Amikor kihagy az agy: hogyan felejtjük a kocsiban a gyereket?

2021. június 27.
Minden nyáron érkeznek olyan történetek, amikor valaki a forró autóban hagyja gyermekét. Szerencsés esetben felfigyelnek a kicsire, ám a figyelmeztetések ellenére még mindig vannak olyan esetek, amikor tragédiával végződik a feledékenység. Könnyű ítélkezni, ám az emlékezőképesség szakértője szerint sokkal fontosabb lenne megértenünk és tudatosítanunk, hogyan történik meg.

Amikor a rémálomba illő történeteket olvassuk, halljuk szülőkről, akik véletlenül az autóban felejtették gyermeküket, általában azt gondoljuk, hogy mi sosem tennénk ilyet. Pedig a kőkemény valóság az a szakemberek szerint, hogy bármelyikünk memóriájában előfordulhatnak olyan pillanatnyi áramszüneteket, melyek tragikus végkimenetelhez vezethetnek.

kocsi-gyerek-hoguta

1998. és 2021. között az Amerikai Egyesült Államokban 887 kisgyermek halt meg hőguta miatt, Magyarországon is minden évben hallani néhány ilyen esetről. Hőgutáról akkor beszélünk, amikor a testhőmérséklet eléri a negyven Celsius-fokot és a szervezet hűtőrendszere leáll. Egy autóban, egy átlagos nyári napon ez halálos lehet. „Ha a hőmérsékleti értékeket nézzük, egy óra után az autóban negyven fokkal melegebb van, mint a külső hőmérséklet” – mondta Jan Null meteorológus. A gyerekek különösen sérülékenyek, főleg a csecsemők és kisgyermekek, akiknek a teste három-ötször olyan gyorsan melegszik fel, mint a felnőtteké. Ami nekünk egy-két fok, az egy gyereknél több mint hat fok plusz lehet. 

Bár vannak olyan esetek, amikor a szülők tudatosan hagyják a kocsiban a gyereket (csak beszaladnak vásárolni gyorsan, nem akarják felébreszteni a kicsit), a legtöbbször mégis azt történik, hogy elfelejtkeznek a szülők a gyerekről. Könnyű gondatlannak minősíteni azonnal az ilyen szülőket, mégis azt mutatják a kutatások, hogy főként stresszhatás alatt, az agyunk hajlamos elfeledkezni még azokról az emberekről is, akik a legfontosabbak számunkra.

Bárkinek a memóriájában felléphetnek zavarok

David Diamon a Dél-Florida Egyetem pszichológiaprofesszora tizenöt éve tanulmányozza, miért hagyhatnak gyerekeket figyelmetlenségből vagy véletlenül autóban. Rengeteg olyan szülővel beszélt, akikkel ez előfordult. Az ilyen esetekben az ember tudatos memóriájában zavarok lépnek fel, és a tudattalan veszi át a helyét a működésben. 

„Az agyunkban működő autopilóta rendszer teszi lehetővé, hogy több dolgot csináljunk egyszerre, emiatt tudunk automatikusan végrehajtani bizonyos dolgokat, szinte tudattalanul. Ez az, amikor azt mondjuk, álmunkból felkeltve is meg tudunk valamit csinálni. Ez azt is jelenti, hogy A-ból B-be eljutás is lehet ilyen egy olyan útvonalon, ahol naponta járunk –magyarázta Diamon. – Amikor bekapcsol az autopilóta rendszer, akkor viszont elveszítjük a figyelmet a tudatos memóriánk részéről.”

Diamond elmesélt egy olyan esetet, amikor a szülő az egyik gyermekét még leadta a bölcsődében, a másikat viszont a kocsiban felejtette. „Ez nem ritka történet – mondta a pszichológus. – A tipikus mintázat az ilyen eseteknél, hogy a szülő következetesen hordta a nagyobb gyereket ugyanabba az intézménybe, akár évekig. Ez rutinná vált, ám amikor egy új gyermek került a képbe, az megtörte a régi mintázatot. A fiatalabb gyerek bölcsődébe vitele, az új kihívás versenyez az agyában a régi szokással.”

„Ez kihívás elé állítja a rutinrendszerét, így azután, hogy az első gyereket leadta a bölcsődében, a régi rutin kapcsol be, és egyenesen a munkába hajt. A tudatossága elveszik, a második gyereket pedig nem viszi el a második helyre – vezette le, hogyan történhet meg ilyen Diamond. – Ha pedig egyszer beért a munkába, nincs már semmi olyan vészcsengő, ami megszólalna, mivel az agy másféle rutinba kerül. Soha nem hagyta a kocsiban a gyereket, amikor munkába ment. Az agya így azt mondja, egyedül van, nincs gyerek a kocsiban. A szülőnek így egy mesterségesen kreált memóriaelem azt sugallja, haladhat tovább a napja.”

Ennek a működési zavarnak a kialakulásához szükség van a stresszre is, amivel a gyermekekről való gondoskodás jár. „Ez egy nagyon stresszes időszak a szülőknek, gyakran alváshiányos is – mondta Diamond. – Ennek a két összetevőnek a megléte sokkal erősebben valószínűsíti, hogy valaki valamit rutinból csinál, és a tudatos memóriáját pihenteti.”

A legjobb megelőzés a tudatosítás

Diamond szerint a legfontosabb a megelőzéshez, hogy a kisgyermeket nevelők elfogadják a tényt, hogy bárkivel előfordulhat. „Amikor boltba megyünk, listát viszünk magunkkal, hogy ne felejtsünk ki valamit. Leírjuk. Ha időpontunk van és tudjuk, hogy orvoshoz kell mennünk délután, beírjuk a naptárba, mert tudjuk, hogy különben elfelejtenénk – mondta a pszichológus. – Az emberek tagadásban élnek, nem emlékeztetik magukat, hogy a gyermek is a kocsiban van, mert ezzel mintegy bevallanák saját maguknak, hogy fennáll az elvi lehetősége annak, hogy elfeledkeznek a gyerekükről, és ettől rossz szülőnek éreznék magukat.”

Amikor túlságosan önelégültté válunk, akkor leszünk a leginkább kiszolgáltatva a katasztrofális memóriazavaroknak, a figyelem elvesztésének arról, hogy a gyermekünk is a kocsiban van. Sok szülő azt gondolja, hogy elegendő, ha beszélünk a gyerekünkkel, ez emlékezteti őket a jelenlétükre, ám Diamond rámutatott, hogy egy alvó gyerekkel biztosan nem beszélgetnek a szülők. „Ha van egy három hónapos kisbabánk, aki alszik és hátul ül, nem látjuk, nem halljuk, nem érezzük az illatát, és nem beszélgetünk egy három hónapos csecsemővel út közben.”

A technológia és az emlékeztetők így segíthetnek

Vannak természetesen külső emlékeztetők, melyeket használhatunk, hogy ne forduljon elő velünk. Vannak olyan autótípusok, melyekbe beépített emlékeztetőt telepítettek, és figyelmezteti a sofőrt leálláskor, hogy ellenőrizze a hátsó ülést. Az amerikai Képviselőházban idén májusban mutatták be a Hot Cars Actet, a forró autókra vonatkozó jogszabályt, mely szerint minden új autóba kötelező lenne beépíteni egy olyan riasztórendszert, mely a leállításkor figyelmezteti a sofőrt, ha valaki van a hátsó ülésen. 

A szakemberek szerint a technológia azonban önmagában nem oldja meg azt a problémát, hogy gyermekek halnak meg a forró autókban, hiszen a tudatosan az autóban hagyott vagy az autóba titokban beszálló gyerekeket nem lehet így megvédeni. „Minden megmentett élet fontos, ám azért sem jósolok nagy jövőt az ilyen termékeknek, mivel ahogy az emberek általában mondják: ők sosem felejtenék a kocsiban a gyermeküket. Ez csak mással fordulhat elő.”

Ítélkezés helyett legyünk megértők

Mindezeken felül a szakértők szeretnék, ha a szülők démonizálása helyett megértéssel és együttérzéssel fordulnánk azok felé, akikkel megtörtént az a tragédia, hogy a kocsiban felejtették a gyereket. „Rengetegféle emberrel megesett már. Ezért jelenthetem ki, hogy bárkivel megtörténhet. Könnyű ítélkezni, sokkal nehezebb, ellenben fontosabb lenne megérteni, hogyan történik.”

Forrás: The Huffington Post Fotó: Unsplash

Olvass tovább!