Szőke köröm, ahogy Beyoncé szereti Szőke köröm lehet az egyik legfrissebb nyári manikűrtrend. A Beyoncé által viselt manikűr jól mutatja, hogy ez a hajszín a körmökön is jól mutat.
Két kérdés, ami leleplezi az Alzheimer-kór korai jeleit a neurológus szerint Kettőből egy betegnél csak az Alzheimer-kór előrehaladott stádiumában derül ki, hogy egyáltalán beteg.
Napi üzenet csütörtök – 2024. 06. 13. Napi inspirációs rovatunk rövid motivációval ajándékoz meg minden reggel és lendületet ad az új nap kihívásaihoz. Hiszen minden nap új esély a sikerhez!
Nem elég a mérleg! De mi az a testösszetétel-mérés? Ha a sportolás valahogy mindig hátra kerül a prioritási listán, akkor most érdemes idefigyelni! Kipróbáltunk egy új eszközt, ami új lendületet ad az életmódváltásban. Íme, a saját tapasztalatunk.
Kylie Jenner divatba hozta a kis fehér ruhát Kylie Jennernek köszönhetően a kis fekete ruhának komoly vetélytársa akadt: reflektorfényben a kis fehér ruha.
Kiderült, hogy éli meg lánya döntését Brad Pitt a színfalak mögött Brad Pitt nem tud belenyugodni lánya, Shiloh döntésébe. Kétségbeesésének oka az, hogy úgy érzi, véglegesen elveszítette gyerekeit, akiket nagyon szeret.
Dua Lipa Budapesten járt egy titkos forgatáson Dua Lipa nagyon pörög aktuális európai turnéján, de azért egy titkos budapesti forgatásra tudott időt szakítani.
Az 59 éves Brooke Shields beragyogta a színházi díjátadót Brooke Shields egyike volt azoknak, akik a fémesen csillogó ruhákat preferálták a Drama Desk Awards színházi díjátadón.
Ezeket a hatóanyagokat válaszd a legjobb bőrápolási rutinhoz! Egy jó bőrápolási rutin kialakításához ezért érdemes először megismerni azokat a hatóanyagokat, amelyek hasznosnak bizonyulhatnak a rutinunk összeállításában és segítségként terméket is ajánlunk mellé!
A Bridgerton új Francescája szédítően jól fest bikiniben A Bridgerton sorozat szende Francescáját alakító Hannah Dodd istenien fest bikiniben. A színésznő számára a sorozat jelentheti a világhírnév felé vezető ugródeszkát.
Ez az 5 legegészségesebb étel a világon a tudomány szerint Egyre tudatosabbak vagyunk azzal kapcsolatban, mennyire táplálóak az ételeink. De vajon melyek azok az ennivalók, amik a legegészségesebbek a világon?
Sírni szeretnél, de nem tudsz? A pszichológus trükkjei segítenek! Készítsük elő a zsebkendőket, mert a pszichológus trükkjei tényleg segítenek sírni!
Meryl Streep kétszer is kigolyózta – 5 érdekesség, amit nem tudtál a 78 éves Helen Mirrenről Helen Mirren gyerekkora óta a színpadon áll, nem is volt kérdés számára, hogy mivel szeretne foglalkozni. 5 érdekességet hoztunk ma a színésznő életéből.
Salma Hayek bombasztikusan festett áttetsző csipkeruhájában Salma Hayek szexin elegáns csipkeruhájában lopta el a show-t egy francia állami vacsorán. Férjével együtt hibátlanul festettek a normandiai partraszállás évfordulóját ünneplő rendezvényen.
Kate Hudson jóképű 20 éves fiával ment divatbemutatóra Kate Hudson fia, Ryder nem hagyta otthon kaliforniai lazaságát, kényelmesen vonult be a velencei bemutatóra. Anya és fia le sem tagadhatnák egymást.