Kávé, tea, zöld turmix? Milyen itallal érdemes kezdeni a napot?

2020. szeptember 19.
Mindenkinek másfajta lökésre van szüksége reggel ahhoz, hogy elinduljon a nap. A tápanyagszakértők szerint azonban nem mindegy, hogy milyen folyadékot iszunk először ébredés után. Citromos langyos víz, tea, kávé? A szakértők elmondták, hogy mi az, amit jobb elkerülni korán reggel, és mi az, ami hozzásegíthet az egész napos lendülethez.

Amikor végre sikerült lenyomnunk az ébresztőórát és kikászálódni az ágyból, ideje innunk valamit. Ám nem mindegy, hogy milyen folyadékkal indítjuk a napot. Valószínűleg mindenki hallott róla már valahol, hogy a legjobb, ha egy nagy pohár vizet iszunk, de lehet, hogy jobb és egészségesebb egy csésze zöld tea? Vagy a kávé is megteszi? A táplálkozástudományi szakemberek egyetértenek abban, hogy nem mindegy, milyen italt iszunk reggel először, és azt is elmondták, miért.


Igyunk vizet – akkor is, ha nem vagyunk szomjasak

A legtöbb szakember szerint a tiszta víz a legjobb innivaló reggel. Még akkor is, ha úgy érezzük, egyáltalán nem vagyunk szomjasak, igyunk meg egy nagy pohárral, mivel a testünk az éjszakai alvás után dehidratált állapotban van. „Nem feltétlenül érzünk szomjúságot reggel, ám a reggeli vízivás nagyon egészséges szokás, és segít, hogy egész nap megfelelően hidratáltak legyünk” – magyarázta Vicki Shanta Retelny dietetikus. Ha valaki nem szereti a szénsavmentes vizet, a buborékos víz vagy szóda ugyanolyan jó és hasznos választás.

Kerüljük a divatos italokat

A dietetikus szerint az úgynevezett méregtelenítő innivalóknak nincs sok értelme, pláne reggel, miután egy egész éjszakát töltöttünk azzal, hogy a szerveink méregtelenítik a testünket. „Azért vannak a szerveink, hogy elvégezzék a méregtelenítést. A testünk tudja, hogy mi az, amitől meg kell szabadulnia. Ha megfelelően tápláljuk, tudja a dolgát” – mondta Retelny.

Míg a kávét csupán nem a legoptimálisabb reggeli italnak nevezik a szakemberek, az energiaitalokat egyértelműen károsnak tartják. „Az energiaitalok legtöbbjében nagyon sok a koffein. Így ha reggel ezzel indítjuk a napot, nagyon óvatosnak kell lennünk a nap további részében a koffeinbevitelünkkel” – figyelmeztetett Amy Gorin dietetikus-tápanyagszakértő.

Olvastad már?

A gyümölcsleveknek az utóbbi években elég rossz marketingje van, ám a dietetikusok szerint időnként egy-egy pohár frissen facsart narancslé nem olyan szörnyűség, mint amilyennek gondolják. „Teljesen igaz, hogy a gyümölcslé nem fedezi a rostszükségletünket, ahogy az egész gyümölcs, ám egy-egy pohár hozzájárulhat a megfelelő C-vitaminbevitelhez” – mondta Gorin.

Egyik szakértő sem támasztotta alá a meleg citromos víznek tulajdonított csodatevő hatásokat, ám ártani sem árt. „Értem, hogy miért népszerű. A meleg víz rendkívül megnyugtató, a citrom pedig finom ízt ad a víznek. Ám ha valóban antioxidánsokat szeretnénk bevinni a szervezetünkbe, a zöld tea sokkal hatásosabb” – mondta a dietetikus.

A tea bármilyen hőfokon egészséges választás

A hideg és a meleg tea is egészséges és jó választás reggeli italnak. Toby Smithson dietetikust nyolcéves korában diagnosztizálták diabétesszel, ő szintén a teára esküszik reggelente. „A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a tea remek választás reggel a diabétesz megelőzésére és a vércukorszint szabályozásához. A teában található polifenolok hatással vannak az inzulinszintre, érzékenyebbé teszik az inzulinreceptorokat, ezáltal csökkenti a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. Emellett az egészséges vérnyomás megőrzésében is segít, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét” – magyarázta Smithson.

Kávé, hogy mozgásba lendüljünk

Ha szeretnénk – ahogy a dietetikus fogalmazott – „elvégezni a nagydolgunkat, mielőtt elmegyünk otthonról”, igyunk egy csésze kávét. „A kávé abban is segíthet, hogy beállítsuk a rendszert az anyagcserénkben. Ha minden nap ugyanakkor fogyasztjuk, beáll a székelésben is a ritmus” – tette hozzá Gorin.

Számít, hogy mit iszunk

Összességében megállapítható, hogy nagyon is fontos, mit iszunk először reggel. „Meghatározza az egész napunkat. Amivel biztosan nem akarjuk indítani, az a cukros, feldolgozott italok, mint amilyenek az üdítők vagy energiaitalok. Lehet, hogy gyorsan felpörgetnek, ám ezután garantált a délelőtti mélypont – figyelmeztetett Vicki Shanta Retelny. – Ha a reggeleket szénsavas üdítővel vagy egy duplacsokis-sütimorzsás-karamellszószos frappuccinóval indítjuk, célszerű újragondolni a szokásainkat – javasolta Sara Haas tápanyagszakértő. – Ezzel azt üzenjük a testünknek, hogy nem törődünk vele. Ám ha vízzel, teával, kávéval vagy bármilyen tápanyagokban gazdag italt iszunk, máris a törődést éreztetjük magunkkal. Megadjuk a tiszteletet a testünknek, amit érdemel.”

Olvass tovább!

Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash