Sztárpárok, akik között meglepően nagy a korkülönbség Azt már megszokhattuk Hollywoodban, hogy az öregedő, meglett férfiak gyakran fiatal lányok oldalán próbálják megtalálni a boldogságot, fordított felállásból azonban még mindig sokkal kevesebb példát látni.
Hollywood álompárjai meséltek az első találkozásukról Az alábbi sztárpárok történetei is bizonyítják, hogy még egy véletlen találkozásból is könnyen születhet életre szóló szerelem.
Ezek voltak a leghosszabban elhúzódó sztárválások A következő sztároknak nem sikerült gyorsan pontot tenni a válásuk végére.
Sztárpárok, akik egy vakrandin találták meg az igazit Még a sztároknak sem megy mindig könnyen az ismerkedés, és bizony előfordul, hogy a megfelelő pár megtalálásához egy kis segítségre van szükségük.
Zoë Kravitz egy vicces mémmel utalt a tönkrement házasságára Zoë Kravitz és Karl Glusman 2016 októberében jöttek össze, 2019 júniusában lettek férj és feleség, tegnap pedig bejelentették a válásukat.
Sztárpárok, akik 2020-ban jöttek össze A szerelem 2020-ban sem ismert határokat, mutatjuk, kik találtak egymásra ebben az évben a sztárvilágban.
2020 legsokkolóbb celebszakításai Tudjuk jól, hogy még nincs vége az évnek, a következő hetekben még bármi megtörténhet, de azért mi reménykedünk benne, hogy több szakítást idén már nem kell végignéznünk.
Hollywoodi párok, akik már örök idők óta együtt vannak Nem könnyű a hollywoodi sztárpárok élete, hiszen a folyamatos reflektorfény még a legstabilabbnak tűnő párkapcsolatokat is könnyen kikezdheti. Az alábbi párosok azonban meg tudták ugrani az akadályokat, és szerelmük kiállta az idő próbáját.
Brad Pitt is beállt a sorba – Sztárok, akik túl fiatal lányokkal járnak Miközben az embereket a mai napig megdöbbenti, ha egy híres nő egy fiatalabb párt választ maga mellé, az teljesen szokványosnak számít Hollywoodban, ha egy öregedő pasi fiatal lányokkal randizik.
Sztárpárok, akik majdnem kimondták a boldogító igent Öt eljegyzés a sztárvilágból, amely végül nem úgy sült el, ahogy azt eredetileg tervezték.