Trendszetter: nagyot mennek idén a fejbőrradírok

2020. december 08.
Napjaink hajápolási szupersztárjai egyértelműen a fejbőrradírok, amelyek amellett, hogy tisztítanak, több bőrproblémára is megoldást nyújtanak. Következzen egy kis ízelítő a novemberi lapszámunk Trendszetter rovatából.

A hajápolási termékek repertoárja ma már majdnem olyan széles, mint a bőrápolóké. Vannak csodaszerek a hajvégeinkre és a hajtövünkre is, de már a fejbőrünk sem maradhat ki a kényeztetésből. A fejbőrradír igazi hiánypótló, érthetetlen, hogyan lehet, hogy eddig főként csak a fodrászatokban találkozhattunk velük. Szerencsére most már egyre több márka jelentkezik a saját verziójával, amely a fejbőr felfrissítése mellett a hajunkat is garantáltan ragyogóbbá varázsolja.

 fejbőrradír trend

Vulkáni erő

Igazi bombasztikus újdonság a Kevin.Murphy Scalp.Spa Scrub terméke, amely a micelláknak és a perlitnek köszönhetően alapos tisztítást ígér. A micellákat már az arctisztítók kapcsán ismerhetjük, de a perlittel még nem sok helyen találkozhattunk. Utóbbi egyfajta vulkanikus kőzet, amely finoman hámlaszt – úgy, hogy közben nem bántja az esetlegesen irritált fejbőrt sem. A radírt a hajmosás első lépéseként, a már vizes hajunkon használjuk, majd öblítsük le, és mossuk meg samponnal is.
9799 Ft

Láttad már?

Zöld irány

Ha a szilikonmentes termékekre esküszünk, a The Body Shop zöld teás fejbőrradírja lesz a tuti befutó számunkra. A termék illata mennyei, és a formulája is számtalan jóval kecsegtet: remekül nyugtatja az irritált fejbőrt, miközben megtisztítja hajunkat a szennyeződésektől is. Gondoljunk csak bele, hogy például a városi élet mennyi kosszal jár, így fontos, hogy néha tartsunk egy „nagytakarítást” is. Sampon helyett, minden második vagy harmadik hajmosásnál használjuk.
5990 Ft

Peelingre fel

A Kerastase Fusio Énergisant peelinggel bátran helyettesíthetjük hetente egyszer a samponos hajmosást. Ez a tisztító zseni jóval többet tud egy átlagos samponnál, így bátran kiegészíthetjük vele a már meglévő szépségrutinunkat. Körülbelül háromszor több szennyeződést távolít el egy hajmosás alatt, mint a mindennapokban használt társai, ráadásul olyan problémákra is megoldást nyújt, mint a könnyen zsírosodó haj vagy a korpás fejbőr. Extra öröm, hogy megemeli a hajtöveket is, így dúsabb frizurát ígér.
13 000 Ft

Gyógyiszap

Az Omorovicza iszapos maszkjának is a tisztítás a fő feladata, csak egy picit az alkalmazásában különbözik a többi favorittól: ezt a még száraz hajra, hajmosás előtt kell felvinni. A Revitalizáló fejbőrmaszk lényegében egy iszappakolás, amely méregteleníti, gyengéden hámlasztja és frissíti a fejbőrt. Akkor is bevethetjük, ha a fejbőr hidratáltságát szeretnénk visszaállítani. Kámforos, mentolos illata azonnali frissítőként hat, a hajmosás végeztével pedig teljesen megújul a hajunk. Heti kétszer érdemes alkalmazni.
23 000 Ft

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images