Ezektől menekülj, ha 40 felett randizol Bármilyen életkorról is van szó, a randizás nem egyszerű eset. De vannak figyelmeztető jelek, amikre mindenképpen érdemes odafigyelni – pláne 40 felett!
Büdös a bútor, amit használtan vettél? Ezzel a zseniális trükkel megszüntetheted a szagokat! Semmilyen drága eszközre nincs szükség, csak néhány újságpapírra a dohos szag eltávolítására.
Kombuchától a káposztáig – Ezek a legjobb fermentált ételek a demencia ellen A neurológus szerint a fermentált étel olyan a demencia megelőzésére, mintha megütöttük volna a lottó ötöst.
„El kell fogadnom, hogy én már soha nem leszek szerelmes” A romantikus szerelem képe sokakat késztet éveken át tartó várakozásra, miközben nem biztos, hogy a legelsöprőbb érzelmekből születik a legnagyobb boldogság.
4 étel, amit akkor is nyugodtan megehetsz, ha penészes Nem jelenthetjük ki, hogy ugyanúgy tilos megenni egy penészes lekvárt, mint a megpenészesedett kenyeret.
Régi gyereknevelési szokások, amik ma már teljesen kiborítanák a szülőket Óriásit változott a világ a '80-as, '90-es évek óta, így ma már a legtöbb korabeli nevelési elv is elavultnak, sőt, egyenesen botrányosnak számít.
Ez a kozmetikum hatékonyabb a testszag ellen, mint a dezodor Ahogy jönnek a melegebb napok, egyre többek életébe kúszik vissza a fokozott izzadás problémája. Szerencsére van egy titkos fegyver, amit érdemes bevetni!
Mi az ananásztea és miért jó az allergia ellen? A dietetikus azt is elárulta, mennyit és mikor kell innunk belőle, hogy valóban működjön az allergia ellen az ananásztea.
Csak a zsenik jönnek rá, melyik kulcslyukba illik a kulcs Mennyi idő alatt sikerült rájönnünk, melyik zárt nyitja a képen látható kulcs?
Kiderült, hogy csókkal is átadható a tripper A gonorrhoea, azaz magyarul tripper vagy más néven kankó csókkal is terjedhet, ezért módosítani kell a betegségről való irányelveinket – figyelmeztetnek a szakértők.
Ha így fáj a hátad, azonnal menj orvoshoz, mert nem vicc Vannak olyan tünetek, amik ha hátfájással együtt jelentkeznek, azonnal orvoshoz kell mennünk.
5 alig észrevehető jel, hogy a párkapcsolatodnak hamarosan vége lesz Ha ezekre a jelekre leszel figyelmes, nagy valószínűséggel nincs sok hátra a párkapcsolatotokból.
Kvíz: mennyi retró süteményt ismersz fel a képeken? A retró házi sütés mai szemmel néha egészen elképesztő desszertkreációkat hozott létre. De hányra emlékszünk közülük?
Meglepő dolgok csapolják az energiánkat nap mint nap – Így szerezzük vissza! Egyre többen keresnek tippeket és praktikákat arra az Instagramon és TikTokon, hogyan lehetnek energikusabbak és gyűrhetik le a folyamatos fáradtságérzetet.
Optikai illúzió: 5 másodpercünk van megtalálni a macskát a szobában A Redditen osztotta meg az egyik felhasználó a profi rejtőzködő cicájáról a képet.
3 sikeres nő, akik újragondolták mindazt, amit a lakberendezésről tudtunk Kiválasztottuk azt a 3 inspiráló lakberendezőnőt, akik fontos szerepet játszanak napjaink lakberendező trendjeinek kialakulásában.