először hallott a PMDD-ről, ami végre számára is bebizonyította, hogy a probléma nem csak a fejében létezik. „Múlt hónapban három teljes napom telt azzal, hogy a páromnak folyamatosan bizonygatnia kellett, hogy nem fog elhagyni, hogy nem gondolja, hogy túl sok baj van velem, és csak azért vagyok ilyen, mert elhagyom magam. A hangulatom a teljes bénultság és a hisztérikus zokogás között ingadozott. Aztán megjött a menstruációm, és két nap múlva már megint teljesen jól voltam – ilyenkor persze bocsánatot kérek mindenkitől, akivel bántón viselkedtem.”
Pisal szerint a diagnózis felállításához kulcsfontosságú, hogy az érintettek naplózzák a tüneteket, így lehet ugyanis megállapítani, hogy kötődnek-e a menstruációs ciklushoz és a vele járó hormonális változásokhoz. Ezzel együtt fontos hozzátenni, hogy bár a PMDD egyértelműen a hormonális működéssel hozható összefüggésbe, az orvosok egyelőre még nem tudják, pontosan mi is okozza a tünetegyüttest. Egyelőre úgy látszik, hajlamosító tényező lehet, ha a családban korábban már előfordultak hangulatzavarok, ugyanis lehetséges, hogy a hormonok agyi feldolgozásának biológiai zavara áll a háttérben, ami örökletes probléma lehet. Bizonyos elméletek gyerekkori traumákkal hozzák összefüggésbe az állapotot, és egyes feltételezések szerint hajlamosabbak lehetnek rá azok, akik tapasztaltak szülés utáni depressziót.
A nőgyógyász megemlít egy 2017-ben publikált kutatást is, melyben genetikai tényezőket azonosítottak a PMDD mögött, az ösztrogén és progeszteron hormonokra való extrém szenzitivással összefüggésben. De Pisal hozzáteszi, a tudományos kutatások még mindig viszonylag frissnek számítanak, így egyelőre még nincsen konszenzus a premenstruációs diszfóriás zavar hátterét illetően.
Mindez bizonyos szempontból mellékes is, ha azt nézzük, hogy a nők szempontjából az elsődleges a (lehetőleg azonnali) segítségnyújtás volna. A PMDD ugyanis nemcsak az életminőséget és az egészségi mutatókat rontja, de hosszú távon negatív következményekkel lehet az illető kapcsolataira és munkaerőpiaci helyzetére is. De mégis mit lehet tenni, amikor valakit minden hónapban pusztító hangulatzavar gyötör – de csak néhány napig?
Félmegoldások és reménykedés
A válasz nem meglepő módon meglehetősen lelombozó: egyelőre nincsenek igazán bevált stratégiák a premenstruációs diszfóriás zavar kezelésére. A szakértők egyrészt életmódbeli változtatásokat javasolnak: érdemes kerülni például az alkoholt, a koffeint, a cukrot és a dohányzást, emellett jó ötlet lehet időt szakítani olyan „self-care jellegű” tevékenységekre, mint a jóga, a meditáció vagy egyáltalán a rendszeres mozgás. De mindez – azzal együtt, hogy ezek mind valóban hasznos és általánosságban véve pozitív változásokat hozó szokások – még nem jelent specifikus segítséget egy nagyon is specifikus problémára. Az önmagunkról való gondoskodás és az egészséges életmód leginkább abban segíthet az érintetteknek, hogy jobban kezeljék a hormonális változásokkal járó kognitív és érzelmi tüneteket, megszüntetni azonban nem képesek őket.
Vannak orvosok, akik a hormonális fogamzásgátlókban látják a megoldást, ezek ugyanis szabályozzák a hormonszintet és blokkolják az ovulációt. Súlyosabb esetekben hangulatjavítókkal és antidepresszánsokkal is kezelhetik a betegeket. Pisal szerint a B6 vitamin és a ligetszépeolaj-tartalmú tabletták is segíthetnek a tünetek menedzselésében.
Ahogyan a legtöbb kizárólag nőket érintő betegséggel, a PMDD-vel is az a legnagyobb probléma, hogy sokkal könnyebb az orvosoknak a nők „instabil lelkiállapotára” és „ideggyengeségére” fogni, mint valódi megoldást találni rá. A női ciklussal kapcsolatos problémák ráadásul mindig vesszőparipái lehetnek a patriarchális társadalomnak, újabb bizonyítékot szolgáltatva rá, hogy a nők biológiai alsóbbrendűségük okán nem alkalmasak bizonyos fontos feladatokra. Mindeközben a nők jelentős része úgy kénytelen létezni a világban, hogy nemcsak a társadalmi egyenlőtlenségekkel, de komplikált és ismeretlen zavarokkal is meg kell küzdeniük. És közben nem marad nekik más, csak a remény, hogy néhány éven belül több figyelem fordul a PMDD felé, és – ahogyan az endometriózis kapcsán is láthattuk – megjelennek az adekvát és hatékony kezelést kínáló specialisták. Addig meg… valahogy ki kell bírni: minden egyes hónapban.
Forrás: Independent Fotó: Getty Images
