- A Bridgerton sikerének fő titka a romantikus történet és az erős női karakterek.
- A sorozat különleges világot teremtett: egyszerre idézi meg a kor hangulatát és szól ma is időszerű témákról.
- Cikkünkben egy helyen megtalálható az összes információ a sorozatról, érdekességek, szereplők és az évadok ismertetése.
A Bridgerton család története ugyan a 19. század elején játszódik, mégsem hagyományos történelmi sorozat. Inkább egy stilizált, anakronisztikus változatát mutatja meg a korszaknak, amelyben a romantikus pillanatokkal teleszőtt történetek, a társadalmi elvárások okozta feszültség és a személyes szabadság kérdései kerülnek a középpontba.
Mindezzel jól kapcsolódik a kosztümös filmek manapság népszerű trendjéhez, melyet olyan filmek alapoztak meg, mint Sofia Coppola Marie Antoinette-je (2006).
Miről szól a Bridgerton?
A sorozat Julia Quinn azonos című, hazánkban is népszerű regénysorozatán alapul, ám tény, hogy újabb és újabb évadai fokozatosan egyre távolabb merészkedtek a Quinn által megteremtett történetektől. A könyvek a nyolc Bridgerton testvér életét követik, és mindegyik kötet egy-egy szerelmi történetre koncentrál.
A Netflix adaptációjának középpontjában tehát a Bridgerton család áll, akik London elit társasági világában keresnek boldogságot, házasságot és társadalmi elismerést. A sorozat egyik újítása, hogy nyíltan és részletekbe menően tárgyalja a szereplők szexuális életét és problémáit, és a szex explicit ábrázolása mellett a női szexualitás kérdéses területei is megjelennek benne.
1. A Bridgerton első évada

A Bridgerton első évada: Daphne Bridgerton.
Az első évad a sorozatból azóta eltűnt Daphne Bridgerton (Phoebe Dynevor) bemutatkozását követi nyomon a házassági piacon. A fiatal nőnek férjet kell találnia a londoni társasági szezon alatt, miközben családja és a társadalmi elvárások is hatalmas nyomást helyeznek rá.
Kapcsolata a titokzatos Simon Bassettel, Hastings hercegével (Regé-Jean Page) eleinte csak látszatmegállapodás, ám hamar valódi érzelmek alakulnak ki közöttük. A történet egyik különleges eleme Lady Whistledown titokzatos pletykalapja, amely minden társasági botrányt és romantikus fordulatot azonnal nyilvánosságra hoz.
2. A Bridgerton második évada
A második évad – melyben a híresztelésekkel ellentétben nem jelent meg Boris Johnson, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke – a család legidősebb fiútestvérére, Anthony Bridgertonra (Jonathan Bailey) koncentrál, aki kötelességtudatból szeretne feleséget választani.
A kiszemeltje Edwina Sharma, ám közben egyre erősebb vonzalom alakul ki közte és Edwina nővére, Kate Sharma (Simone Ashley) között. A pár története a szenvedély és a társadalmi kötelesség közötti konfliktust járja körül, és teljesen más felfogás szerint ábrázolja kettőjük közötti izzó kapcsolatot, mint a szexjeleneteiről elhíresült első évad.
3. A Bridgerton harmadik évada
Jó adag fülledt erotikával és egy édes hármassal tért vissza a harmadik évad, mely a régóta baráti kapcsolatban álló Colin Bridgerton (Luke Newton) és Penelope Featherington (Nicola Coughlan) történetét meséli el. Egyben ez az évad és az ő románcuk tartogatta a széria eddigi leghosszabb szexjelenetét.
Penelope titokban régóta szerelmes volt már Colinba, miközben saját társadalmi helyzetével és titkos identitásával is küzdött. Az ő történetük a barátságból születő szerelemről és az önazonosság kereséséről szól.
4. A Bridgerton negyedik évada
Talán ezt az évadot érte eddig a legtöbb kritika. Benedict Bridgertonra (Luke Thompson), a művészi hajlamú testvérre fókuszál, de Francesca Bridgerton (Hannah Dodd) történetén keresztül a test, a vágy és az intimitás olyan oldalát is megismerhetjük az évadon keresztül, amiről korábban ritkán esett szó.
Nem csupán egy újabb romantikus meséről van szó: ez a szezon egyben érzékeny vitaindító a női szexualitásról, a szexuális ismeretek korabeli hiányáról és az örömhöz való jogról – történelmi és kortárs kontextusban egyaránt.
Benedict karaktere szintén tartogat meglepetéseket az évadban: szerethető és empatikus hősnek tűnik, a könyvekben viszont egészen más arcát mutatja. Az eredeti történet szerint jóval keményebb, manipulatívabb figura, mint amit a szériában látunk.
A Julia Quinn-regények nyomán az ő története egy titokzatos nőhöz (Yerin Ha) kötődik, akivel egy álarcos bálon találkozik. A romantikus szál egy klasszikus, Hamupipőke-motívumokra épülő szerelmi történet – több modern csavarral.
-
Ha te is rajongasz a Bridgerton szereplőiért, most azt is kiderítheted, melyik karakter lennél a csillagjegyed szerint!
Mikor játszódik a Bridgerton története?

A korszak hangulatát a fényűző bálok, elegáns és egyben izgalmas társasági események határozták meg.
A Bridgerton a brit történelem régens korszakában játszódik. Ez az időszak hivatalosan 1811 és 1820 közé esik, a történészek többsége azonban tágabban értelmezi a régenskort.
Ebben az időben III. György brit király súlyos betegsége miatt nem tudta ellátni uralkodói feladatait. Helyette fia, a walesi herceg kormányzott régensként.
Mennyi a történelmi hitelesség a Bridgertonban?
A sorozat alkotói soha nem állították, hogy a történet szigorúan történelmi pontosságra törekszik. A Bridgerton inkább egy alternatív történelmi világot mutat be.
Valóban megjelennek a sorozat világában a korszak társadalmi jellegzetességei, szabályai és elvárásai, például a sajátos jelentéssel bíró nemesi rangok és az erősen hierarchikus társasági élet, vagy a házassági piac, a társasági szezon. Ugyanakkor tudatosan visz modern szemléletet a ebbe a környezetbe.
Etnikai sokszínűség a Bridgertonban
A szereplőgárda etnikai sokszínűsége olyan társadalmi képet mutat, amely korábban nem így jelent meg a korszakról szóló filmekben, regényekben, és az ekkor született drámákban, regényekben sem. A történészek szerint azonban London a Brit Birodalom központjaként valóban sokkal változatosabb és nemzetközibb volt, mint ahogyan azt sok korábbi kosztümös film ábrázolta.
Történeti hűség a sorozatban
Bár a legtöbb szereplő kitalált karakter, néhány történelmi személyiség is megjelenik a történetben.
- A legismertebb közülük Sarolta királyné, aki a sorozatban is kulcsszerepet kap. Ő III. György király felesége volt.
- A király a valóságban is súlyos mentális betegséggel küzdött, amely miatt egy idő után nem tudta ellátni uralkodói feladatait. A történelmi források szerint a királyné hűségesen támogatta férjét ebben a nehéz időszakban.
A sorozatban Sarolta királyné hatalmas befolyással rendelkezik a társasági élet felett, és ő választja ki minden szezonban a legígéretesebb fiatal hölgyet.
Valóban létezett Lady Whistledown?
A sorozat egyik legizgalmasabb eleme Lady Whistledown titokzatos pletykalapja.
A korszakban valóban léteztek olyan újságok és rovatok, amelyek a társasági élet botrányairól írtak.
Milyenek voltak a korabeli pletykalapok?
- Ezek a pletykalapok általában nem nevezték meg nyíltan az érintetteket.
- A szerzők gyakran csak monogramokat vagy burkolt utalásokat használtak, hogy elkerüljék a rágalmazási pereket. Az olvasók azonban általában így is pontosan tudták, kiről van szó.
- A sajtó hatalma ebben az időben rendkívüli volt. Egy komoly botrány akár egy család társadalmi bukását is okozhatta.
Most kiderül, mekkora rajongó vagy! Hány pontod lesz a nagy Bridgerton-kvízen?
Láttad az összes eddigi évadot? Mindent tudsz a Bridgerton szerelmespárjairól? Vagy csak úgy gondolod? Most kiderül, tényleg akkora rajongója vagy-e az utóbbi évek egyik legnagyobb sikersorozatának, mint azt szeretnéd! Hány pontod lesz a kvízen?
5 dolog, amit kevesen tudnak a Bridgertonról

A Bridgerton negyedik évada.
1. II. Erzsébet királynő egyszer megzavarta a Bridgerton forgatását
A Bridgerton egyik jelenetét a londoni Lancaster House épületében vették fel. A forgatást azonban időben korlátozni kellett, mert II. Erzsébet királynő ugyanazon a helyszínen hivatalos eseményt tartott.
2. Phoebe Dynevor édesanyja is híres színésznő
A Daphne Bridgertont alakító Phoebe Dynevor édesanyja Sally Dynevor. Ő több mint négy évtizede szerepel a legendás Coronation Street című brit sorozatban.
3. Julie Andrews a sorozat narrátora
Lady Whistledown hangját egy valódi ikon, Julie Andrews kölcsönzi. A színésznő hangja végigkísér minket a sorozat eseményein.
4. Diana hercegnő családi otthona inspirálta a Bridgerton-házat
A Bridgerton család otthonának belső tereit részben Diana hercegné családjának birtoka, az Althorp inspirálta.
5. Több ezer ruhát készítettek a sorozathoz
Az első évadhoz mintegy 7500 egyedi jelmezt készítettek. A látványos ruhák és ékszerek a sorozat legfontosabb vizuális elemévé váltak.
Hogyan válhatott ekkora sikerré a Bridgerton?
A Bridgerton különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre kínál romantikus történeteket és társadalmi reflexiót. Persze, aki csupán párkapcsolati tanácsot vagy szép ruhákat szeretne egy sorozattól, az is boldog lesz, de jó tudni, hogy a báltermek ragyogása itt csak kulissza, a Bridgerton mélyebb kérdéseket is felvet.
Modern kommentárt kínál többek közt a társadalmi hierarchia, a család, a szexualitás, az ismerkedés témáihoz. A régens korszakban az udvarlásnak megvoltak a maga szabályai, és a báltermekben ugyanaz történt, mint ma a társkereső alkalmazásokban: az emberek egész este egymást figyelték, és lényegében jobbra vagy balra ‘húztak’.
A sorozat egy letűnt korszakba kalauzol, de valójában ma is érvényes kérdéseket tesz fel a szerelemről, a szabadságról és arról, hogyan találjuk meg a helyünket a világban.
Forrás: BBC, History Extra, Hello Rayo Fotó: Netflix