10 szó, amit a brit királyi család tagjai nem ejthetnek ki a szájukon Ha mi is úgy akarunk élni, mint a királyi család – vagy legalább a felső tízezer tagjai –, akkor jó ha tudjuk, hogy létezik tíz szó, amit soha nem mondhatunk ki.
Ezek a csillagjegyek sosem nőnek fel igazán Ők aztán tényleg nem veszik túl komolyan sem magukat, sem az életet. Mit is mondhatnánk, mindannyian tanulhatnánk tőlük!
A 70 éven át uralkodó thai királyi pár mesébe illő története Sirikit Kitiyara thai királynő mindössze 15 éves volt, amikor Párizsban találkozott jövendőbelijével. Akkor még énekesi karrierről álmodott, végül Thaiföld nagy becsben tartott királynője lett, aki 70 éven át uralkodott.
Ezek a népszerű virágok csodaszépek, de mérgezőek! Könnyen lehet, hogy a te otthonodat vagy kertedet, teraszodat is olyan növények teszik mutatóssá, amelyek mérgezőek! Ameddig csak szemmel gyönyörködsz bennük, nincs is baj, de némelyikhez már hozzáérni is veszélyes!
Felelősek vagyunk a túlélésért: számoljuk ki a szénlábnyomunkat és csökkentsük, amennyire csak lehet A szénlábnyom kifejezés valószínűleg nem idegen fogalom számunkra. De valóban tudjuk, hogy mit jelent és mit tehetünk azért, hogy még fenntarthatóbban éljünk?
Így lesz miénk a legtisztább lakás 1 óra alatt Tényleg nem kell több, hogy tisztaság legyen minden helyiségben.
Egy fesztivál is lehet zöld – egyedülálló módon komposztálja a hulladékot az EFOTT A fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével a legzöldebb nyári fesztivált hozzák létre a Velencei-tónál.
Mi a helyzet Oslóban? 5 izgalmas újdonság a norvég fővárosból A norvég főváros a tőle megszokott kreatív pompájában tér vissza, és számos újdonságot tartogat nyárra és az év második felére. Lássunk néhányat!
Múzeum, ami segít a színtévesztőknek eredetiben látni a világot Egy érintett felpróbálta a speciális szemüveget, és megosztotta, milyen színesben látni a világot.
10 híresség extravagáns fürdőszobája A világ legpazarabb otthonai nem máshoz tartoznak, mint a leggazdagabb családokhoz és hollywoodi hírességekhez.
Cacio e pepe karfiol, ami még a tésztánál is jobb Krémes, sajtos, laktató, mégis egészséges – ez a klasszikus olasz cacio e pepe újragondolt változata, amiben a tészta helyére karfiol kerül. És lehet, hogy ez elsőre szentségtörésnek tűnik, garantáljuk, hogy jó cseréről van szó!
Ezért nem festi a haját Erzsébet királynő Vannak, akik hanyagnak tartják. Egy másik uralkodóházi tag azonban megvédte.
Ezek a legjobb ételek edzés előtt és edzés után! Éppen megfogadtad, hogy mostantól tornával indítod vagy zárod a napjaidat? Nos, csak támogatni tudjuk a döntésedet, viszont mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ezt a programodat össze kell hangolnod az étkezéssel is!
Így tisztítsd meg profin a kávéfőződ Ha nem figyelsz oda a konyhai géped ápolására, akkor annak a reggeli eszpresszód és az egészséged láthatja a kárát!
3 csodaszép tengerparti város, ami autóval 6 óra alatt elérhető Ne ess kétségbe, ha csupán pár napra tudsz elszakadni a munkádtól, hiszen akár pár órányi vezetéssel egy lenyűgöző tengerparton találhatod magad.
Nem csak kényelmetlen, az egészségre is káros: a nők 85%-a rossz méretű melltartót hord Manapság a nők 90%-a legalább hetente egyszer visel melltartót, viszont többségük nem jót és nem jól. Pedig egy rossz darab többet árthat, mint amennyit használ!