A menstruáció is lehet hulladékmentes és költséghatékony

2022. november 21.
A virágkorukat élő zero waste női higiéniai termékek nem úri huncutságok: nem csak az egészségünkre és a bolygóra vannak pozitív hatással, hosszú távon a kiadásainkat is csökkentik.

Ha körülbelül negyven évig menstruálunk, akkor az életünk során akár egymillió forintot (adott esetben akár többet) is elkölthetünk egyszer használatos menstruációs eszközökre – beleértve a higiéniai termékeket, a fájdalomcsillapítót és az elhasznált bugyikat. Ez nagyjából azt jelenti, hogy több mint tízezer tampont vagy betétet dobunk a szemétbe, pedig lehetőségünk lenne arra is, hogy akár évekig egyetlen higiéniai terméket használjunk. Nem mindegy, mennyibe kerül a menstruációnk, pláne, ha infláció is társul hozzá!

Kezdetben persze látszólag nagyobb összeget kell kiadnunk a hulladékmentes alternatívákért, ám idővel megtérülnek, hiszen egyes termékek akár hat-tíz évig is hűséges társaink lehetnek, az értük kiadott pár ezer forint pedig így már kimondottan gazdaságosnak számít.

zerowaste-menzesz

Intimkehely

A hulladékmentes menstruációs alternatívák növekvő népszerűségében nemcsak gazdasági és környezetvédelmi, hanem egészségügyi okok is közrejátszanak, hiszen nem mindegy, hogy mivel érintkezik a hüvely érzékeny nyálkahártyája. Az eldobható tamponok pamut és műselyem keverékéből készülnek: az előbbi termesztéséhez a világ összes rovarírtó szerének 25%-ára van szükség, az utóbbit pedig fapép kémiai kezelésével nyerik. Nem mehetünk el szó nélkül a tampon alkalmazásával összefüggésbe hozható, ritka, de akár halált is okozó toxikus sokk szindróma (TSS) mellett sem. A menstruációs csészék amellett, hogy jelentősen csökkentik a betegség kockázatát, több vért képesek megtartani, így a megfelelő méretű és puhaságú eszközt elég csak tízóránként megtisztítani – mindezt anélkül, hogy közben a tamponhoz hasonlóan kiszárítaná vagy felsértené a hüvelyt.

Tegyük fel, hogy a menstruációnk négy napig tart, és minden nap négy tampont használunk el – ez azt jelenti, hogy havonta 16 darab tamponra van szükségünk. Ám ha intimkehelyre váltunk, egyetlen eszköz segítségével akár 1920 tampont is megspórolhatunk. A tamponhoz hasonlóan a menstruációs csésze is tökéletesen alkalmas úszáshoz. Ha megfelelően helyezzük fel, egyáltalán nem fogjuk érezni, kényelmesen edzhetünk, táncolhatunk vagy aludhatunk. Ez a kis puha eszköz könnyen tisztítható, elég vízzel elöblíteni, mielőtt visszahelyezzük a hüvelybe – persze két ciklus között ne felejtsük el alaposan kiforralni, hogy a következő alkalommal ismét sterilen használhassuk. Kezdetben valószínűleg többször is próbálkozunk kell, amíg elsajátítjuk az intimkehely magabiztos felhelyezését, de ha megtanuljuk, akkor egyetlen darab (amelyet már kétezer forintért is beszerezhetünk) akár tíz évig is szolgálhat minket. A tamponok aktuális árát tekintve ezzel akár százezer forintot is megspórolhatunk.

Menstruációs bugyi

A menstruációs fehérneműk látszólag semmiben sem különböznek a hétköznap használt bugyiktól, csupán a bélésük képes magába szívni a menstruációs vért még a legerősebb napokon is. Akár szoknyát, akár nadrágot húzunk föléjük, kényelmesen fogjuk érezni magunkat, hiszen a boxertől a tangáig mindenféle fazonban kaphatók. Egyetlen hátrányuk, hogy fejtörést okozhat a tárolásuk, ha napközben cserélni szeretnénk, de egy légmentesen záródó, mosható tasakkal ez a kényelmetlenség is egyszerűen orvosolható.

A bugyik ára általában öt és húszezer forint között mozog gyártótól és összetételtől függően, ami első pillantásra megdöbbentő lehet, ugyanakkor kimondottan gazdaságos, hiszen több évig használhatjuk őket. Meglehetősen komfortosak, szépen a testünkre simulnak, ráadásul megelőzik a baleseteket is, ha a vérzésünk erősségéhez passzoló darabot választjuk. Miután levettük, öblítsük ki hideg vízzel, nyomkodjunk ki belőle annyi vért, amennyit csak tudunk, majd dobjuk bele a mosógépbe, szigorúan kerülve az öblítő használatát.

Mosható betét

Az újrafelhasználható tisztasági betétek többnyire természetes szálakból (pamutból, kenderből és selyemből) készülnek, és csak úgy, mint a hagyományos, eldobható társaik, különféle formájúak, stílusúak és más-más nedvszívó képességgel bírnak. Kialakítástól függően alkalmasak a tisztasági és a szárnyas egészségügyi betétek helyettesítésére, sőt akár szülés utáni használatra is. Azok, akik a betétet kedvelik, különösebb eltérést nem fognak tapasztalni, attól eltekintve, hogy a mosható változat akár öt évig is velük lehet. Ugyan ragasztó nincs rajta, nem kell aggódnunk amiatt, hogy elcsúszik: a rárögzített patentok tökéletesen a helyén tartják.

Az ár formától, mérettől és márkától függően változik, csak úgy, mint a kelyhek és bugyik esetében. A normál méretű betétet már kétezer forint körüli összegért is beszerezhetjük, viszont egy jó szabásminta (és persze kézügyesség) birtokában magunknak is elkészíthetjük – kimondottan költséghatékonyan. Természetesen készletben sok helyen olcsóbban meg tudjuk vásárolni, és jobban is járunk így! Érdemes ugyanis egyszerre több darabot venni, hogy akár napközben is cserélni tudjuk – a mosásig ezeket is egy zárható és tisztítható tasakban tárolhatjuk.

Fotó: Getty Images

Még több olvasnivalót találsz a friss Marie Claire-ben!