A Bennifer 2.0 nyomán eszünkbe jutott az exünk? A szakértők szerint felejtsük el! Akivel elmentünk egymás mellett. A régóta elvesztett lelki társunk. Ami lehetett volna.
Ezért jár együtt a vihar a fejfájással Ahogy gyülekeznek a viharfelhők és már messziről hallatszik a mennydörgés, sokaknál elkezdődik a harc a légnyomás okozta fejfájással.
Vidáman tekergő puffoktól lesz otthonos a lakás Az izraeli dizájnstúdió darabjai játékosságot és otthonosságot csempésznek a lakásba – a gyerekszobától a társalgóig.
6 tipp, hogy dűlőre juss egy nárcisztikus emberrel Nem könnyű az élet egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő ember mellett, empátiából és toleranciából ugyanis kevés jutott neki, önérzetből és egoizmusból viszont annál több. Hoztunk néhány ötletet, hogy jobban tudd kezelni a helyzetet.
Te is meg tudod csinálni: 5 lépésnyire vagyunk csak a spárgától! Nem csak a táncosok vagy tornászok kiváltsága, teljesen átlagos emberként is spárgázhatunk. És nem csak a siker ízéért éri meg gyakorolni!
Kemikáliák örökkön örökké: soha le nem bomló vegyszerek a sminkben A hosszan tartó, vízálló és tartós jelzővel illetett termékekben volt a leggyakoribb a mérgező vegyszer.
Minimalista vendégváró-készlettel jön az Airbnb Hófehér fogasok, fogkefetartók, tányérok és törölközők várják a vendégeket a koronavírus után újrainduló utazási időszakban.
Vallomás: „Nyolc évig nem aludtam, az életem szétesett” Az 53 éves nő elmeséli, milyen első kézből az élet az álmatlansággal, és van-e visszaút.
A nagy kollagéndilemma: megőrizzük vagy pótoljuk? Rossz hír, hogy egyelőre nincs tudományos bizonyíték, mely alátámasztaná, hogy a szájon át bevitt kollagén bármit tenne a bőrrel. A jó: megőrizhetjük a saját kollagéntartalékunkat.
Ez a jó módszer a Lego-építmények tisztítására! A Lego-kockákat arra tervezték, hogy tökéletesen illeszkedő építményeket alkossunk belőlük. Na de hogy tisztítsuk?!
Van legjobb módja a kávé tárolásának? A kávé minden aspektusával kapcsolatban általában sarkos véleménnyel rendelkeznek a rajongói, így arról is, hogyan a legjobb tárolni. De mit mondanak a szakemberek?
Magyar ékszertervező szabadítja fel a melleket Mai kedvenceinkkel úgy pakolhatjuk ki a melleinket, hogy egyáltalán nem kell mélyen kivágott felsőt viselnünk!
Az esküvő utáni depresszió létezik, és azt is elmondjuk, miért alakul ki Hiába zajlott minden a tervek szerint a nagy napon, amin örök hűséget fogadtatok egymásnak szíved választottjával, mégis megeshet, hogy furcsa ürességet és némi szomorúságot érzel. Nem benned van a hiba!
Így segítenek a növények, hogy jobban figyeljünk a saját lelkünkre Aki ma kertet ültet, hisz a holnapban. Aki a járvány idején kóstolt bele a növényekről való gondoskodásba, biztosan érzi ennek a régi mondásnak az igazságtartalmát.
Te is gyakran halogatod dacból az alvást? Ne tedd! Szép dolog a self care, ám ha az alvásból lopjuk el rá az időt, többet ártunk, mint használunk vele magunknak.
Rostok és színek: így javítsunk egy hét alatt a bélflóránk egészségén A színekkel teli és rostban gazdag összetevők, illetve a napi öt étkezés a kulcsa a jobb bélflórának.