Életmód
Ilyen gyakran kell(ene) cserélni az ágyneműhuzatot
Meglepően hangzik, pedig igaz, hogy életünknek csaknem egynegyedét alvással töltjük, ami azt jelenti, hogy az ágyneműk rendszeres cseréjére és megfelelő tisztítására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen akkor is nyomot hagyunk rajtuk, ha zuhanyzás után, tiszta pizsamában hajtjuk álomra a fejünket.
Tóth-Szántó Krisztina: Miért olyan nehéz elkezdeni?
Decemberben ünnepelünk, tervezgetünk, fogadkozunk… Aztán itt a január, és valahogy nem indul be igazán ez az új év. Te is úgy érzed, hogy be kellene valakinek löknie egy kicsit? Idei első tematikus hetünkön éppen ezért a Nehéz kezdés témakört járjuk körül.