Ezek voltak a top kedvenc helyeink Budapesten

2019. augusztus 28.
Ezen a napon ünnepeljük a rovat indulásának második évfordulóját, egészen pontosan ez a 100. cikkünk. Ebből az alkalomból összegyűjtöttem nektek, hogy melyik 10 hely volt a személyes kedvencem mindközül hangulat és adott esetben kulinéris élményeim alapján. Ezek voltak tehát az elmúlt két év "Marie Claire kedvencei", ahová – ha még nem tettétek – most igazán érdemes ellátogatni.

Blitzkonyha

Mindegy, hogy bruncholni, ebédelni vagy vacsorázni érkezünk, nem kérdés, hogy órákra beszippant a Madách tér egykori Konyhája. Pizzából maximális pontszámot érdemelnek, amit frissen, egyenesen a nápolyi kemencéjükből érkezik fehér csempés asztalunkra, rendhagyó és klasszikus olasz feltétekkel. Nem állítjuk, hogy könnyű lesz, de aki a Blitz.Pizza helyett a diétásabb vonalra menne rá, isteni „SKC” salátát vagy ugyancsak kemencében sült tahi pisztrángot is választhat. Mi szabadabb estéinken is őket választjuk kiváló biodinamikus boraik, a négylábú „kollégáik” és zseniális hangulat miatt.

3 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

ZhaoZhou

Nem csak a világbajnok matcha-tonic miatt szerettünk bele a ZhaoZhou (Dzsaódzsó) teaházba, Tálos Gábor mini-workshopja keretében a teázás egészen más dimenziójába csöppentünk a látogatás során. A fekete és fehér teák széles sprektumát ismerhettük meg a közel három órás kóstolás alatt, és amellett, hogy sosem érzékelt ízeket ismerhettünk meg, a tealevelek szervezetre gyakorolt különös hatásait is megtapasztalhattuk. Kiváló hely egy kis kiszakadásra és befelé fordulásra. Aki viszont mindezt inkább a négy fal között tenné, haza is viheti kedvenc tealeveleit.

4 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Leila’s

Budapesten hozta össze az élet egy Erasmuszos félév alatt Leila szüleit, az első igazán autentikus, libanni konyha megálmodóit. Azóta nem csak a kislányukat, hanem második szerelem gyereküket, az éttermet is Leilára keresztelték, és a bejrúti nagymama receptjeiből dolgoznak. Minél többen megyünk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy az egész étlapot végigkóstoljuk villa helyett válasszuk bátran libanoni laposkenyeret evőeszköznek.

3 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Good Karma

Fenntartható konyha, vidám közeg és egy amerikai tulajdonos, aki a filmes szakmából a fenntartható vendéglátásra váltott. Vegán, vegetáriánus és húsos fogásokat is választhatunk az indiai ihletésű konyháról, és persze mondanunk sem kell, hogy minden hozzávaló 100%-ig egészséges és szuperfriss. Zöldséges wrappok, színes saláták és ízletes banán kenyerek közül válogathatunk, és mindezt mostmár házhoz is rendelhetjük. Bár, ha osztjuk a Good Karma környezettudatos szellemiségét, akkor inkább mi menjünk hozzájuk, szerencsére mostmár a Pesti oldalon, az Október 6. utcában is megnyitottak.

3 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Vasmanci

Egy mediterrán konyha a forgalmas Rákóczi út mellékutcájában, az Urániától 2 perc sétára. Lengyel Polli szerelemprojektje a nemrég 2. születésnapját ünneplő VasManci, ahol az isteni tapaszok mellett a pao de queijo, gluténmentes falatja ragadt meg leginkább az emlékezetünkben. Érkezzünk ebédre, vagy ugorjunk be munka után 1-2 sangiára, az ízek és a hangulat Velanciába repít.

4 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Czakó kert

A vénasszonyok nyarán sem kell feltétlenül autóba ülnünk egy csipetnyi balatoni életérzésért, elég ha felbiciklizünk a Naphegyre. A szép panoráma, levendulaborok és a szőlős adott, ahogy a hűs fröccs és a szombati piac is. Szuper árértékarányért házias ebédmenüben és vendégbarát kiszolgálásban részesülhetünk, péntekenként pedig  bajai vagy éppen újragondolt halászlé receptekkel kedveskednek. Termelői piacukon beszerezhetjük mindazt, amiért munka után órákig állnánk sorba valamelyik belvárosi szupermarketben.

2 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Cloud 9

A pohárdesszert egészen új értelmet nyert az Arany János utca futurista helyén, a „9. Felhőn”. Nem közönséges fagyit árulnak a talpig fehér enteriőrben, egészen pontosan három fantasztikus összetevőböl áll össze a Cloud 9 desszertje: a fagyiból, a tésztából, ami lehet csokoládés, pisztárciás crumble, házi oreo keksz vagy brownie, vagy éppen egy isteni, puha mákos vagy kókuszos piskóta. Jó hír a tudatos és allergiás édesszájúaknak, hogy mindenféle mentes variációt is készítenek, melyek semmiben sem maradnak el cukros változatuktól.

3 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Khan

Szinte törzsheyünkké vált a Sáo tágasabb, újlipótvárosi nagytestvére. Mindenképpen érdemes foglalni, ha vacsorázni érkezünk, az élmény, amit kapunk pedig nem csupán kulináris, érzelmileg is hatással lesz ránk. Én még sajnos nem jártam Kelet-Ázsiában, de éppen így képzelem el a vietnámi-kínai konyhát: friss és különleges fúziók, egzotikus tálalással (banánvirág saláta) autentikus és nagyon szerethető ízvilággal. Ha már ott járunk, ne hagyjuk ki a vietnámi kávét se!

2 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Dobrumba

A rovat legelején látogattuk meg a hetedik kerületi urbanisták egyik legkedveltebb találkozóhelyét. Megálmodói bejárták a Közel-keletet az Atlasztól az Ararátig, és elhozták nekünk azokat a házi recepteket, melyet hol egy idős, izraeli néni garázsában, hol egy nyüzsgő piacon teszteltek. Közösködni erősen ajánlott, így minél több mezzét és főételt megkóstolhatunk.

2 fotó megtekintése

Olvasd el a teljes beszámolót!

Kugler Art

Kőszegi Edit és Surányi András szolidaritás jegyében megnyitotta otthonát, hogy a alulreprezentált roma művészek alkotásainak teret adhassanak, de ma már nem csak lakásgalériaként, hanem színházként és közösségi térként is működnek. Olvassátok el a beszámolót, melyben Edit évek óta forgó dokumentumfilmjéről és társadalmi célkitűzéseiről is sokminden kiderül: https://marieclaire.hu/eletmod/2018/01/31/kedvenc-helyunk-a-heten-kuglerart-szalon-es-lakasgaleria/

A galéria előzetes bejelentkezéssel látogatható, a közelgő előadások eseményeit pedig itt találod.

+1 Ligeti Bolt

Nem mehetünk el szó nélkül a csomagolásmentes boltok mellett sem, hiszen ha a piac mellett minden ember befőttesüvegekre és vászontyatyorra váltaná a nejlonzacskót, sokat tehetnénk a környezetszennyezés lelassításában. Legutóbb a Ligeti boltban jártunk, ahol minden adott a tudatos háztartásunk feltöltéséhez, csupán néhány tárolóra van szükségünk, amiben hazavisszük őket. Naívan, de bízom benne, ha eljön az idő, amikor a fenntartható bevásárlás már nem lesz kuriózum.

Olvasd el a teljes beszámolót!

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi