Életmód
Marie Claire Gift Guide: Tervezői kincsek, amiknek még a nagyi is örülne
A Marie Claire-nél igyekszünk figyelemmel kísérni a hazai kreatív szcéna fejleményeit, és egyúttal teret is adni a magyar tehetségeknek. A karácsony pedig tökéletes alkalom arra, hogy olyan egyedi tárgyakat vásároljunk, amikkel nemcsak magunkat és szeretteinket, de a termékek alkotóit is nagyon boldoggá tehetjük. A második részbe került fejkendő, puha kardigán és karácsonyi ízesítésű csoki is – ezt a nagyi-csomagot azonban 60 alatt is szívesen elfogadnánk!
A plus size megnevezés ugyanúgy értékeli a női testet, mint az eddigi kategóriáink
Sok olyan dolog van, amit nem kérdőjelezünk meg, hiszen teljesen elfogadott, berögzült – akkor is, ha éreztük már azt, hogy talán valami mégsem stimmel velük. Ilyen dolog például a divatvilágban és magazinokban a női testek kategorizálása. A plus size kifejezés például testpozitívnak hat, valójában azonban az eddigi kategorizációkat tartja fenn.
Marie Claire Gift Guide: Egyedi ajándékok örök gyerekeknek
A Marie Claire-nél igyekszünk figyelemmel kísérni a hazai kreatív szcéna fejleményeit, és egyúttal teret is adni a magyar tehetségeknek. A karácsony pedig tökéletes alkalom arra, hogy olyan egyedi tárgyakat vásároljunk, amikkel nemcsak magunkat és szeretteinket, de a termékek alkotóit is nagyon boldoggá tehetjük. Első összeállításunk a Cool Kiddo fantázianevet kapta és azokra gondoltunk benne, akik a szívük mélyén még mindig gyereknek érzik magukat.
10 merész ötlet a modern fürdőszobához
Ha szeretnénk egy modern fürdőszobát, amit igazán magunkénak érezhetünk, akkor érdemes megnézni az aktuális fürdőszobatrendeket, összegyűjteni a saját elvárásainkat és hozzátenni az anyagi lehetőségeinket. Ezeknek a megfelelő kombinációjával megalkothatjuk az álomfürdőszobát. Bernáth Melinda, a Smarta bloggere tíz izgalmas tippet hozott nektek!
Hamis rémhírek miatt száműzzük a tejet
Az elmúlt években egyre több helyen hallani olyan információkat, amelyek a tej elhagyására ösztönöztek sok embert. De milyen hiteles forrásokból tájékozódhatunk tej-ügyben? A Tej Terméktanács és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) úgy döntött, itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és eloszlassák az évek óta terjedő tévhiteket és rémhíreket.
Aggasztóan keveset alszunk, ezt pedig a testi-lelki egészségünk bánja
Mindannyian tudjuk, hogy egy átlagos felnőttnek 7-8 óra az alvásigénye, azt kevesebben, hogy ez inkább személyre szabott mutató, egyes felnőtteknél inkább 9-10 óra alvás az ideális mennyiség. Sajnos azonban a szomorú tapasztalat az, hogy 6-7 óra alvás egy éjszaka „már jó”-nak van titulálva.
Gryllus Dorka és Lengyel Tamás kiáll az autistákért
Kettőnk között a különbség szinte észrevehetetlen, igaz? Ám én ezeket a feszültségeket már megtanultam jól kezelni, míg fiatal autista barátom nem! Ő tőlünk remél megértést és elfogadást – mondja Gryllus Dorka és Lengyel Tamás az Autistic Art Alapítvány új, érzékenyítő kisfilmjében.