Riporter
Bemutatkozik a NOÉ, a Tiszai Ökohajó
Hamarosan idén is kihirdetik a Highlights of Hungary-díj jelöltjeit, amelynek célja az értéket teremtő, inspiráló projektek felkutatása. Addig is ismerkedjünk meg a 2014-es év egyik díjazottjával, a NOÉ programmal és az innovatív lakóhajó ötletének megálmodójával, Vesmás Péterrel.
„Ha verik a kutyát, hogyan várhatnánk el, hogy ne legyen családon belüli erőszak?”
Magyarországon 150.000 kutya vár gazdára, de a legnagyobb gondot az jelenti, hogy sokszor már a menhelyek sem képesek több állatot befogadni. A saját pénzből és állatszeretetből működő állatvédők siralmas körülmények között kénytelenek dolgozni, és nem értik, hogy egy kutya halálra kínzása miért nem elég a magyar bíróságnak, mikor Ausztriában például azt sem tudják, mi az, hogy altatás.
A gyerekek kezébe adta az irányítást az UNICEF
A gyerekeknek joguk van arra, hogy az őket érintő kérdésekről információkhoz jussanak, hogy a számukra fontos kérdésekről véleményt nyilvánítsanak, hogy az őket érintő döntésekben részt vegyenek s nekünk, felnőtteknek kötelességünk, hogy meghalljuk ezeket a gyerekhangokat. Az UNICEF épp ezért indította el a Gyerekhang-programot, ahol végre a kicsik vehették át az irányítást a felnőttek világában.
Segíts, hogy otthonra találjanak – örökbefogadási kampányt indít a Marie Claire
Egy nyugdíjas mopsz, egy világjáró vizsla és a egy jámbor behemót keresi szerető családját, hogy a karácsonyt már egy meleg otthonban tölthessék. A Marie Claire három magyarországi menhellyel működik együtt, hogy egy-egy mentett kutyus örökbefogadását segítsük.
Szibéria után az északi sarkköri túra a cél
Fischl Ági egy éve eldöntötte, hogy mindent megtesz az álmáért, és eljut a Fjällräven Polarra. Az északi sarkkörön zajló, 300 kilométeres, kutyaszános kalandtúra kedvéért teljes életmódváltáson esett át, és már csak néhány szavazat választja el a tundrától.
A munkám a szenvedélyem: Szabó Éva termálfürdő- és szállodatulajdonos
Új rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Ismerkedjetek meg Szabó Évával, a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő és a Barack Thermal Hotel & Spa egyik tulajdonosával.
Bemutatkozik a Kuckó Önkéntes Program
Hamarosan idén is kiosztásra kerül a Highlights of Hungary díj, melynek célja az értéket teremtő, inspiráló projektek felkutatása. Addig is ismerkedjünk meg egy tavalyi díjazottal, a Kuckó Önkéntes Programmal és az égetően fontos kezdeményezés alapítójával, Strényi Veronikával.