Szépség
Mosakodószivacsba ágyazott tusfürdővel debütál a reform vegán márka
Talán megszoktátok már, hogy szépség téren is igyekszünk minél gyakrabban felkarolni a „zöld témaköröket” és újdonságokat. Ezúttal egy izgalmas német újoncot mutatunk be a test- és hajápolási térről, amelynek missziója, hogy megreformálja a test- és hajápolási rutinunkat.
A szappanok a csúcsra törnek
Soha nem látott virágzásnak indult a kozmetikai szappanok piaca, ahol a kézműves, a cruelty-free, az anti-aging darabok mellett már a bőrtípusnak megfelelő, csodás külsejű, természetes szépítő összetevőkből álló és mennyei illatú kedvenceket is beszerezhetünk. Megnéztük, mi is áll a nagy szappan-boom mögött.
Kezdd el a nyárra felkészíteni a bőrödet most!
Ahogy a ruhatárunkat felfrissítjük az új szezonban, úgy a bőrünknek is megújult, az évszakhoz igazodó rutinra van szüksége. Következzen pár profi tipp, amelyek tetőtől talpig segítenek a bőrödet kihozni a hibernáció állapotából, és felkészülni egy igazán forró nyárra.
3 nyári manikűr, amit akár már holnap felfestetnénk a körmünkre
Minden szezonban azt hisszük, hogy már nem tudnak újat mondani nekünk köröm témában, és akkor jön egy-egy izgalmas szín, forma vagy minta, amit még sosem láttunk! Most, hogy kiszabadultunk a karanténból, itt az ideje, hogy a körmünket is felfrissítsük.
Backstage videó egy sminkfotózásról! Lesd meg te is, hogy zajlik egy sminktrend fotózás
Páll Adrienn, a New School of Makeup sminkakadémia vezetője korábbi posztjában a legfrissebb eufórikus sminktrendekből jelentkezett nektek egy alapos összefoglalóval, amelynek nyomában most itt egy izgalmas backstage videó!