Hawaii pizza: tényleg akkora szentségtörés?

2022. augusztus 24.
Az 1960-as években egy kanadai séf rakott először ananászt a sonkás pizzára. Azóta a világ minden táján elterjedt, bármennyire is harcolnak ellene az olaszok. Miért szeretik és gyűlölik annyira az emberek a hawaii pizzát?

A férfi, akinek a világ a sonkás-ananászos pizzát köszönheti, nem is járt Hawaiin, de még csak nem is volt olasz. Sam Panopoulos görög volt, aki Kanadába emigrált, ahol éttermet nyitott testvérével Ontario állam Chatham városában. Panopoulos Olaszországban legalább volt életében: eljutott Nápolyba, a pizza szülőhelyére, itt jutott eszébe az isteni szikra, hogy az éttermében felveszi az étlapra a burgerek és a palacsinta mellé a pizzát is. De mit tegyen rá, adódott a kérdés.

Panopoulos szeretett volna valami merőben újat, nem csak a szokásos gomba-pepperoni vonalon mozogni. Átgondolta, hogy az amerikaiak szeretik a savanyú és édes ízek kombinációját, ami jellegzetes például a kínai ételekben. A sajt mellé így került a paradicsomos alapra az ananászkonzerv és a sonka, amit valószínűleg a kínai kifőzdék ananász és disznóhús párosítása ihletett. Attól függően, hogy melyik oldalon állunk, tekinthetünk erre a pillanatra úgy, hogy egy klasszikus fogás vagy éppen gasztronómiai bűncselekmény született. 

hawaii-pizza-ananasz-sonka

Kevés étel osztja meg ennyire az embereket, mint a sonkás-ananászos pizza, mégis elképzelhetetlen a pizzázók étlapja a hawaii pizza nélkül. Kivéve persze Olaszországot, ahol úgy tekintenek rá, mint a pizza megerőszakolására. Még nemzetközi vita tárgya is lett a világ vezetői és diplomatái között, akkora felháborodást keltett a pizza szülőhazájában. 

De miért olyan megosztó a hawaii pizza?

„Azt hiszem, nevezhetjük fúziós ételnek, a szónak abban az értelmében, mielőtt népszerű kifejezéssé vált volna. És természetesen az édes a világ kedvenc íze, amivel könnyű híveket toborozni” – mondta Charles Spence, az Oxford Egyetem kísérleti pszichológusa, aki az ételek emberekre gyakorolt hatását kutatja.

Panopoulos sonka-ananász párosításának ötlete egybeesett az a Tropical Recipe Book (Trópusi receptkönyv) ausztrál megjelenésével, amelyet a Golden Circle élelmiszer-feldolgozó vállalat adott ki. Meglepetés: a fő termékük az ananászkonzerv, a könyv borítóján is egy ananászkarika látható egy főtt sonkaszeleten üldögélve. Egy évtizeddel korábban egy tévés szakács a háború utáni Németországban bemutatta az úgynevezett hawaii melegszendvicset, amin egy ananászkarika volt egy szelet főtt sonkán, tetején sajttal.

hawaii-pizza-ananasz-sonka

Ez valószínűleg a német változata volt az úgynevezett grillezett spamwichnek, a löncshúsos-ananászos szendvicsnek, amit az amerikai katonák fogyasztottak a nyugat-német támaszpontokon a második világháború után. Mindegyik étel az ananász édességét ötvözi az umamiban gazdag disznóhús sósságával. 

Miért jó páros a gyümölcs és hús?

Az ananász és a disznóhús nem az egyetlen gyümölcs-hús kombináció, amiért rajong az emberiség. A franciáknál ott a kacsa és narancs, Iránban a bárány és gránátalma, az amerikaiak pedig áfonyaszósszal eszik a hálaadáskor a pulykát. 

Az ember számára tehát az egyszerre sós és édes ételek roppant ínycsiklandók. Ezt nevezik ízrétegződésnek. A különböző ízek rétegei az agyban pozitív jelzéseket keltenek, ezért vagyunk boldogok, ha ilyet eszünk. Az ananász pedig különösen édes: a tömegének 12-15 százaléka cukor. Emellett enyhén savas, a pH-értéke nagyjából 3-4 (a citromé 2-3 között mozog), amitől még finomabbnak érezzük az ételeket vele. 

A genetikán is múlik, szeretjük-e a hawaii pizzát

Vannak emberek, akik érzékenyebbek az ízekre, mint mások. A genetikai tényezők is befolyásolják, szeretjük-e a savanyú ízeket, és a tudósok találtak egy olyan gént (a TAS2R38-at), amely a keserű összetevőkre való érzékenységet befolyásolja. Az édes iránti vonzalmunk is genetikailag meghatározott, ez befolyásolja azt is, mennyi cukros ételt eszünk. Emiatt lehet, hogy valaki szereti az ananászos pizzát vagy utálja. 

„Van, aki nem szereti az édes ananászt a sós pizzafeltétek – a sonka, szalámi, sajt -–mellett – mondta a pszichológus. – Ugyanakkor vannak, akik kifejezetten szeretik a sós, savanyú és édes harmóniáját a pizzán. Ez különösen az elősütött, fagyasztott pizzák esetében jöhet ki erősebben, melyek sósabbak, mint a friss, ezért muszáj volt édes feltétekkel semlegesíteni az erős sósságot. Ez nyithatta meg a kaput az ananász pizzafeltét-karrierje előtt.

A harc a sonka-ananász imádók és utálók között az évtizedek alatt sem csitul. 2017-ben Izland elnöke, Guðni Thorlacius Jóhannesson azt mondta egy iskolások előtt mondott beszédében, alapvetően ellenzi az ananászt,mint pizzafeltétet, és legszívesebben betiltaná az országában, ha tehetné. Még a Facebookra is felrakott egy közleményt, melyben leszögezte az ananásszal kapcsolatos véleményét általánosságban, és a pizzán egyaránt. 

Nem más, mint Kanada – a hawaii pizza szülőhazájának – miniszterelnöke, Justin Trudeau reagált erre Twitteren: „A dél-nyugat-ontariói finomság oldalán állok.” Jóhannesson később finomított álláspontján, 2018-ban az nyilatkozta, kissé elragadtatta magát. Sam Panopoulosnak pedig fogalma sincs róla, mit indított el.

Forrás: BBC Future Fotó: Getty Images

Olvass tovább!