Megan Fox megnyílt és bevallotta az összes plasztikai műtétjét

2024. március 20.
Megan Fox egy podcast vendégeként öntött tiszta vizet a pohárba, és felsorolt minden plasztikai beavatkozást, amit valaha elvégeztek rajta.
Megan Fox

Megan Fox külsejében alkalomról alkalomra lehet kiszúrni változásokat. 

Mindezek ellenére a színésznő eddig hallgatott azt illetően, hogy ezek hátterében többek szerint is különféle orvosi beavatkozások állnak. Alexandra Cooper Call Her Daddy című podcastjában Megan Fox vett egy nagy levegőt, és reagált ezekre a felvetésekre. 

A 37 éves Megan Fox elmondta a műsorvezetőnek, hogy úgy érzi, a műtétek miatt stigmatizálják őt, és ebből a csatából úgysem kerülhet ki győztesen, így minek titkolózni. „Remélem, ezután megnyugszanak az emberek és talán mások is megnyílnak majd” – mondta Megan Fox.

Megan Fox 2009-ben

Megan Fox 2009-ben

Íme a plasztikai műtétek listája

A Transformers sztárja elmondta, hogy először a kasszasiker első és második része között eltelt időben operáltatta meg a melleit. Ezután akkor került sor Megan Fox életében mellműtétre, miután már nem szoptatta tovább harmadik fiát, illetve a közelmúltban egy komplikáció miatt kellett ismét megoperálni azon a területen.

Tovább sorolva a beavatkozásokat Megan Fox azt is elárulta, hogy bár sokan nem fogják elhinni neki, de az orrát mindössze egyszer, a húszas évei elején plasztikáztatta meg, azóta nem nyúltak hozzá orvosok.

„Annyi a titok, hogy a lehető legvékonyabbra igyekszem kontúrozni az orromat sminkelés közben. Olyan vékonynak kell lennie az orromnak, mintha csak orrcimpáim lennének. Úgy kell kinéznem, mint Voldemortnak” – nyilatkozta Megan Fox

Machine Gun Kelly menyasszonya hozzátette, hogy a fentieken kívül még botoxos ránckisimításon és hialuronsavas arctöltésen vett részt, de a közhiedelemmel ellentétben sosem volt arcfelvarrása.

A beszélgetést Megan Fox végül így zárta:

„Ha tehetném, már rég megcsináltattam volna a brazil fenékfeltöltést is. De sajnos nincs elég zsír a testemben, amit leszívhatnának róla, hogy feltöltsék a fenekemet… És igazából nagyon nem szeretem a műtéteket. Mindig rettegek, hogy nem fogok utána felébredni, rosszul viselem az altatást. Minden alkalommal kikérdezem az operáló orvost és a teamet műtét előtt, hogy reggel láttak-e vészjósló jeleket, fekete macskát az úton, vagy nem lépett-e rá véletlenül valaki egy pókra, ami szintén balszerencsét okoz. Tehát ha már egyszer rászánom magam a műtétre, az eredménynek mindig nagyon látványosnak kell lennie!”

Forrás: pagesix.com     Fotó: Getty Images