Gigi Hadid a legnagyobb titokban elárulta a kislánya nevét Ez a hét úgy tűnik, a celebbabákról szól. Hétfőn Justin Timberlake árulta el a nyáron született második gyereke nevét, most pedig Gigi Hadid tette ugyanezt – csak egy kicsit rejtélyesebben.
Szőkén tér vissza Zayn Malik új klipjében A One Direction egykori tagja, a népszerű modell, Gigi Hadid férje hosszabb szünet után tér vissza saját albummal. A Vibez című új dalhoz készült klipben az énekes ráadásul teljesen új megjelenéssel lepte meg rajongóit.
Sztárbabák, akik 2020-ban születtek Ebben az évben annyi sztárbaba született, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket. Az alábbiakban megpróbáltuk nagyjából összeszedni, mikor melyik sztárcsalád bővült 2020-ban.
Gigi Hadid és Gordon Ramsay tényleg barátok?! Nehezen hisszük el mi is, hogy az újdonsült anyuka Gigi Hadid és a sztárszakács Gordon Ramsay barátok. Pedig így van!
Itt vannak az első képek Gigi Hadid kisbabájáról Hétvégén született meg a kicsi, a boldog szülők pedig már képet is posztoltak róla Instagram-oldalukra.
Gigi Hadid megmutatta frissen elkészült otthonát: vicces vagy giccses? A színes tésztával töltött konyhaszekrény azért lehet, hogy tényleg kicsit túlzás volt.
Gigi Hadid már nagyon terhes – a hasát is megmutatta Miután rajongói folyton azzal piszkálták, hogy a bő ruháival a hasát próbálja rejtegetni, a várandós modellnek elege lett, és egy élő videóban mutatta meg a gömbölyödő pocakját.
Sztármodellekkel ünnepel a Chanel Exkluzív: a Chanel bemutatta legújabb Métiers d’art kollekcióját, amiben a divatház történetét ünnepli – és nem mellesleg csordultig van szupermodellekkel.
2020 igazi bébibummot hozott Hollywoodban Lássuk, kik azok a sztárpárok, akiknél idén már biztosan bővülni fog a család.
Ezekkel a cuki üzenetekkel köszöntötték anyukájukat a legnagyobb sztárok Ha a koronavírus miatt élőben nem is találkozhattak, virtuálisan egy csomó híresség felköszöntötte ezen a hétvégén az édesanyját.
Gigi Hadid az első gyermekét várja Arra valószínűleg senki nem számított, hogy a huszonöt éves modell és párja az újrakezdés örömére egyből családot is alapít.
Meghan Markle és Gigi Hadid ugyanazt a tervezőt szeretik Emilia Wickstead tervező ruhája legutóbb Meghan Markle utolsó hivatalos fellépésén került reflektorfénybe – nem véletlenül.
Street style: a szupermodellek utcai viselete is megér egy kifutót A milánói divathéten nemcsak a kifutók rejtettek izgalmas darabokat, hanem az utca is. A legnagyobb modellek „hétköznapi” szettjeit például sok divatfotós megörökítette.
Gigi Hadid tervezte a Reebok legújabb kollekcióját Megérkeztek a Reebok Gigi Hadiddal közös második kollekciójának őszi-téli darabjai.
Gigi Hadid lett a Michael Kors új arca Michael Kors új Wonderlust Sublime kampánya egy messzi, idilli helyre repít el a nemzetközi szupermodell, Gigi Hadid közreműködésével.
Virágok, csíkok és munkaruházat a Prada Resort 2020 kollekciójában A napokban New Yorkban mutatta be az olasz Prada divatház a 2020-as Resort kollekcióját.