Riporter
A szupermodell, aki megszülte korunk egyik legnagyobb techzsenijét
Maye Musk azt mondja, híres volt, míg a fia nem lett híres, de persze ki tudna versenyezni a kocsikat űrbe küldő Elon Musk őrülten zseniális ötleteivel? A Tesla techzsenije ízég-vérig anyás gyerek, Maye Musk pedig nemcsak szülőként, de szakmai mentorként is bizonyított.
Attól féltek, ha nem gyilkolnak, Slenderman az egész családjukat megöli majd
2015-ben két 12 éves kislány egy fiktív internetes rémalak, Slenderman "utasítására" megtámadta és 19 késszúrással kishíján megölte a velük egyidős Payton Lautnert. A bíróság most 40 év kényszergyógykezelésre ítélte a kést markoló Morgan Geysert, de a felelősség a két gyereken túl még nagyon sok mindenkit terhel.
2018-ban újra arról szól a nőnap, amiért annak idején megszületett
Minden a szavazati jogunk kiharcolásával kezdődött, aztán egy darabig elültek a hullámok és a nőnap inkább a virágokról, bonbonokról, anyáknak és feleségeknek járó apró kedvességekről szólt. Tavaly viszont újra az aktivizmusé lett a főszerep nőnapon, amit 2018-ban a szexizmus elleni harc és újra az egyenlőség követelése határoz meg.
„Nem humbug, az antidepresszánsok tényleg működnek” – állítják a tudósok
Egy friss tanulmány szeretné lezárni az antidepresszánsok hatékonyságát megkérdőjelező évtizedes vitát: orvosok egy csoportja kiállt az antidepresszánsok mellett, remélve, hogy így sokakat hozzásegítenek az eredményes kezeléshez.